Végtelenül Gyönyörű is the Hungarian translation of Endlessly Beautiful by Jamie McGuire. Any reproduction of this copyrighted material may NOT be shared in whole or in part. This is a work of fiction and any similarities to places or people are purely coincidental. Copyright © Jamie McGuire 2015.  Translation by Eszter Lovei-Rab. 

Végtelenül Gyönyörű is the Hungarian translation of Endlessly Beautiful by Jamie McGuire.

Any reproduction of this copyrighted material may NOT be shared in whole or in part. This is a work of fiction and any similarities to places or people are purely coincidental.

Copyright © Jamie McGuire 2015. 

Translation by Eszter Lovei-Rab. 

 

Episode One: Newlyweds

eb-newlyweds-fr.jpg

1, Az ifjú pár

 

-Abby-

Travis az ágy és a csomagjaink fölé tornyosult, csendben válogatta a szennyesünket. Maga előtt tartotta az esküvői ruhámat, és néhány másodperc múlva óvatosan a paplanra fektette. A szatén és a tüll kicsit gyűrött volt, részben az utazástól, de főleg a nászéjszaka miatt. Travis úgy kezelt, mintha hozzá tartoznék; végül minden kétsége elszállt. Most, egyedül a lakásunkban, sokkal nyugodtabb, mint a Las Vegas-i repülőtéren volt. Visszatértünk a valóságba, még mindig házasok vagyunk, és még mindig együtt vagyunk.

Felemeltem a bal kezem, megcsodáltam a gyémántgyűrűmet, épp úgy, ahogy Travis a menyasszonyi ruhámat pár pillanattal korábban. Megráztam az ujjaimat, és észrevettem, hogy Travis engem bámul, a kezem mögé fókuszál. Szája egyik oldalán félmosoly jelent meg, és felnevetett.

-        Még mindig rendben vagy? – már harmadjára kérdezte, mióta hazaértünk.

-        Még mindig Mrs. Maddox vagyok. – mondtam, odasétálva, hogy a karomat a nyaka köré fonjam. Hagytam, hogy megtartsa egész súlyomat, ahogy hozzáhajoltam, becsuktam a szemem, és puha ajkai súrolták az enyémet. – Bárcsak több időnk lenne, mielőtt kezdődnek az órák.

-        Kihagyhatunk pár napot. – suttogta a számba.

Az arcomat fürkészte meleg, barna szemeivel. Még mindig olyan lélegzetelállító, mint amikor találkoztunk, tetovált bőre szorosan tapad férfias izmaira. Változatos tetoválások fedik karját a művészitől kezdve a törzsi mintákig, de egy sem olyan értékes számára, mint a becenevem finom kézírással a csuklója körül, vagy a héber idézet az oldala mentén, melyek a karja alól, a bordáin keresztül futott. Ez állt rajta: „Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém.” és én az voltam. Hivatalosan. Már Vegas-ban kaptam új tetkót: Mrs. Maddox. Olyan, mint akinek nem volt még korábban tetoválása, nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam… vagy az új férjemet.

Elengedtem és felálltam.

-        Statisztikám van ebben a félévben. Nem egy olyan kurzus, amit ki akarnék hagyni.

-        Ügyes leszel. – mondta, a csomagok felé fordult, hogy befejezze a kicsomagolást. – Olyan könnyedén oldod meg a problémákat, ahogy én ütni szoktam.

-        Nem. – mondtam. – Semmi sem olyan gyönyörű.

A válla fölött nézett, felém fordulva tucatnyi érzelem látszott a fürkésző arcán, végül a rajongásnál állapodott meg.

-        A feleségem.

Körbepillantottam a szobában és csípőre tettem a kezem, kifújva egy kóbor tincset az arcomból. Piszkos ruhák hevertek négy kupacban a hálószobában. Azon tűnődtem hogyan tudtunk ennyit felhalmozni pár nap alatt. Keretek lógtak a falon, fekete-fehér képekkel rólunk, kapcsolatunk minden szakaszáról: barátok, ellenségek, és szerelmesek. Minden képen mosolygunk és Travis valahogy hozzám ér. Kiléptem a szobánkból, de amikor utoljára itt voltunk megkértem Travis kezét, míg az arca kormos volt a tűz miatt. Egy kicsi füst még mindig érezhető volt a levegőben.

Shepley és America elhagyta a Morgan Hall-t miután elvittek minket Travis apukájának a házához, hogy megosszuk szökésünk hírét Jim-mel. America elment összeszedni a cuccaimat, időt adva Travis-nek és nekem kicsomagolni és elrendezkedni. Bár a lakás ugyanaz volt, mint mikor itt hagytuk, minden másnak érződött. Felkaptam az egyik kupacot és az ajtó felé fordultam, vajon Travis olyan elégedett volt, mint én.

-        Hova mész? – kérdezte Travis.

Egy kicsit a szoba felé fordultam felsőtestemmel.

-        A mosószobába. - Érdekes fejet vágott, és ezen nevetnem kellett. – Csak a folyosó végén leszek, bébi.

Bólintott, de tudtam, hogy még mindig aggódik, hogy a házasságunk valahogy kitörlődik, mintha valójában meg se történt volna, és abban a pillanatban, hogy szem elől téveszt, egyedül ébredne az ágyban.

A nappaliba mentem, kevesebb, mint 2 lépés múlva megálltam, hogy jobbra húzzam az összecsukható ajtót, elérve a mosó és a szárító gépet. A gép hangos volt, sárgás színű, és öregebb, mint én, de elég jól működött. Csak félig töltöttem a nálam lévő ruhákkal, mert tudtam, hogy az apró dob nem bír el többet. Éppen miután beöntöttem a mosogatószert, lenyomtam a kilincset és lezártam a fedelét, valaki kopogott az ajtón.

Hagytam, hogy a többi ruha a földre essen és kiléptem, hogy a nappalin keresztül siessek. Kilestem a kukucskálón és nagyot nyeltem, hagytam magamnak egy pillanatot, hogy összeszedjem a gondolataimat, mielőtt ajtót nyitok.

-        Helló. – mondtam, próbáltam meglepettnek tűnni.

A rendőrtisztek civil ruhában voltak, azaz detektívek voltak, és nem látszottak meglepettnek, hogy engem látnak.

-        MissAbernathy? – kérdezte a baloldali. Kerek volt, hasa az övcsatja fölött domborodott és a tweed blézere kicsit kicsinek tűnt. A kabátzsebére tűzött jelvénye szerint Gable-nek hívják. A partnere, Williams, elegánsnak látszott lila inggallérjával és hozzá illő nyakkendőjével. Keresztbe tette karjait, szőrtelen, sötét bőre ellentéteGable rózsás, szeplős arcának.

-        Igen? – inkább mondtam, mint kérdeztem, mert tudtam, hogy Gablese kérdésnek szánta.

-        TravisMaddox-ot keressük.

-        Itt van. A fürdőszobában. – mondtam, reméltem Travis nem hallhat minket a mosógép hangjától. Sokkal könnyebb lenne fedezni, ha rejtve maradna a hálószobában. Fel kellett készítenem. Nem tudott olyan jól hazudni, mint én, mert nem is volt rá szüksége. Nem is emlékszem, hogy hazudott-e abban a hét hónapban, mióta találkoztunk.

-        Bejöhetünk egy pillanatra? Beszélnünk kell vele, - mondta William.

-        A tűzről van szó? – kérdeztem.

A nyomozók gyorsan összenéztek, már úgy érezték egy lépéssel előttem vannak.

-        Igen. – mondta Gable. – Mit tud róla mondani?

-        A hírekben láttam. Amint kicsomagolunk, a diákszövetség házához megyünk. Elvesztette néhány testvérét. Összetört a szíve. – mondtam, tudva, hogy ez a rész nem hazugság.

-        Ön a barátnője? – kérdezte Gable, de most se igazán kérdezte.

-        A felesége. – javítottam ki.

Még egyszer összenéztek. William áthelyezte a testsúlyát, lenézett a feljegyzéseire.

-        A felesége?

-        Igen, elszöktünk erre a hétvégére. Vegasba. Hamarabb jöttünk haza a tűz miatt.

Gable összehúzta a szemöldökét.

-        Van pár szemtanunk, akik szerint Travis az épületben volt a tűz idejében. Azt nyilatkozták, hogy ő rendszeres ellenfél volt a, uh… - a jegyzettömbre nézett – a ring béli küzdelmeknek. – Úgy ejtett ki minden szót, mintha idegen nyelven beszélne.

-        Úgy értem… Azt hiszem illegális hazudni Önöknek. – mondtam, az ajtófélfának támaszkodva. A férfi közelebb hajolt, alig várta, hogy hallja a vallomást. – Voltunk páron. Nem sok mindent lehet csinálni Eakins-ben. – felhorkantottam, és úgy tettem, mintha kényelmetlen és kínos lenne, hogy nem találják viccesnek a poénját.

Gable odahajolt, valamit észrevett mögöttem.

-        Mr. Maddox?

Megfordultam és láttam, hogy Travis lefagyott a folyosón.

-        Helló, kicsim, - mondtam. – Ezek a tisztek azt mondták, hogy a tűznél voltál te is hétvégén és kérdezgetnek.

-        Esetleg bejöhetünk? – kérdezte William.

-        Persze, - mondta Travis, átlépve a kupac ruhát, amit ott hagytam a földön. Nadrágjába törölte az ujjait és határozottan kezet fogott először Williem-mel, majd Gable-lel, ahogy bemutatkoztak. – TravisMaddox.

-        Örülök, hogy megismerhetem, uram, - mondta Gable, megrázva a kezét meglepődve Travis kézfogásának erején. Belépett mellettem, észrevehetően óvatosan.

-        Már találkoztak a feleségemmel, - mondta Travis, ahogy becsuktam az ajtót a nyomozók után.

A tisztek bólintottak. William beleszimatolt a levegőbe.

-        Autóval vagy repülővel voltak Vegasban?

-        Repülővel. – mondtuk kórusban, majd egymásra mosolyogtunk. Travis megfogta a kezem és leültünk a kanapéra. William a fotelt választotta. Gable a szófa nagy részét elfoglalta.

-        Tényleg azt mondták, hogy ott volt? – kérdeztem.

-        Hogy mindketten ott voltak, tulajdonképpen. – szólt Gable, leírt valamit a jegyzetfüzetéve. – Megvan még a beszállókártyájuk?

-        Igen, - mondtam és felálltam. A hálószobába mentem, feltúrtam a táskát az útlevelekért és a szállodai kártyáért. Kéznél akartam tartani, amikor a nyomozók Travis hollétéről kérdeznek. Arrébb toltam a menyasszonyi ruhámat az útból. Nem akartam Travis-t a szükségesnél tovább egyedül hagyni a nyomozókkal.

-        Ez gyors volt, - mondta William, gyanakodva.

-        Most kaptuk vissza, - mondtam. – Minden a táskámban volt. Itt, - feleltem, átnyújtva neki az útleveleket és a hotel belépőkártyáját.

-        Az az Ön, uh… - kezdte Gable, és a ruhám felé intett.

-        Igen, - válaszoltam, büszke mosollyal feltartva. Visszasiettem a folyosón, visszadobva a ruhámat az ágyra és visszatértem a nappaliba egy DVD tokkal a kezemben. – Meg szeretnék nézni a szertartást? – Mielőtt bármelyikük válaszolhatott volna, betettem a lejátszóba és megragadtam a távirányítót.

Leültem Travis mellé, közel bújva hozzá, ahogy őt néztem a hivatalnok előtt állva, fészkelődve. Megcsókoltam az arcát, majd felém fordult és az enyémhez nyomta az ajkát.

-        Oké, - mondta William, és felállt. Megszólalt a telefonja, és a füléhez emelte. – Itt Williams. Mi? Mikor? Ez baromság, te is tudod.

Travis gyors pillantást vetett rám, de megszorítottam a kezét, míg továbbra is mosolyogtam. A TV-t bámultam. A felvétel miatt könnyű volt úgy tenni, mintha nem figyelném William minden szavát.

Gable hang nélkül kérdezte társától, hogy mi a helyzet.

William megrázta a fejét.

-         Igen, uram. Most itt vagyok. Értem, uram. Igen, uram. – Nagyot sóhajtott és letette a telefont, bosszús arckifejezéssel nézett Travis-re.- A Szövetségi Nyomozó Iroda veszi át az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még kérdéseik Önhöz.

-         Az FBI? – kérdezte Travis.

William rosszallóan nézett megdöbbent partnerére.

-        Úgy néz ki. További szép napot, Mr. Maddox. És gratulálok.

Travis felállt, magával húzva engem is. Figyeltük, ahogy a nyomozók távoznak, majd Travis elindult.

-        Trav, - mondtam, elérve őt. Nem állt meg és nem engedte, hogy elkapjam. – Travis, állj. Minden rendben lesz. Ígérem.

Lerogyott a kanapéra, a térdére könyökölt, és eltakarta az orrát és a száját a kezével. Pattogott a térde, és zihálva vette a levegőt. Kezdtem felhergelni magam.

Leültem mellé, megérintettem duzzadó vállát.

-        Vegasban voltunk összeházasodni. Ez történt, és ezt fogjuk továbbra is mondani. Nem tettél semmi rosszat, Travis. Szörnyű dolog történt, de nem hagyom, hogy emiatt lecsukjanak.

-        Abby, - szólt Travis a kezein keresztül. Lecsukta a szemét és mély levegőt vett. – Tudtad, hogy ez fog történni?

Megcsókoltam a vállát.

-        Mire gondolsz?

-        Hogy alibire lesz szükségem.

A szívem dübörögni kezdett a mellkasomban, a bordáimnak ütközve.

-        Miről beszélsz?

Felém fordult visszafogott félelemmel a szeméven, már megbánta, hogy feltette a kérdést.

-        Mondd el az igazat.

Vállat vontam.

-        Oké…

-        Azért jöttél hozzám, hogy megments a börtöntől?

Nagyot nyeltem. Most először, attól féltem, hogy a híres pókerarcom nem tud megmenteni. Ha elismerem, hogy alibit kreáltam, nem fogja elhinni, hogy azért is mentem hozzá, mert szeretem és a felesége akartam lenni. Nem fogja elhinni, hogy az egyetlen ok egy 19 éves gólyának a házassághoz, a szerelem. Nem mondhattam meg neki az igazságot, és nem akartam, hogy ilyen nagy hazugsággal induljon a házasságunk.

Szólásra nyitottam a számat, nem tudva melyiket fogom választani, amíg ki nem jöttek a szavak.

 

 


 

Episode Two: White Lie

eb-whitelie-fr.jpg

2, Kegyes hazugság

 

-Abby-

-        Travis, - kezdtem. – Azért mentem hozzád, mert beléd szerettem.

-        Ez az egyetlen oka? – kérdezte, felkészülve, hogy a válaszom fájdalmat okozhat neki.

-        Nem.

Zihált a mellkasa, mintha minden levegő kiszaladt volna belőle. Egy órával korábban, éppen csak kezdte elfogadni, hogy a közös hétvégénk nem egy álom volt. Egy hónappal korábban, ott hagyta volna a lakást. Láttam, ahogy harcol, hogy ne kezdjen dühöngeni fájdalmában. Látva, hogyan küzd minden apró arcrándulásával, még jobban beleszerettem.

Travis a földet bámulta, miközben beszélt.

-        Abby, amikor azt mondom, szeretlek… Nem tudtam egészen eddig a pillanatig, hogy többet akarnék annál, hogy a feleségem legyél. – Elakadt a lélegzete, és eltűntette a remegést a hangjából. – Azt akarom, hogy boldog legyél. Nem kell ezt csinálnod.

-        Boldog vagyok. Ma, boldogabb vagyok, mint valaha. Holnap még boldogabb leszek. De a te boldogságod is fontos nekem, Travis, és… - vacilláltam. Nem számít hány féleképpen próbálom megmagyarázni, Travis nem fogja megérteni. Elszökni Vegas-ba azt jelentette, hogy megmenekül a börtöntől, és sokkal több egy szeszély szülte döntésnél. Talán nem olyan romantikus, mint egy véletlen, hirtelen felindulásból jött házasság, mint amilyennek Travis akarta, de tényleges tettnek is kellett lennie az érzéseim mögött. Számomra ez bizonyítja, hogy az iránta érzett szerelmem túllépett minden máson, ami fontos nekem, de Travis nem így látja. Láttam a szemén.

-        Csak mond meg, Gal. Szükségem van rá, hogy halljam. Tudnom kell az igazat, - mondta, legyőzötten.

Kezembe fogtam az állát és végigsimítottam fülén az ajkaimmal.

-        Hozzád tartozom, - suttogtam. Összehúztam a szemöldökömet. – És te az enyém vagy.

Megfordult, ujjaival megérintette az arcomat, és figyelte a szememben van-e akár egy apró jele is annak, hogy nem voltam teljesen őszinte.

Megeresztettem egy pici mosolyt, aggályaimat mélyen elrejtve. A szavak, amik a számat elhagyták, igazak voltak, de meg is kellett óvnom őt. Travis-nek nem kellett tudnia, hogy meg akarom menteni. Csak azt kellett tudnia, hogy miért.

Bólintott, kifújta a levegőt és ellazította az izmait.

-        Akartál már annyira valamit, hogy ha egyszer elérted, alig merted elhinni?

-        Igen, - suttogtam, megcsókolva az ajkait. – De a feleséged vagyok. Ezen semmi nem fog változtatni.

-        Nem tudom, - mondta megrázva fejét. –Egy húszéves börtönbüntetés megváltoztathatja.

-        Hogy gondolod, hogy nem vagy hatással arra, hogy mi történik velünk? Annyira beléd zúgtam, hogy 19 évesen hozzád mentem.

Végre felnevetett.

-        Befejeznéd, hogy arra gondolsz, csak én lehetek az, aki fél az elvesztésed miatt? - kérdeztem.

-        Hova fogok menni? – kérdezte, az ölébe húzva. – Te vagy a horgonyom. Semmi nem tarthat távol tőled. – Travis szája sarka felfelé görbült, de csak egy pillanatra. – Az FBI fog megvizsgálni, Gal. Mi van, ha letartóztatnak? Mi van, ha hosszú időre elvisznek?

Megráztam a fejem.

-        Nem fog megtörténni. Nem voltál ott. Épp Las Vegasban házasodtunk össze. – Felemeltem a kezem, ide-oda mozgattam az ujjaimat, így a fény megcsillant a metszett gyémánton. Az arckifejezésétől elérzékenyültem, és köré fontam a karom, szorosan megöleltem, államat a nyaka tövéhez dugtam. Nem kellett elrejtenem, hogy féltem. – Nem fogom hagyni, hogy elvigyenek tőlem.

-        Valakinek fizetnie kell azért, ami történt.

A szemem körülpásztázta a szobát, megállapodott az apró gyertyákon, amiket a pici Eakin’s Strip Mall-ban vettem, és a hamutartón, amit Travis az ajtónál tartott, hogy azonnal elérje, amikor kiindul cigizni. Azon gondolkodtam, hogy a kedvenc spatulája a kedvenc szedő kanalam mellett van a konyhában, a feles pohara a kávés bögrém mellett, a büdös edzős zoknija az én Victoria’s secret zoknimmal gabalyodott össze. Az Eastern Egyetemre gondoltam és kicsit szédültem az emléktől, amikor Travis valahogy megtalált a tizenkétezer diák tengerében, és a menza fele énekelni kezdett, csak mert ő fel akarta kelteni a figyelmemet. Kansas-ból Illinois-ba kellett költöznöm a múltam elől, és sikerült kikötnöm az utolsó ember mellett, akivel össze akartam gabalyodni – aki történetesen az egyetlen ember, aki intenzívebben és feltétel nélkül szeret, mint bárki eddig. Travis Maddox felvidított, és miatta előre tekintek minden nap. Nem volt Abby Travis nélkül.

-        Nem te. Nem te választottad az épületet. Nem te lógattad fel a lámpákat. A tűz csak egy baleset volt, Trav. Egy borzasztó, szörnyű baleset, de ha hibáztatni lehet valakit ezért, az nem te vagy.

-        Hogy kellene ezt megmagyaráznom Apának, Gal? Hogyan mondjam el a testvéreimnek, hogy részem volt benne? Néhányan a testvériségből meg is haltak a tűzben. Bassza meg, - mondta, végigszántott kezével rövid haján. – Trenton majdnem meghalt a tűzben.

-        De csak majdnem. Travis? – megráztam a fejem. – Nem mondhatod el nekik. Nem mondhatod el Shep-nek vagy Mare-nek. Nem mondhatod el az apádnak. Ha elmondjuk nekik, ők is bajba kerülhetnek.

Egy pillanatra elgondolkozott rajta, majd bólintott.

-        De… mi van, ha Adam-et tartóztatják le?

Lenéztem, bizonytalan voltam, hogyan kezelhetném ezt a verziót. Adam tanúskodhatna Travis ellen és úgy kisebb büntetést kapna. Hacsak még egy ember azt állítja, hogy Travis a pincében volt a harc alatt, az alibije nem ér semmit. Rábámultam aggódó, rozsdabarna íriszére.

-        Még egy lépést teszünk. Az első lépés a házasságkötés. Mi lépünk először, mindig. – mondtam, megérintve mellkasát.  – Mi vagyunk, majd a család, majd a világ.

Bólintott, megragadta az állkapcsomat és rászorította ajkait az enyémre.

-        Kibaszottul szeretlek, - suttogta.

Megmozdult a kilincs, majd Shepley és America rontott be az ajtón, mindketten megtömött barna zacskókat tartottak és a jalapeno-s korianderes humuszról csevegtek. A kanapé mögött álltak meg, ránk bámultak, amíg mi lefagytunk ölelés közben.

-        A picsába, Shep? Kopogni! – mondta Travis.

Shepley vállat vont, a zacskók is vele mozogtak.

-        Itt lakom!

-        Nős vagyok. Te vagy a harmadik kerék. A harmadik kerekek kopognak, - szólt Travis.

America kikapta a kulcsot Shepley kezéből és feltartotta, hogy Travis lássa.

-        Akkor nem, ha a harmadik keréknek kulcsa is van, – csattant fel. – Apropó, Shep kölcsön kérte Brazil kocsiját, hogy Abby be tudja fejezni a költözködést. Szívesen!

A konyha felé fordult sértődötten, jelezve Shepley-nek, hogy kövesse. Még mindig dühös volt a szökésünk miatt, nem értette, hogy ez a szó nélküli éjjeli elszökés, volt az egyetlen, amit tehettünk. Minden szekrényt kinyitott és elkezdett kipakolni a zacskókból, feltöltve a közeli polcokat konzervekkel és dobozokkal.

-        Segítek, - mondtam, kezdtem feltápászkodni Travis öléből. Visszahúzott megszagolva a nyakamat.

-        Ó, nem kell, - morgott America. – Most már házasok vagytok. Hagyd csak a harmadik kerekeknek, hogy kipakolják a kétszáz dolcsinyi kaját, amit épp most vettek.

-        Wáó! Szép, Shep! – szólalt meg Travis, a konyha felé fordulva és elég hosszan nézelődve ahhoz, hogy Shepley lelője egy kacsintással.

-        Én vásárlok, te főzöl. Ez ugye nem változott, Trav? – kérdezte Shepley.

-        Így van, - válaszolt Travis, felmutatva a levegőbe a hüvelykujját.

-        Meg kell tanítanod engem is, - mondtam szégyenlősen.

-        Főzni? – kérdezte Travis.

Bólintottam.

-        De ha megtanítalak, nem fogok olyan gyakran főzni neked.

-        Pontosan, segíteni akarok.

Elmosolyodott, gödröcskék jelentek meg az arcán.

-        Akkor a válasz: nem.

Megcsíptem egy kicsit a karján, majd nevettem, amikor felkiáltott. America a kanapét elhagyva a szófára huppant, ahol a távirányító alig látszott a párnák között. Azon gondolkodtam, hogy figyelmeztetem őt, hogy a nagydarab nyomozó melegen tartotta, mint egy tojó tyúk, de mielőtt megtehettem volna, America kirángatta a beszorult távirányítót. A TV-re irányította, figyelve, ahogy a képernyő bekapcsol, azonnal megjelenítve a helyi híreket. Még mindig a tűzről tudósítottak, a riporter a Keaton előtt állt, fekete foltok az ablakokon, miközben sárga szavak futottak keresztül a képernyő alján.

Megérintettem a torkomat és nagyot nyeltem, emlékeztem a fojtogató füstre, és hogy milyen szörnyű volt látni, hogy a lángok egyre közelebb érnek. Össze voltam zavarodva, elvesztem, és féltem. Éreztem, hogy a halál bármelyik pillanatban eljöhet, amíg meg nem hallottam Travis hangját a sikolyok és sírás közepette, a központi teremből.

America lassan leült a szófára, leengedte a kezét és a kapcsolót a lábai közé ejtette.

-        Emily Heathington meghalt az alagsorban. Egy vízi aerobik osztályba jártunk, - mondta America, szárazon felnevetve. – Utálta a vizet. Azt mondta, a gondolat, hogy lemerüljön csupán egy mély levegővétellel, klausztrofóbiássá tette. Ezért kezdte el a vízi aerobikot, hogy kipróbálja, és szembe nézzen a félelmével. Hogy úgy halt meg, mint… ez egy beteg vicc.

-        Mare, - figyelmeztettem, észrevéve Travis arcát.

-        Annyira örülök, hogy nem voltatok ott, - szólt America, és megtörölte az arcát. – Nem is tudom, mit tennénk, ha valami történne veletek. – Felállt, odadobta a távirányítót Travis-nek. – Igen. Még ha veled is, seggfej.

Travis egy kézzel kapta el, visszafordulva a konyha felé. Nem láthatott át a kanapé párnáján, de unokatestvérének címezte szavait.

-        El kéne mennünk a Sig Tau-ba?

-        Elmentem, - mondta Shepley. – Elég csendes most ott. Mindenhol srácok ülnek, bámulva a földet.

-        Beszélgettünk arról, hogy szervezünk egy adománygyűjtést. – mondta America.

Travis bólintott.

-        Igen. Határozottan ezt kell tennünk.

-        Travis, - szólt Shepley. – Hogy fogjuk mosta lakbért kifizetni? Túl vagyunk azon, amit rendszeresen szoktunk fizetni nyáron. Nincs több pénzünk későbbre.

-        Szerzünk egy szaros munkát, - mondta Travis, hátradőlve.

-        Mit csinálunk? Eddig csak a bunyózást csináltad pénzért. Én telefonáltam. Jelentkezni fogunk a Burger King-be?

Rosszallóan America-ra néztem, de ő csak megvonta a vállát.

-        Ki fogtok találni valamit, - mondtam. – Láttam egy segédtanári állást a hirdető táblán, még szünet előtt. Meg fogom nézni.

-         Ó, igen, - sóhajtott Shepley. – Most már harmadoljuk a lakbért és a számlákat. Így sokkal könnyebb lesz.

-        A szüleid fizetik a számláidat, - morgott Travis. – Nem értem, miért siránkozol.

-        Jó volt, hogy nem kellett kérni, - válaszolt Shepley.

-        Shep, - kezdte Travis. – Szeretlek, tesó, de egyikünknek el kell költöznie.

-        Miről beszélsz? – kérdezte Shepley.

America felkapott egy díszpárnát és odadobta Shepley-nek.

-        Állj már le! Ne játszd el, hogy nem tudtad, hogy ez fog következni, már amikor megtudtuk, hogy összeházasodtak.

Shepley kuncogott.

-        Bocsi. Elhúzok, amint lehetséges.

Két vonal formálódott Travis szemöldökei között. Shepley nem tudta, hogy Travis már így is elég rosszul érzi magát, elég sok minden miatt. Travis kifújta a levegőt, megrázva a fejét.

-        Nem fogunk semmit se találni, ami elégjól fizet, kibaszottul garantálom.

-        Ahogy mondtad, - mondtam, megdörzsölve a hátát, - két bevételünk van most. Nem baj, ha kicsit kevesebb van.

-        Hiányozni fog az a pénz, - mondta Travis, kifelé bámulva. – Elég sok tervem volt számunkra.

-        Mint például egy autó? – kérdeztem.

Elfojtott egy mosolyt.

-        Nem aggódsz miatta?

Játékosan meglegyintettem az arcát.

-        Mire gondolsz?

-        Úgy értem, megvan a fedezet.

-        Vettél nekünk egy kocsit? – kérdeztem felülve.

Még sose volt autóm korábban. Travis egyetlen közlekedési eszköze a Harley Night Rod-ja volt, és bár hihetetlenül szexi volt vezetés közben, eléggé huzatos volt télen. Shepley-re kellett támaszkodnunk, hogy elvigyen minket, vagy kölcsön kellett kérnünk a kocsit, de most hogy már házasok vagyok, ez megváltozott. Minden meg fog változni. Mi már nem kollégista kölykök voltunk, akik másoktól függnek, házas párrá váltunk és volt egy bizonyos elvárás – többnyire magunk felé – hogy felelősségteljesek és önellátóak legyünk.

A házasság sokkal több volt egy szertartásnál és az ígéreteknél. Sose gondoltam volna, hogy Travis szobatársa lennék, amikor csak a barátnője voltam, de a házasság miatt máshogy érzem. Úgy, mint a jármű hiánya is más, vagy a munka, vagy… a valóság súlya kezdett rám nehezedni, és visszarogytam a kanapéra.

Travis összeráncolta a homlokát, figyelve a reakciómat.

-        Mi az, bébi? – kérdezte.

Shepley kuncogott.

-        Most már tényleg nem maradt pénzetek.

-        Most már tényleg nincs szükség arra, hogy itt lakj. – morgott Travis.

Shepley felhúzta az orrát, mintha hirtelen valami gusztustalant érezne.

-        Hát ez kurvára durva.

Travis átmászott a kanapén, a konyha kövére húzva az unokatesóját. Shepley morgott, amikor a térdét beütötte az alacsony konyhaszekrénybe, és aztán felkiáltott, amikor Travis megragadta az ágyékát.

-        Kizárás mocskos harc miatt, zöldfülő! – sírt Shepley.

America hátralépett, alig bírta kikerülni Travis gyorsan mozgó lábait. Felálltam, hogy mellé lépjek, karjaimat az övéi köré fonjam.

-        Ugye tudod, hogy mi ütött belé? – kérdezte. – Benne vagy, tudom. Ez miattad van.

-        Te vagy a következő, - mondtam, megrántva a karját.

-        Ó, nem. Csak mert gólyaként férjhez mentél, még nem jelenti azt, hogy mi is megőrültünk. - Rám nézett összezavarodva. - Még mindig nem értem, miért tettétek. Travis tudta, hogy az év legnagyobb harca következik, Adam valahogy az utolsó pillanatban talált valakit, hogy harcoljon Trav helyett, tűz ütött ki, és ti épp úgy döntötök, hogy elszöktök… - Felismerés villant a szemében.

Travis lefagyott, és mindkét srác America-ra nézett, zihálva.

-        Abby, - kezdte America, gyanúsan.

-        Mare, ne, - mondtam. Ne mond ki. Még csak ne is gondolj rá.

-        De ugye igazam van? – kérdezte.

-        Nem, csattantam fel. – Épp úton voltunk Vegas-ba, amikor tűz ütött ki. Milyen emberek lennénk, ha valami ilyesmit csináltunk volna?

-        Okosak, - mondta Shepley, felállva. Leporolta a nadrágját, még mindig próbálta összeszedni magát. Az arca kipirult a sikertelen küzdelemben a tőle sokkal nagyobb unokatesójával.

Travis is felállt, derekamra csúsztatta a kezét. Pillantásokat váltottunk, mind a négyen egymással, nem tudva, mit mondjunk legközelebb, de abban a pillanatban, tudtam, hogy Travis-nek tudnia kell az igazságot.

 

Episode Three: Silver

eb-silver-fr.jpg

3, Ezüst

Edények, fazekak és evőeszközök csörögtek, csattogtak, elnyomták a folyó víz hangját, ami rájuk zúdult. Gőz lebegett a mosogató felett, ahogy America és én, a Travis védjegyének számító, cajun csirkés tésztának a maradékait öblítettük le a tányérokról és a mosogatógépbe tettük őket. Senki se szólalt meg a vacsora alatt, egyrészt, mert Travis lenyűgöző szakács, de főleg, mert nem tudtuk igazán, hogy beszéljünk az igazságról, anélkül, hogy terhelő bizonyítékokat említenénk.

-        Tényleg ez volt az egyetlen megoldás? – kérdezi America, átadva nekem egy tálat.

-        Nem beszélhetek róla, - mondtam. – Jobb neked, ha nem teszem. De ha kíváncsi vagy… Igen, szeretem őt, és igen, boldog vagyok, hogy a felesége lehetek.

-        Csak ennyit kellett tudnom, Abby. Nem fogom többször kérdezni.

-        Ezért vagy te a legeslegjobb barát.

-        Ez igaz. Az vagyok. Nagyon szerencsés vagy.

Elvigyorodtam.

-        Igen.

America elcsavarta a gombot és a mosogatógép elkezdett zümmögni. Megtörölte a kezét és mögém állt, állát a vállamhoz rakta és hátamat a mellkasához húzta. Megpuszilta az arcomat, a fülembe súgva:

-        Minden rendben lesz. Ígérem.

-        Tudom, - mondtam, még mindig a mosogatóba nézve.

Egy kis mosogatószert nyomtam a tenyerembe, átdörzsöltem amúgy is ráncos bőrömet. Eddig is komolynak láttam a gondokat, de tényleg bajban voltunk, mindketten, mert ha Travis lebukik, mindnyájan le fogunk. Hazudtam a nyomozóknak, akadályoztam az igazságszolgáltatást, segítettem és bíztattam, nem is beszélve arról, hogy önszántamból járultam a dolgokhoz, előtte, alatta és utána is. De hajlandó vagyok elfogadni a következményeket – bármik is lesznek – ha ezzel segítek azon, hogy Travis ne kerüljön börtönbe.

Vállam fölött a férjemre pillantottam. Éppen állt, nagy, tetovált karjait keresztbe fonta maga előtt és unokatestvérével beszélgetett. Hátrafordította fehér baseball sapkáját, testsúlyával felválta egyik majd másik lábára nehezedett, mintha már nem tudna egy helyben maradni.  Shepley megnyugtató hatással volt Travis-re, és le tudta bármiről beszélni, amit éppen csinálni akart. Mosolyogva lenéztem a kezemre, amire folyt a víz, lemostam róla a habot, reméltem, már teljesen tiszták.

A nap elkezdett besütni, meleg fényárt zúdítva a szobába, a mosogató fölötti ablakon keresztül. Tekintetem a parkolón, a lakóegységeken és a távoli campus épületeken pihent meg. Az ég még kicsit ködös volt a pár nappal ezelőtti tűz füstje miatt. A tűz életem egyik legfélelmetesebb élménye volt, de túléltem. A félelem, ami csak emlékkép, elpusztított sok osztálytársamat. A sikolyuk még a fülemben cseng, becsukom a szemem és próbálom megállítani.

Megszárítottam a kezemet, és megfordultam, hogy az előszoba felé induljak. Mégis a mosószoba felé mentem, új mosást kapcsoltam be és a meleg ruhákkal teli kosarat a hálószobába vittem és az ágyra tettem. Jó, ha le tudom magam foglalni.

Travis bejött, a kosár megugrott, amikor arccal lefelé az ágyra zuhant. Vett pár mély levegőt, majd a hátára fordult, feje fölött összefűzte a kezeit. A mennyezetet bámulta, míg én megkerültem az ágyat, hogy felakasszam a menyasszonyi ruhámat a függönytartóra. Kint a csupasz ágak remegtek a szélben. Megfigyeltem majdnem minden évszakváltozást Travis ablakából, és most már ez a mi ablakunk.

-    Emlékeztess, kérlek, hogy vigyem el a tisztítóba és tartósítsam - mondtam, kisimítva a szoknyát.

-        Tartósítani? Mi a fenét jelent ez? – kérdezte vigyorogva.

-        Meg kell óvni a sárgulástól, és hogy friss maradjon.

-        Miért?

-        Hogy örökre megmaradjon, - mondtam, visszatérve az ágyba. – Mint mi.

Travis egy pillanatig a szemembe nézett, elismerő mosollyal figyelte, ahogy visszasétálok hozzá.

Visszatértem az unalmas, de szívesen végzett hajtogatáshoz, a kimosott és Vegas-ból visszahozott ruhákat és a törölközőket tettem rendbe, amik füstösek lettek a tűz után. Travis újra keresztbe fonta feje fölött a karját és felsóhajtott.

-        Nem félek börtönbe menni, Gal. Kicsit többet érzékeltem az első alkalomból, mint amit láttál… Nemtom. Egész normálisnak tűnik a fejemben, de tudom, hogy ha kimondom hangosan…

-        Csak mond ki.

-        Miattad élek, Abby. Ennyi. Megtettem mindent, amit tudtam, hogy ne veszítselek el. Mit tegyek, ha nem láthatlak többé? Vagy nem érinthetem meg a hajad? Nem láthatom, ahogy megcsillan a szemed a napfényben? Nem érezhetem a nedves hajadat a karomnál, amikor elalszol este? Semmitől se féltem eddig, de ez halálra rémít.

-        Nem mész sehova, - mondtam, arcvonásaimat megkeményítettem, de minden, amit mondott, megrémített.

Összepárosítottam és gombócba gyűrtem a zoknijait. Ez volt Travis és én, egy nagy, csomózott csomag. Még, ha szét is esik minden, mi együtt létezünk.

-        Nem tudod ezt rendbe hozni, Abby, - mondta. – Nem fogok hazudni. Ha tévedtem, megérdemlem.”

-        Hagyd abba, - mondtam, az egyik zokni gombócot az arcába dobtam. Elkapta még mielőtt elérte volna. – A feleséged vagyok. Az a kötelességet, hogy velem legyél, megvédj és szeress. Megígérted. Mindig több csatát vívtunk egyszerre. Nincs különbség.

Bólintott, de szemét nem vette le a mennyezetről.

Felsóhajtott, majd felpattant, lábát a földre tette.

-        Nem tudok csak úgy itt lógni. Megőrjít. Menjünk.

-        Hova? – kérdeztem.

-        Pinkerton-ba.

-        Az autókereskedőhöz? Nem, - mondtam és megráztam a fejem.

Travis elmosolyodott.

-        Már ki van fizetve. Csak színt kell választani.

Felhúztam a szemöldökömet.

-        Ne szórakozz velem, Maddox.

Átöltözött, hosszú ujjú pólót és tiszta farmert vett, majd lehajolt bőr csizmájáért.

-        Megyünk. – figyelmeztetett.

Nem mozdultam a ruhakosár mellől, de Travis odaballagott, ölébe kapott, mielőtt kihúzhattam volna egy felsőt és megfogott egy fogast. Kevesebb, mint egy perc alatt kész voltunk és eltettük a ruhákat. A szekrényt bámultam keresztbetett karral, úgy tett, mintha figyelmen kívül hagyná a döntésemet.

-        Csak egy pulcsit és farmert, bébi. Gyönyörű vagy. Még ha nem is töröd magad.

Elpirultam, és lefelé néztem. Travis a férjem, de még mindig képes ezt tenni velem, amióta találkoztunk.

-        Mindjárt zárnak, nem?

-        Mi? Nem akarsz autót? Micsoda? Tedd sebességbe a segged, Mrs. Maddox!

Kuncogtam, megragadtam az első farmert és pulóvert, amit elértem, gyorsan felöltöztem és csatlakoztam Travis-hez a nappaliban. Shepley kulcsai voltak a kezében, arca felvidult, amikor meglátott. Kinyitotta az ajtót és intett, hogy menjek előre.

-        Ezt csak azért csinálod, hogy megbámulhasd a seggem, ugye? – kérdeztem.

-        Ráhibáztál. – mondta Travis, becsukta mögöttem az ajtót.

Kéz a kézben sétáltunk le a lépcsőkön, és mély levegőt vettem.

-        Eső illat van.

-        Akkor jó, hogy a Charger-rel megyünk, - mondta, kinyitva az utas oldali ülést. Megvárta, hogy beszálljak, utána átkocogott a másik oldalra. Amint beszállt, már a kormánykerékért nyúlt és a fejét rázta.

-        Mi az? – kérdeztem. – Elfelejtettél valamit?

-        Minden öt percben rám tör és nem tudom elhinni. – Odahajolt, két keze közé fogta arcomat, mielőtt meleg ajkai az enyémhez értek. Elhúzódott, elfordította a slusszkulcsot, majd a fűtéssel babrált. Fintorgott, amikor country zene szólalt meg a rádióban és gyorsan sávot váltott, DexyMidnightRunner-jét választva. Biccentett, és én nevettem rajta, ahogy a szájával formálta a szavakat: Nyomás, Eileen.

Sebességbe tette az autót, és kitolatott. Térdemen pihentette a kezét, énekelt és a zenére mozgatta a fejét. Minden szót tudott. Lenyűgöző volt. Egyszer felém sandított és annyira lelkesen formálta a szavakat, én nem tudtam ennyire, de vele énekeltem. Mire Pinkerton-ba értünk, gyakorlatilag már kórusban kiabáltuk a Hazárd megye lordjainak zenéjét. Nem tudtam minden szót, de Travis igen, és úgy énekelt, mintha színpadon lenne egy teltházas stadionban. Örültem, hogy ragaszkodott hozzá, hogy jöjjünk el a lakásból. Nem is vettem észre, hogy mennyire szükségem van már egy kis nevetésre.

Travis leparkolt, és kiszállt. Amikor becsuktam az ajtómat, előttem sétált, maga mögött tartva kezeit, amíg nem fűztem ujjai közé az enyéimet. Maga köré húzta karjaimat, és egy sor Toyota Camry-hoz sétáltunk.

Egy idősebb úriember jött oda hozzánk, lesimítva nyakkendőjét és ősz haját, felkészült a beszédére, legbájosabb mosolyával. Travis sokkal jobban csinálta.

Meglepetésemre, Travis-t név szerint köszöntötte és kezet ráztak.

-        Kíváncsi voltam, mikor fog jönni. Ő Abby? – Megrázta a kezem. – Richard. Örülök, hogy végre találkoztunk.

Kinyújtottam a nyakam Travis felé.

Travis vállat vont.

-        Megmondtam. Válassz egy színt.

Egy kurta nevetés jött csak ki belőlem.

-        Komolyan mondod?

Kinyújtotta a kezét majd leengedte a combjára.

-        Hazudtam én valaha neked?

Lassan elértem a nyakát, éreztem, ahogy izmai elernyednek az érintésemtől. Lábujjhegyre álltam és gyors puszit adtam neki, láttam, hogy Richard próbál nem minket figyelni.

-        Soha. – Végignéztem a Camry-k során.

Richard mutogatni kezdett.

-        Szilárd Fekete, Barcelona Piros, Klasszikus Ezüst, Vízkék, Kozmikus Szürke és Homokos Tengerpart Metál. Nincsen Gyöngyház és Mágnes Szürke a készleten.

-        De be tudják szerezni. – jegyezte meg Travis.

-        Igen, természetesen. – erősítette meg Richard.

Travis bevezetett a sorba.

-        Nézz bele. Mindegyiknek más a belső kialakítása.

Odamentem az ezüst autóhoz, kinyitottam az vezető oldali ajtót.

-        Mi az? Egy TV?

Richard közelebb lépett.

-        Az a navigációs rendszer és a rádió.

Folytatta a részek bemutatását, miközben Travis arra bíztatott, hogy üljek be. A belső világosszürke volt, és a kijelző körüli gombok is. A kormánykerékről a NASA központ jutott eszembe. Nem tudtam elképzelni, hogy valaha is megbarátkozom velük.

-        Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted értem. – mondtam, végigfuttatva ujjaimat a kormányon. – Sose volt saját autóm.

Travis leguggolt mellém, a nyitott ajtón pihentette a kezét.

-        Bármit megtennék érted, Gal. Mindent meg fogok adni neked, amit csak akarsz.

Megérintettem az arcát.

-        Már megadtad.

Travis a tenyeremhez simult, majd megpuszilta, hirtelen, izgatottan.

-        Mit gondolsz?

-        Ez.

-        Az ezüst? – kérdezte.

-        Az ezüst, – válaszoltam.

Travis oldalra billentette a fejét, engem figyelve.

-        Hallotta a feleségemet, Richard. Ezt akarja.

-        Rendben, - mondta Richard. – Elkészítem.

Travis-re vetettem magam, és a hátára döntöttem. Nevetett, majd kicsit az aszfalton ringatott, megcsókolt, miközben mennydörgés hallatszott a távolban és eleredt az eső.

-        Boldog vagy, Gal? – kérdezte.

-        A legboldogabb, - suttogtam a szájába.

 

Episode Four: What's Left of Right

WLOR.jpg

4, Jobbra vagy balra

 

 

-Travis-

Abby kezét kicsinek, de nyugodtnak éreztem, ahogy a nedves járdán sétáltunk a Keaton Hall körüli sárga szalag mellett. Az épület és a sáros föld határolja a négy sarokkövet, ahol most a bűntény helyszíne van. A zsaruk– és most már az FBI is – vizsgálják a harminckét halott diák ügyét, legtöbben még ahhoz se voltak elég idősek, hogy sört vegyenek. Három napja azon agyalok, hogy amikor elmondom Apának, hogy fogja fogadni a hírt, hogy a legkisebb fia részt vett az EasternEgyetem történelmének legtragikusabb eseményében, és mit fog mondani. Elképzeltem a csalódottságot a szemében, az aggodalmat és a stresszt, ami emészteni fogja, még az után is, hogy börtönbe hurcolnak.

Az épület ablakai alatt lévő téglák, ahol Adam az utolsó harcot rendezte, feketék voltak a kiömlő füsttől. A sikolyok még pár nappal korábban is a fülemben csengtek, és eszembe jutott a szörnyűség, amit akkor éreztem, amikor kétségbeesetten kerestem Abby-t a sötét labirintusban. A mindent elnyomó félelem, amit akkor éreztem, amikor Trenton nem volt kint a többi túlélővel, egészen frissen élt még bennem. Felállt a hátamon a szőr, már a gondolattól is. Mégis, egyik se közelíti meg azt a szívfájdalmat, amit olyan sok szülő érez azóta, hogy a tűz híre megjelent a TV-ben. Annak ellenére, hogy Abby sose szalasztotta el a lehetőséget, hogy megerősítse bennem, hogy nem az én hibámból történt az egész, mégis felelősnek érzem magam.

Megálltam az áldozatok rögtönzött emlékműje előtt: egy halom cetli, szalagok, virágok, és plüss állatok. Abbyegyetlen szó nélkül. Tudta, hogy emésztem magam, de nem tudta, hogy erősen küzdök a késztetéssel, hogy feladjam magam. Csak az tartott vissza, hogy itt kéne hagynom egyedül az új feleségemet.

Vele tartottam az épületbe, ahol az órái voltak, és miután úgy csókoltam meg, hogy bárki, aki ezt látta, tudhatja, hogy a feleségem, figyeltem, ahogy felsétál a lépcsőn és eltűnik a dupla ajtó mögött.

Shepley a vállamra csapott.

-        Olyan gyorsan felnőnek.

Elhúztam a vállamat.

-        Baszd meg, faszszopó.

Shepley kuncogott.

-        Az egyik SigmaKappa lány már kérdezte America-t, hogy igazak-e a pletykák.

Éreztem, hogy lassan felhúzom a szemöldököm.

-        Milyen pletykák?

Shepley rám bámult, mintha hülye lennék.

-        Az, hogy elvetted Abby-t.

A hátamra vettem a táskámat és elindultam a szürke ég alatt, éreztem, ahogy a reggeli levegő beszivárog a hosszú ujjú pólóm alá. Shepley küzdött, hogy tartani tudja velem a lépést, gyakran kocogásba váltott át. Nem beszéltünk, amíg elértük a bölcsészkar épületét, ahol az óráink voltak. Megszaporáztam a lépteimet, elérve ezzel, hogy Shepley panaszkodjon.

-        Az Isten szerelmére, Trav. Hol van tűz?

Megálltam és szembe fordultak az unokatesómmal.

-        Mi bajod van?

Shepley elsápadt.

-        Bocs, ember. Rosszul választottam meg a szavakat. De nem vagyunk késésben. Még tíz perc van az órakezdéséig. Miért rohansz?

-        Egy csomó minden jár a fejemben, - mondtam, megrántva az ajtót.

Az előtér tele volt föl-le mászkáló diákokkal, akiken nem lesz könnyű átjutni és egy üveg doboz volt a dobogón. Benne egy mellszobor Gerald P. Stymie-ről, az EasternEgyetem korábbi igazgatójáról és Szigma Taunéhai tagjáról. Mr. Stymie apukámmal és Jack bácsival egyszerre volt tagja a diákszövetkezetnek, és emlékszem sokszor lógott nálunk, még amikor kisiskolás voltam. Részt vett a nyári partijainkon, és az anyukám temetésén. Négy évvel visszavonulása után halt meg, ami hat évvel a gólya évem előtt volt. Azon tűnődtem, csalódott lenne-e, hogy segítettem az Eastern legtragikusabb eseményében.

A légkör annyira más volt a tavaszi szünet előtt egy héttel, amikor mindenki mosolygott és szökellve közlekedtek. Most az előcsarnok csendes volt, a levegő nehéz és komor. A lányok a könnyeiket törölgették, a fiúk szorosan ölelték őket, mindnyájan szembesültek a saját halandóságukkal – sokan először.

-        Sok minden van a fejedben? – kérdezte Shepley, csúszott be mögöttem az épületbe. – Mint mi? Ó. Úgy érted arról, amiről nem tudhatok? Vagy csak most jöttél rá, hogy a házasság örökre szól? – Két kézzel megragadtam Shepley gallérját, a legközelebbi falhoz szorítva. Kiszorult belőle a levegő, és rám bámult, tágra nyílt szemekkel, feltartott kézzel. – Hé! – mondta fogai között szűrve a szavakat. – Én a te oldaladon állok!

Lassan lazítottam a fogáson, tisztában voltam azzal, hogy kíváncsi szemek figyelnek. Megveregettem Shepley vállát bocsánatkérésként, majd mély levegőt vettem.

-        Ez nem vicces, Shepley. Sehogy sem.

Gyorsan körbepillantott, aztán közelebb hajolt, lehalkítva hangját.

-        Igazad van. Sajnálom. Csak próbálom oldani a hangulatot. De takarékon kell tartanod magad, Travis. Nincs itt az ideje, hogy felhívd magadra a figyelmet.

Vállam felett a többi diákra néztem, kölykök, fiatalok és buták, mint én, de nincs feleségük, nincsenek számláik és nem kopogtatnak nyomozók az ajtójukon. Legnagyobb gondjuk a vizsgázás és a szüleik hitelkártyái. Abby-nek és nekem ezek az ostoba gondok csak pár nappal ezelőttig számítottak. Az esküvő segített elfeledtetni a tüzet de most a következmények az arcomba másznak. Az aggodalom, hogy Abby-t elveszítem Parker miatt, még egy másik életben volt. Most, a valóság miatt veszíthetem el… örökre.

-        Igazad van, - mondtam. Lesimítottam az ingét, majd erőltetett mosollyal megveregettem az arcát. – Igazad van haver, sajnálom.

-        Menjünk órára,faszfej, - mondta Shepley, miközben megigazította a hátizsákját és befordultunk a sarkon a lépcsőhöz.

Végigsétáltam az előcsarnokon és bementem az előadóba, bólintottam a humán professzornak mielőtt helyet foglaltam. Néhány diák még az előző óráról, az asztalok körül lézengett, a szünetről kérdezősködtek. Az órámra néztem, majd előszedtem a mobilom, mosolyogtam, amikor a kijelző felvillant. Abby gyönyörű mosolya jelent meg és nevettem az időzítésen.

Hello

Mosolyogva pötyögtem be a választ. WTF. Hogyan hiányozhatsz máris?

Három pont jelent meg, a várakozás jeléül. Nekem is.

Magamban kuncogtam. Abby kész rejtély volt. Tudtam, hogy szeret – a pokolba is, a feleségem – de a rövid válaszai és hogy nem hajlandó túl sok érzelmet kimutatni, csak a frusztrációt és a dühöt, mindig találgatásra késztetnek. Imádtam ezért. Imádtam, hogy makacs és hogy milyen kicsinyes. Imádtam, hogy milyen őrültté tesz, mennyire bizonytalan és aggódó. Valószínűleg ez nem egészséges, de egyáltalán nem érdekel. Senki se mert így viselkedni velem korábban – legalábbis nem szándékosan.

Én épp AbbyMaddox feliratokat irkálok a füzetembe. Szívecskékkel. Mennyire vagyok béna?

Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Furcsa?

Dehogy. Mennem kell. <3

Halsey Professzor felállt a székéből és az asztal elé sétált, a szélének dőlt. Kész égimeszelő volt, hosszú kezek, lábak és orr, fekete, zsíros haját keresztbefésülte, hogy elrejtse a kopasz foltot a fején. Szétnyitotta ujjait és ujjbegyeit egymásnak támasztotta, végüket ajkához érintve.

-        Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan tisztában vannak vele, hogy szörnyű tragédia történt múlt hétvégén.

Kínos csend töltötte meg a termet, és a diákok fészkelődtek a helyükön. Mélyebbre süllyedtem és a tollam végét rágtam.

Halsey folytatta.

-        Már adtunk ki tájékoztatót, és ingyenes tanácsadást biztosítunk, azoknak, akiknek szüksége van rá. A nagy számok törvénye szerint, biztos vagyok benne, hogy van legalább egy ember ebben a teremben, aki ismert olyat, aki megsérült, túlélte vagy áldozat volt. Ez ijesztő lehet, nyomasztó mindenkinek, főleg, ha közel álltak valamelyik áldozathoz, tehát, kérem… ne hagyják figyelmen kívül a rossz érzéseket, beszéljék ki nyugodtan magukból. Itt vagyunk, hogy segítsünk.  – Elhallgatott, elég hosszan, hogy leülepedjenek a szavai, majd folytatta az órát. Egy-két lány párszor szipogott, de azon kívül minden a szokásos volt, jegyzeteltek és kérdezgettek.

Amint elhagyta az osztályt, az ajtó felé vettem az irányt, lefutottam az előcsarnokba és ki az ajtón, szaladtam oda, ahol Abby-nek volt órája. Épp kilépett az ajtón, megállt, amikor meglátott. Neki csapódtam, ő pedig körém fonta karját, levezetett a lépcsőn, körbe az épületen.

-        Mi történt? – kérdezte, hangja halk volt és nyugodt.

Zihált a mellkasom, ahogy levegő után kapkodtam. Megráztam a kezem, nem tudtam válaszolni.

-        Travis, nézz rám. – mondta, megfogta az államat és lehúzta a fejem, hogy a szemünk egy szinten legyen. – Beszélj hozzám.

-        Mind meghaltak. Olyan sok ember sétál a barátai, a szobatársai vagy családtagjai nélkül. – Magamra mutattam. – Én tettem ezt.

-        Nem. Nem te. – Elnézett a vállam fölött, majd vissza rám. – Ez közöttünk kell, maradjon, Maddox. Mi van, ha meglátnak ilyen állapotban az emberek és szólnak a zsaruknak?

-        Talán azt kellene tenniük. Talán feladom magam, - mondtam. Akármilyen mély lélegzetet veszek, nem elég. Minél több levegőt veszek, annál kevésbé érzem elégnek.

-        Mi a fenéről beszélsz? – kérdezte. Most először látszott küzdelem a híres póker arcán. – Travis, jobb, ha figyelsz rám. – megragadta a pólómat. – Nem fogsz elhagyni.

-        Azt hiszed, el akarlak? – köptem egyet mérgemben.

-        Meghaltak, igen, és ez szörnyű, igen, de nem hagyhatsz itt. Túl kell ezen lépned, a bűntudatodon, a rohadt erkölcseiden, még azon is, hogy helyesen cselekedj! Ha ettől önző vagyok, vagy rossz ember, akkor elfogadom. De nem értenék meg, hogy nem rajtad múlt, hogy ez megtörtént. Nem fogja érdekelni őket, hogy nem te választottad az épületet vagy nem te raktad fel a lámpásokat. Le fognak tartóztatni, Trav. Letartóztatnak, bilincsbe vernek, és… messzire visznek tőlem, és…

Mellkasomhoz húztam, tartottam, ahogy remegett a karjaimban.

-        Kicsim, - mondtam meglepetten. Sose láttam még ilyen összetörtnek.

Ellökött magától, pólómat az öklében tartva.

-        Ne csinálj hülyeséget, Travis. Kurvára ne merészeld. – Frusztráltan ökölbe szorította szabad kezét és mellkasomba ütött elég erősen, hogy meg is érezzem. A szeme csillogott.

-        Csak te vagy a családom.

-        Oké, - mondtam, kerülve a tekintetét. Újra visszahúztam, kicsit imbolygott, próbáltam vigasztalni, ahogy csak tudtam. Megcsókoltam a halántékát, átkozva magam. Tudtam, hogy nem vagyok képes elhagyni, még ha az is lenne a helyes. Azt akartam, hogy azt mondja nem az.

-        Igazad van. Nem akartam… Nem akarom, hogy letartóztassanak. Csak arra volt szükségem, hogy ezt halljam tőled, azt hiszem.

-        Azt akarod, hogy lebeszéljelek róla? Hogy később azt mondhasd magadnak, hogy én miattam nem tetted? – kérdezte, összehúzott szemmel.

-        Nem, bébi. A kurva életbe.

Felemelte az állát.

-        Csak, mert ez így van jól. Viselem a felelősséget. Bármi áron, Travis. Bármit is kell tennem.

Elfojtottam az érzelmeimet, összeszorítottam a fogaimat. Annyira szeretett, mint amennyire én őt. Nem tudtam, hogy ez lehetséges.

-        Abby…

Mellkasomhoz szorította a homlokát, nagy levegőt vett, majd bólintott. Kellett egy pillanat, hogy összeszedje magát, a földet nézte, ahogy meghozta a döntést, megbízik bennem, hogy nem rombolom le a tervét. Megtörölte a szemét, sarkon fordult, és a következő órája felé vette az irányt. A füst szag még mindig érezhető volt a levegőben, amikor eltűnt a szemem előtt, lelkiismeretem hamvait hagyva maga után.

 

Episode Five: Truth

EB Epi six.jpg

5, Igazság

 

-Travis-

A csizmám cuppanó hangot adott, ahogy nedves lábnyomokat hagytam a házba érve. Az ég egész nap a nyakamba szakadt, még az órák között is. Szuper. A Keaton Hall körüli föld még mindig ázott volt az épület tűzoltástól. Az eső miatt nehéz volt az épületek között közlekedni az átázott fű és a vizes járda miatt.

A kulcsaim csörögtek a kezemben, ahogy kihúztam őket az ajtónyitáshoz. Amint a kilincshez értem, apró karcoló hangot hallottam a másik oldalról. Mosolyogtam és belöktem az ajtót, azonnal lehajoltam, hogy üdvözöljem Toto-t.

Sötét drótszőreaz arcomat súrolta, ahogy össze-vissza nyalogatott. Már eléggé megnőtt, de tekergett, nyüszített és ugrált körülöttem, mintha ez lenne az első napja a lakásban. Nem akart megnyugodni, ezért végül felvettem, a mellkasomhoz szorítottam, míg ő kutyanyállal borította be az arcomat. Felemeltem az államat, így legalább a számat nem érte el.

Brazil a pótkulcsot használta, hogy felvegye Toto-t, miután végre elhagytuk a repülőteret, és annak ellenére, hogy beleegyezett abba, hogy nincs megjegyzés és nincs kérdés, Abby nagyon boldogtalan volt, amikor beadtuk Toto-t. Azonnal megfürdette, amint hazaértünk, hogy lemossa róla a cigi és a zoknik bűzét. Miután megszárította és próbálta bepótolni vele a távol töltött időt, összegömbölyödött az ágyában, a hálószoba sarkában, alvással töltötte az éjszaka hátralévő részét.

Felvettem a telefonomat és írtam Brazil-nak, ahogy megígértem Abby-nek.

Haver. Nagyra értékelem, hogy gondoskodtál a kutyámról, de ha nem akarsz rá vigyázni, csak nemet kéne mondanod.

Nem kellett sokat várni Brazil válaszára. Hogy érted?

Szar szaga van. Cigiztél körülötte? Nem cigizünk körülötte. És 24 óráig kómás volt, miután hazahoztuk.

Bocs, ember. Buli volt. A csajom kirángatott, hogy valami hülyeségen vitatkozzunk. Amikor visszamentem, Derek kiengedte a szobámból és próbálta sörrel itatni. Azonnal kidobtam Derek-et, de nem lett baja a kutyának, esküszöm.

Emlékeztess, hogy ne kérjek tőled több szívességet.

Nem fog újra megtörténni, Travis. Bocs.

Letettem Toto-t a földre és hallgattam, ahogy a karmai a konyha linóleumján pattognak, amíg kinyitottam a kedvenc kajáját. Grimaszoltam az avas szag miatt, vajon hogyan képes Isten akármelyik teremtménye megenni ilyen visszataszító dolgot. Természetesen, Toto-ról beszéltem, aki élvezte és a saját hátsóját nyalogatta.

Kiöntöttem a kaját a kerámia tálkájába, amit Abby a neten talált Toto nevével az oldalán, és még egy kis vizet is öntöttem, mielőtt újra a telefonomra figyeltem. Végigfutottam a telefonkönyvet Brandon Kyle nevét keresve. Rákattintottam a névjegyre. Az egyik diákszövetségbeli testvérem adta, meg Brandon elérhetőségét. Ő volt az Iron E vezetője, az Etkins három edzőterme közül az egyiké. Kettő is az övé volt, az Iron E volt a büszkesége és minden öröme: egy új terem az keleti részen, ami jóval népszerűbb volt, mint a többi, magas számú női tagok miatt.  Korábban lógtam ott és mindig beszéltem Brandon-nal. Elég rendes, de volt egy terhes felesége és sok barátnője, úgyhogy nem olyan ember, akit barátnak neveznék.

Megnyomtam a hívás gombot és a fülemhez emeltem a telefont. Kicsöngött párszor, majd egy kattanást hallottam a csikorgó, dörömbölő és kiabáló hang után, melyből arra következtettem, hogy Brandon még az edzőteremben van.

-        Brandon Kyle, - vette fel. Nagyképű fasz. Sose bírtam az olyan embereket, aki a nevüket használták köszönés helyett.

-        Hello. Travis Maddox vagyok. Találkoztunk párszor az Iron E-ben. Azt hallottam, hogy részmunkaidős edzőt keresel.

-        Jó hallani rólad! Igen, hallottam, hogy lehet, hívni fogsz. Ember… imádnánk, ha a csapat tagja lennél. Figyeltelek itt korábban. Ismered magadat. És szent Isten, bevonzanád a csajokat. Gyere be egy felvételi lapért és körbevezetlek. Megbeszéljük a részleteket és kitalálhatjuk, hogy mi lenne legjobb mindkettőnknek.

-        Őőő… - nem számítottam ilyen válaszra. – Mikor menjek? Ma már végeztem, de fel kell vennem a feleségemet és…

-        Feleség? – nevetett Brandon. – Mióta?

-        Múlt hétvége óta.

-        Ó! – mondta, fojtott hangon. Valószínűleg a szája elé tartotta a kezét, ahogy már korábban is láttam, amikor kigúnyol másokat. – A fenébe. Felkoppintottad?

-        Mit mondtál? – kérdeztem, éreztem, hogy felforr a vérem. sarkon fordultam, rájöttem, hogy ökölbe szorítom szabad kezemet.

-        Semmit… semmit. Csak viccelődtem veled, ember! Igen! Gyere be! Találkozunk majd.

-        Akármikor? – kérdeztem.

-        Ez egy nyugis hét. Már minden dagi feladta az újévi fogadalmát. Csütörtökig nyitva vagyunk.

Köszönetet mondtam neki összeszorított fogakkal, majd letettem a telefont. Biztos nem fogokegyilyen faszkalapnak dolgozni. Nekirontanék már az első napomon.

Toto befejezte az ebédjét, és a zöld kockás pulcsit adtam rá, amit Abby vett neki. Némi erőfeszítés árán, ráakasztottam a pórázt, miközben igyekezett a kezemet nyalogatni, végül elindultunk sétálni. Keresztbe fontam a karomat, fogva a pórázt és Brandon-ról morgolódtam magamban, amikor egy fényes Porsche tűnt fel, éppen a Harley-m mögött parkolt. Az ablak leereszkedett, felfedve Parker önelégült mosolyát.

-        Maddox! Hallottam, hogy összetűzésbe keveredtél a helyi hatóságokkal. És a nem helyiekkel is.

-        Nyald meg a golyóimat, Hayes.

Parker arckifejezése megkomolyodott.

-        Az is igaz… rólad és Abby-ről?

-        Hogy miattam dobott ki? Kétszer?

Parker összeráncolta a homlokát.

-        Igaz vagy nem?

-        Természetesen igen. Ugye nem hitted, hogy lehet még esélyed nála?

-        Nem érdemled meg őt, Maddox. Tudnod kell.

-        Talán nem. De Abby úgy gondolja, hogy igen. És csak az ő véleményére adok… szóval egyél szart és dögölj meg, Parker, mert itt senki sem törődik azzal, hogy mit gondolsz. Te csak egy botlás voltál. Egy pótlék. Sose kötött volna ki melletted. Igazán szánalmas volt a próbálkozás.

-        Nem próbáltam elég keményen. Ha úgy tettem volna, nem lennétek házasok.

Mogorván megdöntöttem az államat.

-        Szállj ki a csajos autódból és mond ezt az arcomba.

Parker nyelt egyet, és félig felhúzta az ablakot.

-        Csajos autó? Mi van a csajos kutyáddal?? Szép pulcsi.

-        Ez a kutya nagyobbat szarik nálad.

-        El fog hagyni téged, Travis. Abby rá fog jönni, hogy mit tett, az újdonság varázsa el fog múlni, és el fog hagyni. És bárcsak láthatnám azt az arrogáns mosolyt lehervadni az arcodról, amikor elmegy.

Tettem egy lépést előre, az izmaim megfeszültek és készen álltak, éppúgy, mint a harc előtt a ringben. Tudtam, hogy ha egyszer megütöm, nem tudnék leállni, de abban a pillanatban csak Parker megölésétől éreztem volna jobban magam.

-        Szállj ki a kibaszott kocsidból. Most azonnal.

Parker elbújt a sötétített ablak mögé, és elhajtott.

Ökölbe szorított kezekkel álltam, egész testem remegett a dühtől. Toto a farmeromhoz dörgölte orrát, és lenéztem. Az adrenalin azonnal felszívódott, ahogy a tekintetem megállapodott várakozó szemein. Már az előtt fázott, hogy elvégezte a dolgát; most már reszketett, mint én. Beleszimatolt és belerúgott pár fűcsomóba, mintha övé lenne a hely.

Mosolyogtam.

-        Igen. Te is szétrúgnád a seggét, ugye? – felkaptam és bevittem. Ahogy letettem befutott a hálóba, valószínűleg, hogy elkezdje a délutáni szunyókálását.

Megragadtam a pénztárcámat, a telefonomat, és elindultam az ajtóhoz majd le a lépcsőn, egyenesen a Camry vezetőülésébe. Megfogtam a kormánykereket, figyeltem, ahogy az ujjaim elfehérednek a nyomástól. Abby utolsó órájának még nem lesz vége egy óráig, és be voltam sózva Brandon és Parker miatt. Valami fehérre lettem figyelmes, és lenéztem az ülések között. Lehajoltam, egy fehér borítékot halásztam ki, amiben az anyukám levele volt a jövendőbeli feleségemnek címezve… Abby-nek. Finoman letettem az anyós ülésre, és rükvercbe tettem az autót, kitolattam és elindultam apa felé.

Ahogy vezettem, elképzeltem, hogy elmondom neki az igazat a tűzről. Nem voltam benne biztos, hogy azt akarná-e, hogy feladjam magam vagy sem. Nem számított – nem tehettem. Megígértem Abby-nek. Ha elmondanám apának, enyhülne rajtam a nyomás – és átkerülne rá. El kellene döntenie, hogy feladjon-e vagy sem. Nem tehettem ezt, még.

Megragadtam a kormánykereket és az otthon felé tartottam, ahol felnőttem. A házhoz, ahol bevittem az első ütést és ahol az elsőt is kaptam. Ahol Thomas a földre nyomott, hogy a bátyáim ne tudják szétrúgni a seggem, és ahol Tranton-nal elég sokszor csaptunk össze… meg persze az ikrek. Mosolyogtam, ahogy a beálltam a felhajtóra, hallottam a kavicsokat a gumik alatt.

Apa kinyitotta a bejárati ajtót és maga előtt pihentette a kezét, figyelt, ahogy a tornác felé tartottam, elismerő mosollyal az arcán.

-        Lám-lám, - mondta. – Nem gondoltam volna, hogy itt látlak egy ideig.

-        Csupán három mérföldre lakom, - mondtam, másztam fel a lépcsőn a fa tornácra. Apa megveregette a vállamat, és én magamhoz húztam egy ölelésre.

-        Az anyukád és én nem hagytuk el három hétig a házat az esküvő után.

-        Apa, - szidtam meg. Az arcomon undor jelent meg, és beléptem mögötte a nappaliba, a kanapéhoz.

Apa kuncogott, becsukta mögöttem az ajtót.

-        Az időjárás pocsék, - morgott. Kikukucskált a bejárati ajtó tetején lévő kis ablakon, és megrázta a fejét, végül elindult a foteléhez. Leült a szélére, előrehajolt, könyökét a térdén pihentette. – Mit hoztál? – intett a kezemben lévő boríték felé.

Egy picit felemeltem, meglepődött mennyire ideges vagyok. Apa nem beszélt sokat anyáról. Nem mintha nem próbáltam volna, de nem bírtam az ürességet látni a szemében – pont úgy, ahogy én is érezném magam, ha elveszíteném Abby-t.

-        Ez egy levél.

-        Az… egyik, amit anyukád hagyott?

Bólintottam.

-        Abby-nek adtam az esküvő előtt.

-        Reméltem, hogy emlékszel rá.

-        Igen.

-        Helyes, - mondta, megköszörülte a torkát. - Helyes.

-        El akarod olvasni?

Megrázta a fejét.

-        Nem nekem szól.

Előhúztam a vékony papírt a borítékból, a szemem anya finom kézírását nézte,

-        Tudom. De ez olyan, amit újra hallanod kell. Olyan, mint ahogy emlékeztem rá.

Apa elgondolkodott egy pillanatra, majd bólintott, kinyújtva felém a kezét.

-        Akkor rendben. Add ide.

Felugrottam, odaadtam neki, és visszaültem a kanapéra.

Apa pislogott párszor, próbált fókuszálni, és végül, ahogy látta a szavakat a papíron, elkezdett remegni az alsó ajka. Kézfején pihentette az állát, hogy megpróbálja elrejteni az érzéseit, de többször is pislogott, és a szeme kezdett elhomályosodni. Egy mosoly jelent meg a száján, megrázta a fejét és elnevette magát. Apa leengedte a levelet, és megtörölte egyik, majd másik szemét. Egy teljes perccel később, megköszörülte a torkát és felnézett rám.

-        Régen volt. Jó volt újra hallani a hangját. Köszönöm, fiam.

Bólintottam.

-        Nekem is hiányzik. Folyamatosan.

Megint nevetett, letörölt még egy könnycseppet.

-        Nekem is… a nap minden percében. Közel tizenhét éve. És ahogy Abby-re nézek – sóhajtott, - én is így néztem anyádra. Istenem, mennyire szerettem azt a nőt. Sose éreztem ilyen korábban… és azóta sem.

Felhúztam a szemöldököm.

-        Mit gondolsz, el fogom veszíteni őt, apa?

-        Abby-t?

Bólintottam.

Apa megérintette az ajkát ujjaival, és a padlót nézte. Nem tudtam mozdulni vagy lélegezni, amíg a válaszára vártam. Végül újra előrehajolt, és egyenesen a szemembe nézett.

-        Travis… Utálom ezt mondani neked, fiam… de a feleséged? Erősebb nálad. Te hagynád el hamarabb.

Szavaitól felsóhajtottam, és eltakartam az arcomat, megkönnyebbülésemben. Apa sose tévedett, és az életemet is rábíznám. Ránéztem, tudtam, hogy az igazságot mondta, de mert szerettem a feleségemet, én megtartom magamnak az igazságot.

 

Episode Six: Real Life Starts Now

eb-RLSN-mcguire.fr.jpg

6, Most kezdődik a való élet

 

-Abby-

A Reiger Hall kijáratánál lévő tábla tele volt hirdetésekkel,Eladó, Keresek és Segítségre van szükségfejlécű lapokkal, alul csíkokra vágott telefonszámokkal. Legfelül volt egy iskolai hirdetés a tárgyak listájával. Hunyorítottam, elolvastam az apró betűs részt, majd letéptem egy fecnit és zsebre tettem. Az iskola korrepetítorokat keres, és a matek is a tárgyak között volt. A második félév utolsó részéből már csak egy hét van hátra, a könyvek és jegyzetek most is lehúzzák a hátamat és nyomják a vállamat.

Ugrottam egy kicsit, ahogy a kijárat felé vettem az irányt, próbáltam kicsit enyhíteni a nyomáson. A korai tavaszi levegő megcsapta az arcomat, ahogy kiléptem. Kabátok, mindenféle színben és stílusban tarkították a járdát, foltokban tűntek ki a szürke környezetből. Felnéztem az égre, azonnal köd lepte be az arcomat. Majdnem egész nap esett az eső. A reggeli köd csak most kezd eloszlani.

-        Hé! – kiáltott America, félig kocogott, félig futott felém. Intett, széles mosolya az egyetlen napsugár most. Megállt előttem, táskája pántjait a mellkasához szorította, kapkodta a levegőt. – A szövetségbeli lányok pletykálnak. Imádom.

-        Hogy érted?

-        Travisről… és rólad. Mindenki erről beszél.

Éreztem, hogy elpirulok.

-        Nagyszerű. – folytattam a sétát, és America követett. – Még a fele se igaz.

Vállat vont.

-        Talán. – Amikor rájött, hogy megbántott, visszafogta magát. – De ugyan már. Nézz magadra. Még szép, hogy megtette.

Lenéztem a többé-kevésbé egyedi mintás pólómra és az olivazöld mellényemre, vékony farmeromra és hosszúszárú barna csizmámra. Hajam lapos és nyirkos volt. Nem emlékszem, hogy vettem-e a fáradságot reggel, hogy sminkeljek, mielőtt eljöttem a lakásból. Körbenéztem, kerestem a kíváncsi tekinteteket.

Valaki füttyentett, és megfordultam, néztem, ahogy a diákok tengerében Travis felém tart. Peckesen sétált a járda közepén, kezei a nadrágzsebében voltak és szürke sapka volt rajta, egy pólóval és fekete bőrcsizmájával, csak hogy az extra Ne baszakodj velem látszat meglegyen. Még ha karikagyűrű is volt a kezén, minden csaj megbámulta. Travislenyűgöző volt, erős szexuális kisugárzása érezhető volt, még ha nem is akarta. Szája egyik oldala mosolyra húzódott, jobb szemöldökét megemelte egy kicsit, és nagyot nyeltem, ahogy a pillangók életre keltek a hasamban.

Megállt előttem, olyan arccal bámult rám, mint amikor Vegasban kijelentették, hogy férj és feleség. Travis-nek nem kellett mondania, hogy szeret – láttam abból, ahogy rám néz, ahogy mozgott, hallatszik abból, ahogy beszél – még ha nincs is hozzám köze annak, amiről épp beszél.

Nevetve kifújta a levegőt, figyelve a reakciómat.

-        Mi jár a fejedben?

Megráztam a fejem és nyaka köré fontam a karomat.

-        Gal, mi az? Minden rendben van? Jól vagy?

-        Persze – mondtam gyengéden, hozzábújva. – Én csak… - hagytam elindulni és vállat vont. – Szeretlek.

Egy pillanatig engem bámult, majd hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

-        Sose fogom megunni, hogy ezt mondod. – Kinyújtotta a kezét, és a parkoló felé vezetett.

Az eddigi bámulás meg se közelíti a mostanit, ahogy elhaladunk az emberek mellett. Érzem a kíváncsi tekinteteket a tarkómon, és hallom, hogy a tűzről, az esküvőről suttognak és a puszta tényről is, hogy Travis és én egy botrányos szakítás után együtt sétálunk, csak egy ilyen kis Egyetem, mint az Eastern foglalkozhat ilyesmivel.

Travis átvág a füvön, csizmája a sárba mélyed. Én átugrottam a pocsolyákat, örültem, amikor a férjem végre felkapott engem a karjába és szó nélkül vitt. Simogattam a nyakát és nem tudtam abbahagyni a mosolygást, mert láttam, hogy Travis se tudja.

-        Miért vagy ilyen boldog? – kérdeztem.

-        Miattad.

-        Nem. Ez valami más. Mit csináltál ma? Jó híreket kaptál?

Letett az autó mellé, és zsebébe nyúlt a kulcsokért. Odaadta nekem, miután megtalálta.

-        Te vezetsz.

-        Én? Nem, - mondtam, megrázva a fejem.

Felhorkantott.

-        Gal. Meg kéne tanulnod valamikor.

-        Tudom, hogyan kell. Csak nem szeretek.

-        Mi van, ha dolgozok és el kell menned valahova? – Kinyitotta a vezető oldali ajtót és intett, hogy szálljak be.

Becsuktam.

-        Akkor vezetni fogok. De most nem dolgozol, te… hé. Találtál munkát?

-        Még nem. Felhívtam egy pasit, de nem hiszem, hogy működne.

A köd percről percre egyre sűrűbb lett.

-        Miért nem? – kérdeztem.

Travis újra kinyitotta az ajtót.

-        Szállj be a kocsiba, Gal. Esik. – Felhúztam a szemöldökömet és sóhajtott. – Az Iron E terembe keresnek embert.

-        Szereted azt a helyet, nem?  - kérdeztem.

-        Bébi, szállj be a kibaszott kocsiba. Máris eláztál.

Elindultam előre, de utánam nyúlt, hogy megállítson.

-        Nem vezetek esőben, Trav. Gyerünk. Majd holnap vezetek.

Elkomorodott.

-        Hát jó. – Becsúszott a kormány mögé és fölé hajolt, kiengedte a kéziféket és kinyitotta az ajtómat, míg én körbementem, bebújtam az anyós ülésbe.

Feltekertem a fűtést, majd Travis megfogta mindkét kezem, egyszerre dörzsölte és fújkálta. Egy kósza, hullámos, csuromvizes tincs lógott a szemem elé. Travis nem örült, két vonal húzódott a szemöldökei között.

-        Mi a baj az Iron E teremmel? – kérdeztem.

-        Szeretem a helyet. Csak a tulajt nem.

-        Az a Brandon fickó?

-        Igen, - szűrte a fogai között. – A felesége terhes… akármikor szülhet. De kúrja a recepcióst, két edzőt, az ügyfeleket…

-        Tehát?

-        Tehát? Egy kalap szar, Gal. Nem akarok neki dolgozni. Egész idő alatt csak henceg a hódításaival. Már az első órában bemosnék neki.

-        Vannak más lehetőségek? Albérletben vagyunk, bébi.

Travis felsóhajtott és kinézett az eső áztatta ablakon.

-        Nincs. És úgy hangzott, hogy azonnal fel is venne, lenne munkám.

-        Akkor mire vársz? – mondtam meglepett nevetéssel.

Travis komoly arccal fordult felém.

-        Most mondtam, Gal.

Vállat vontam.

-        Nem lennél állandóan mellette. Meg amúgy is csak átmeneti dolog lenne, nem?

-        Vannak ott csajok is. Sok-sok főiskolás lány. És unatkozó feleségek. És…

Rábámultam.

-        Azt mondod, nem bízhatok meg benned?

-        Bassza meg, dehogy, csak ez olyan, amivel nem akarok foglalkozni. Brandon maga mondta… ez egy húspiac. Ő nem a stricim. - Hangosan nevettem. – Nem vicces. – Morgott Travis. – Inkább elviselem az ütéseket, mint azokat a pumákat az edzőteremben.

Megérintettem az arcát.

-        Bízom benned. Vállald el. Könnyű pénz. – Zsebembe nyúltam és kihúztam a vizes lapot.  – Azt hiszem én is találtam valamit. Matek korrepetítort keresnek.

Travis nem volt lenyűgözve.

-        Ha harcoltam volna Benny-vel…

-        Nem lennénk együtt.

Travis legyőzöttnek tűnt.

-        Többet akarok neked, Abby.

-        Nem akarom, hogy elszalaszd, Trav. A kis lakást akarom és kuponokat vagdosni és ráment enni fizetésig. Azt akarom, hogy együtt kezeljük a számlákat és megbeszéljük a heti költségvetést, és kézbe akarom venni a pulcsit a boltban, csak hogy vissza is akasszam, mert veled lenni többet ér, mint egy halom új ruha. Szeleburdinak akarom magam érezni veled a moziban minden második hónapban, mert különlegessé válik elvárt helyett. Téglánként akarom felépíteni a várunkat… csak te és én. Nem baj, ha nem egyszerű.

Félmosolya visszatér, és a kezemnek támaszkodik.

-        Tényleg?

-        Teljesen biztos.

-        Beszéljünk a pénztelenségről… van akciós sör nap a Red-ben. Ha mindketten dolgozni kezdünk, alakítsunk ki egy rendszert.

Elvigyorodtam.

-        Benne vagyok. – Megnyitottam egy csoportos üzenetet Shepley-nek és America-nak, és azonnal kaptam választ. Izgatottan vállat vontam.  – Shep-pel és Mare-ral találkozunk 8:30-kor.

Travis kitolatott a parkolóból és az utca felé hajtott, bekapcsolta a rádiót és egész úton nekem énekelt.

 

Episode Seven: The New Normal

eb-newnormal-mcguire-fr.jpg

7, Az új normális

 

A Red olyan volt, mint egy időgép. Belépve a főbejáraton a sarkaim a ragadós padlón koppantak és szorosan fogtam Travis kezét, ahogy a zsúfolt klubbon haladtunk át, melytől úgy éreztem visszamentünk az időben, a vizsgálat elé, az esküvő elé, és a tűz elé. Szövetségis lányok alig takaró fémes kezeslábasokban és extra miniszoknyában voltak, a hajukat csavargatták, ahogy bármelyik buta fiúval beszélgettek, aki csak vett nekik egy italt.

A Red egy húspiac volt, mindenkinek az volt a célja, hogy magára vonja valakinek a figyelmét, vagy bárkiét. Ott volt a csoport, akik csak szerettek táncolni vagy inni vagy biliárdozni, de az embereknek szükségük van más emberekre, és a Red elég zsúfolt volt és sötét és elég hangos, hogy lássanak és ítélkezés nélkül lássák őket.

A hangszórók rezegtek a zenétől, lüktettek, mint egy szív. Szabad kezemet a mellkasomhoz nyomtam, hogy tompítsam a zene dübörgését. Mozogtak az ajkak, de csak a zenét lehetett hallani, mindenki egy nyelvet beszélt; ugyanazt a dalt énekelték.

Ahogy a bár felé közeledtünk, Travis integetett Camille-nek és ő rámutatott egy pár előtte lévő helyre. Elmosolyodott, ahogy leültünk, letörölte a pultot előttünk.

-        Kíváncsi voltam visszajöttök-e.

-        Miért ne jönnénk? – kérdeztem, figyeltük, ahogy kinyit két sört és elénk teszi.

Camille összefonta karját maga előtt.

-        Nemtom. Most már házasok vagytok. Rájöttem, hogy ez varázslatos módon megváltoztatja a dolgokat, azt hiszem.

-        Még mindig szeretünk inni és szeretnénk találkozni a barátainkkal, - mondta Travis, sörösüvegét az enyémhez koccintva. Megcsókolta a szám sarkát, mielőtt kortyolt egyet és felmérte a termet. – Hol van Trent?

Camille az órájára pillantott, csak utána válaszolt.

-        Már úton kell lennie ide.

Camille munkafolyamatát néztem, egyszerre két vagy három rendelést csinált, összekészítette, elvette a pénzt és kezdte újra. A bár zsúfolt volt, három sor is várakozott a pultnál. Ha nem ismernénk Camille-t, egész este is várhatnánk, hogy leülhessünk. Az asztalok is foglaltak voltak, a biliárdasztalok és a táncparkett is tele volt emberekkel.

Két hideg kéz ért a vállamhoz, és megfordultam, hogy megöleljem America-t. Hatalmas fülbevaló csüngött a fülében, haját kusza kontyba fogta. A felsője félvállas volt. Elbűvölően nézett ki.

Camille visszafordul hozzánk.

-        Srácok, szeretnétek egy asztalt? Szólhatok Raegan-nak, hogy szabadítson fel egyet nektek. – Kacsintott. – Imádja, ha ő lehet a ribi.

-        Nem kell, jó itt - szólt Shepley, kezet rázott az unokatesójával.

America nem vesztegette az időt, a táncparkettre húzott. Sokszor a férjemre néztem, figyeltem, ahogy engem figyel, és elutasítja a négy csajt, aki flörtölni próbált vele.

Amikor visszatértem a székemhez, Travis végigfuttatta ujjait a karomon, élvezte, hogy kicsit verejtékes a bőröm. Odahajolt, hogy megcsókolja a vállam, nyelvévet kicsit meg is pöckölt. Felálltam és odahajoltam hozzá.

-        Nem fogunk sokáig maradni, ha így folytatod.

Travis felnézett rám fanyar mosollyal.

-        Ígéred?

Megcsókoltam a feje búbját és körém fonta karjait, megszorítva a seggemet. Újra az embereket fürkészte, jól mulatott a játszó embereken, a flörtöléseken, huza-vonákon és a manipuláción… minden, amit mi is csináltunk tavaly az esküvőig.

Travis megveregette a hátamat és felállt.

-        Megyek a klotyóba. Kell valami?

Összehúztam a szemöldökömet.

-        A férfimosdóból? Nem.

Travis kuncogott és letette az üres sörös üvegét a pultra.

-        Rendelnél nekem egy másikat?

-        Persze, - mondtam, ajkaimat az övéhez nyomtam, amikor lehajolt egy gyors pusziért. Shepley odanyújtotta America sörét. Ő megrázta a fejét.

-        Nem tudom, miért mondja mindenki, hogy a csajok csoportosan mennek a mosdóba. A fiúk is ugyanolyanok.

Shepley vállat vont.

-        Csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy nem keveredik bunyóba, amíg ott van.

-        Nincs szüksége bébiszitterre, - mondta America.

Shepley grimaszolt, mintha America jobban tudná.

-        Talán kicsit mégis.

A srácok eltűntek a tömegben, és America hozzám fordult.

-        Tehát, - mondta, ujjait végigfuttatta a haján. – Másnak tűnik most már ez a hely?

-        Miért kérdezi mindenki folyamatosan ezt? – kérdeztem. – Férjhez mentem, nem lobotómiám volt.

America hangosan felnevetett, és ivott egy kortyot a koktéljából, felvillant a szeme, amikor észrevett két kollégista srácot közeledni.

-        Ó, basszus.

-        Mi az? – kérdeztem.

-        Még 5 kibaszott másodperce se mentek el és máris el kell zavarnunk valakit, - magyarázta.

-        Nem jönnek ide, - mondtam. – Különben is, Travis nem ver szét valakit csak azért, mert szóba áll velem. Már túl van ezen.

America rám bámult, nem hatotta meg a dolog és nem is győzte meg.

-        Igazad van. Eddig a csaja voltál, most már a felesége vagy.

-          Hello, - mondta az első srác. Feje kopaszra volt nyírva, kb olyan magas volt, mint én, vastag a nyaka és torz a füle. Biztos egy birkózó. – Nézd…

-          Nem vagyunk egyedül, - mondta America, közbevágva. – Nekem van pasim, ő pedig házas. – Mutatott rám.

A birkózó elvigyorodott, felnézett a sokkal magasabb haverjára, majd vissza ránk. Nagyszerű. Ő olyan pasi volt, akinek a csajok meghódítása kihívást jelent.

-        Hello, házas, Ricky vagyok.

America rávicsorgott.

-        Vicces. Te is 1984-ből jöttél? Ki nevezi még a gyerekét Ricky-nek?

-        Mare! – sziszegtem. Szükségtelenül volt durva.

Ricky-t nem zavarta.

-        Ő itt Joel. Örvendek a találkozásnak.

-        Nem mutatkoztunk be, tehát technikailag még nem találkoztunk, - mondtam.

-        Sajnálom, - mondta Joel. – Megsértettünk valamivel?

Lenéztem, szégyenkezve.

-        Bocsi. Nem. Mi csak próbáltunk segíteni. A pas... a férjem és az ő pasija is itt van, és egy percen belül visszajönnek.

-        És? – szólt Ricky.

Felsóhajtottam.

-        A férjem nem nagyon értékeli, ha idegen férfiak beszélgetnek vele.

-        Ó, tehát féltékeny típus? – folytatta Joel. – Biztos idősebb.

-        Nem igazán, - mondtam. – Köszi az üdvözlést, de mennetek kéne.

-        Én jól érzem magam, - mondta Ricky vigyorogva.

A szememet forgattam. America-nak igaza volt. Abban a pillanatban, amikor Travis visszajön, vita lesz és szórakoztató esténknek vége lenne. Egyik srác sem tűnt elég okosnak ahhoz, hogy elsétáljanak, ha Travis közli velük, hogy spipirc.

Ricky egyik kezét a zsebébe dugta, körülnézett, miközben a sörét kortyolgatta. Gyorsan felismertem, hogy nem igazán flörtölni vagy beszélgetni próbált velünk. Inkább arra várt, hogy Travis és Shepley visszajöjjön. Feszülten figyeltem, a gyanúm percről percre nőtt.

-        Zsaruk vagytok? – kérdeztem.

Mindkét pasi meglepődve fordult felém.

-        Micsoda? – kérdezte Ricky.

-         Ha azok vagytok, el kell mondanotok nekem, - szóltam.

America felém fordult, zavart volt az arca. 

Joel kuncogott.

-        Nem, nem vagyok zsaruk.

-        És mi van veled? – kérdeztem, Ricky felé bökve fejemmel.

Ricky végigmért, szememtől a térdemig, majd vissza. Nem érdeklődött irántam. Csak felmért, hogy lehetséges az, hogy egy tizenkilenc éves lány leleplezte. Travis miatt volt ott.

Nem válaszolt, ezért tettem egy lépést felé.

-        Húzz a picsába innen. Ha beszélni akarsz vele, akkor le kell tartóztatnod.

Ricky közelebb hajolt.

-        Még az is lehet. Még nincs húsz éves és egy bárban iszik. Lefogadom, hogy mindnyájatoknak hamis személyije van.

Összehúztam a szemem és közelebb hajoltam.

-        Akkor mire vársz?

-        Mi folyik itt? – kérdezte aggódva America. – Mit akarsz?

Joel kihúzta magát és körülnézett. Egyáltalán nem kollégista srác volt. Újonc lehetett, elég fiatalos kinézettel, hogy megpróbáljon becsapni minket.

Egy erős kéz karolta át a nyakam, és Travis megcsókolta a halántékomat.

-        Helló, bébi. –Ahogy vártuk, az előttünk álló két pasit méregette. – Kik ezek?

-        Kik? – America a hülyét játszotta.

Travis nem nevetett. Joel-re és Ricky-re mutatott – nem tudva a nevüket.

-        Ezek a bohócok.

Ricky felnevetett.

-        Bohócok? Nem nyomultunk a ribijeitekre. Nyugi.

-        Ó, ez kibaszottul zseniális, - mondta Shepley, és már húzta le a kabátját.

Mielőtt kiáltani tudtam volna, Travis már otthagyott és rávetette magát Ricky-re, leteperve őt a földre. Ahogy mindig, a bár többi része is csatlakozott, részeg idióták, akik körülöttünk sétáltak, keresve a bunyót.

America visszahúzott az egyre nagyobb tömegből. Próbáltam megtalálni a férjemet, segíteni nem tudtam, de érdekelne, hogy mi cél sarkallta harcra. Ricky már elismerte, hogy letartóztatják azért, mert fiatalkorú.

Mivel a verekedés egyre nagyobb lett, America és én a pulthoz szorultunk. Camille minket keresett, megpróbált segíteni nekünk átjutni a pulton, mielőtt összezúznak.

-        Shep! – kiáltott America, miközben én toltam, Camille pedig húzta. – Shepley!

Végre átjutott America és biztonságban állt Camille mellett, én is átugrottam. Travis nem volt sehol, és minél régebb óta veszítettem szem elől, annál inkább aggódtam. Nem igazán tudtam, mit akarnak azok a fickók. Lehetnek zsaruk vagy FBI-osok, vagy még rosszabb… Vegas-ból küldték őket. Benny még mindig morcos volt, amiért Travis otthagyta.

-        Travis! – kiabáltam.

A kidobók szétválasztották a tömeget, kihúzva az embereket, akik úgy viselkedtek, mint az állatok, Travis-t is beleértve.

-        Travis Maddox!

Travis felállt, letörölte a vért a szájáról a kézfejével, mosolyogva nézett le a fickóra, aki még mindig a padlón volt. Arca önelégült volt, szeme ragyogott. Hiányzott neki a harc. Shepley megrángatta a pólóját, és Travis hátralépett, majd a bár felé fordult engem keresve. Átsegített, és lábra állított.

-        Minden rendben? - kérdezte Travis.

Mérgesen néztem rá, de nem sajnálta. A harc mindig a vérében lesz, és ettől ideges leszek. A tömeg lökdösődött, és Travis elfordult tőlem, hogy védjen, ha a fájdalmában a földön fetrengő pasi mégis újra veszélyt jelentene. A kidobók kivezették őket, jelezve Travis-nek és Shepley-nek, hogy nekik is távozniuk kell.

Camille átjött, Travis-hez szólt.

-        Te csináltad ezt a szart Travis, Jorie ki fog tiltani innen.

-        Mindig ezt mondja, - szólt Travis vigyorogva, újra megtörölve a száját.

-        Te…. vérzel? – kérdeztem, felém fordítva. Travis sose kap ütést, csak ha engedi. Ez az ő dolga volt. Még sose láttam véresen, és ettől még inkább nőtt a paranoiám.

-        Igen, - mondta Shepley. – Lehet, hogy oldalba vágtam véletlenül.

Felhúztam a szemöldököm.

-        Nem láttad?

Travis grimaszolt.

-        De, épp egy remek helyzetben voltam a kis kukac ütése közben, aki téged és Mare-t leribizett… ezért nem foglalkoztam azzal, hogy kitérjek.

-        Gyerünk, srácok. Nem akarjátok, hogy a kidobók kísérjenek ki, - mondta Camille, megveregetve Travis vállát.

Sóhajtottam. Nem tudtam hibáztatni Travis-t, de csalódott voltam. Kisétáltunk a kocsikhoz, amik egymás mellett parkoltak.

-        Megmagyaráznád? – kérte America.

Megráztam a fejem.

-        Nem, de meg fogom.

-        Miről beszélsz? – kérdezte Shepley, megigazítva az ingét.

-        Azok a pasik furák voltak, - mondta America. – Odajöttek beszélgetni hozzánk, de miután azt mondtuk nekik, hogy visszajöttök, körülöttünk lógtak. Mintha rátok várnának.

Travis és Shepley összenézett.

-        Láttátok már korábban őket? – kérdeztem.

Travis ismét grimaszolt.

-        Nem. És jobb, ha később se fogjuk.

-        Egyet értek, - szólt America. – Tudta, hogy állítsa le Travis-t. Csak az egész helyzet furcsa volt. Valami történt.

-        Abba kellene hagynotok a bűnügyi sorozatok nézését. Kezdetek már kurvára paranoiásak lenni, - mondja Travis rám nézve.

A homlokomat ráncoltam.

-        Mare-nek igaza van. Valami történt. Rá kell jönnünk, hogy mi volt ez.

Travis Shepley-re nézett, aki vállat von.

-        Egyiküknek Parkland kolis kulcstartója volt. Csak két beképzelt alak, akik még sose találkoztak egy Maddox-szal se.

Shepley-re nézek kicsit összezavarodottan. Azt hittem én vagyok a figyelmesebb.

Travis levette a dzsekijét és a vállamra terítette. Addig észre se vettem, hogy reszketek.

-        Tudod, mire van szükségünk? – kérdezte és megcsókolta az arcom. – El kell költöznünk. Nem akarom azzal tölteni az életemet, hogy a hátam mögé kelljen mindig néznem, Abby. Neked se akarom ezt. Telefonálni fogok jövő héten a munka miatt és te elkezdesz korrepetálni. Felfüggesztik majd a nyomozást és mindennek vége lesz.

Bólintottam, integettem America-nak, amikor Travis kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Becsusszantam, bosszantott, hogy még mindig reszketek. Nem igazán volt hideg – inkább ideges voltam. Joel és Ricky azért jött, hogy provokálja Travis-t. Tudnom kellett, hogy miért.

Travis az ajtó mellett állt és rágyújtott egy cigire, másik keze az ablakon pihent. Tenyeremet az övéhez tettem, és rám kacsintott, miközben kifújta a füstöt. Beleszívott néhányszor, majd lepöckölte a hamut és csizmája talpán nyomta el a cigit. Átsétált a kocsi másik oldalára, majd Joel és Ricky párosa jelent meg. Az árnyékban vártak, a Camry-t figyelték. Ricky és én egymást figyeltük, jelzett Joel-nek, de nem nézett felé. Leeresztetem az államat és felemeltem a kezem, középső ujjamat megmutatva.

Travis kinyitotta az ajtót és én megvillantottam a „baszd meg” mosolyomat, miközben ő gyújtást adott és a térdemre tette a kezét, ahogy vezetett. A pasasok visszaléptek az árnyékba, nem láttuk őket, de tudtam, hogy ott vannak.

-        Minden rendben, bébi? – kérdezi Travis. – Sajnálom. Tudom, hogy alig vártad a ma estét.

-        Nem vagyok mérges – mondom, hagyom, hogy az aggódás és a gyanakvás eltűnjön az arcomról, ahogy a férjem felé fordulok. – Jól vagyok. Tényleg.

-        Még mindig azt hiszed, hogy az a két pasas FBI-os vagy valami hasonló? – ugrat.

Travis szülinapja pár napon belül lesz, és tudtam, hogy már agyalt azon, hogy feladja magát. Rengeteg oka volt hazudni. A visszapillantóban hátranéztem, érzékeltem, hogy egy pár fényszóró már egy mérföld óta mögöttünk halad.

-        Nem. Nem gondolok róluk semmit. Téves riasztás.

Travis megveregette a térdemet és a lakás felé hajtott, mosolygott, mintha semmi se változott volna – és én is vele mosolyogtam.

 

Episode Eight: Cake

eb-cake-mcguire-fr.jpg

8, Torta

 

-Abby-

 

Benéztem a kirakat üvegén. Megnyaltam a számat és azon elmélkedtem, vajon Travis melyik tortát szeretné a legjobban. Két óra múlva, már csak három lehetséges jelöltre szűkültek a lehetőségek: vaníliás torta csoki mázzal. Nápolyi torta szintén csoki mázzal vagy egy esküvői torta. Travis nagy felhajtást csapott a tortánk körül Vegas-ban, ezért tudtam, hogy tetszene neki a fehér a fehérrel megoldás is.

-        Jesszus, Abby, válassz már végre, - mondta America unottan. Rózsaszín rágójával játszott, kihúzta, majd az ujja köré csavarta. – Bele se akarok gondolni meddig fog tartani kiválasztani egy esküvői tortát, ha már egy egyszerű szülinapi torta is ilyen fejtörést okoz.

Nem vettem le a szemem a dobozokról, amikben a sok torta, mini torták, kerek torták és szögletesek, mindegyik máshogy díszítve az egyéni igényeknek megfelelően.

-        Az esküvő torta a vendégeknek készül. Ez Travis-nek. Egyszerűnek kéne lennie.

America sóhajtott. Én pedig kicsit fintorogtam.

-        Mi a franc, Mare? Miért vagy ilyen morcos?

Kidobta az ujja köré csavart rágót, majd keresztbe fonta karjait.

-        Nem tetszik nekik.

-        Kiknek és micsoda?

-        A szüleimnek. Azt mondták, ha Shep és én összeköltözünk, nem fogják fizetni a sulit.

Ledöbbentem. America szülei nem voltak éppen egyszerű eset, de azt vallották, hogy megadnak mindent, ami tényleg boldoggá teszi a lányukat. Ha America továbbra is az egyetemre akart járni, nem is értettem, mi lehet a gond. America majdnem minden estét Shepley-vel töltött.

-        Én… sajnálom. Nem tudtam

Vállat vont.

-        Honnan is tudtad volna?

Megöleltem legjobb barátnőmet.

-        Nem kell kapkodni. Shepley maradhat, ameddig csak akar.

-        Be akar költözni a diákszövetkezetes házba.

-        Micsoda? Mikor?

-        Az őszi félévben, de … a nyári szünetre visszamegyek Wichita-ba. Kicsit ki van bukva. Még én is… És tudom, hogy hogy hangzik ez, oké? Nem vagyok az a típus, aki foglalkozik azzal, hogy mi lesz, ha három hónapot távol tölt egy pasitól. Normál esetben ez egy kis lélegzetvételnyi friss levegő lenne. De nem akarom, hogy hiányozzon. Mióta szakítottunk.. Egyszerűen minden más, tudod? Nagyon, nagyon szeretem, Abby.

Szorosabban öleltem, majd hátra hajoltam, hogy a szemébe tudjak nézni.

-        Maradj velünk, Mare. Maradhatsz, bármeddig. – Mosolyogtam. – Jó móka lesz.

Megrázta a fejét.

-        Nem engednék.

-        Miért? – kérdeztem, frusztráltan.

-        Apa azt mondta, nem akarja, hogy túl hamar túl komolyra forduljanak a dolgok. Megértem az álláspontját, de ez azért szívás.

-        Attól megteheted, tudod. Keress munkát és mindent megoldunk.

America szeme elkomorult.

-        Könnyű ezt mondani. Ösztöndíjad van, a jó tanulmányi átlagod miatt. Nekem ők fizetik a tandíjat. Ha folytatni akarom, az ő szabályaikat kell követnem.

-        Rendben. De eljöhetsz meglátogatni minden hétvégén, ugye? Legalább azt engedjék, hogy meglátogass.

-        Igen. persze. – ellépett mellőlem és megtörölte az orrát. Mosolygott és megrázta a fejét. – Istenem. Ez olyan butaság. Sokkal rosszabb dolgok is történnek a világon.

-        De nem veled és nem most. Normális, hogy szomorú vagy amiatt, hogy távol leszel Shep-től három hónapig. Igazad van, ez szívás.

Elvigyorodott.

-        Köszi.

-        Mit?

-        Most már nem érzem magam baromnak.

Erre grimaszolnom kellett.

-        Ez nem volt szándékos, még mindig az vagy.-America játékosan arrébb húzott, ahogy egy nő lépett elénk hatalmas mosollyal. Az ujjamat az üveghez nyomtam, rámutatva egy fehér tortára. –Az álljon rajta, hogy: Boldog 20. születésnapot Travis.

Tulajdonképpen, - szólt America. – Lehetne inkább az, hogy KibaszottBoldog 20. Szülinapot, Travis?

A nő csak mosolygott.

-        Vicces bulinak tűnik.

Én is ugyanolyan arccal válaszoltam.

-        Az lesz.

 

***

 

-        Kulcsok. Jég. Poharak. Zene. Torta. – mondtam, egyesével rájuk mutatva. – De valami még hiányzik. Úgy érzem, kihagytunk valamit.

America keresztbe fonta a karját, közel se izgult annyira, mint én.

-        Ha összevetjük a legutóbbi évekkel, akkor azt mondanám, hogy kihagytál két tucat kurvát.

Egyetlen pillantással elhallgattattam.

-        Nagyon vicces.

America kacagva felhorkant és átsétált a szobán, felvett egy kis lufit és a szájához emelte. Arca megduzzadt és kipirosodott.

Az órámra néztem.

-        Kevesebb, mint egy óra. – Kinéztem az ablakon. – Miért nincs még senki itt?

-        Tavaszi edzés. – mondta America.

A francba, morogtam az orrom alatt, majd ledermedtem, amikor zajt hallottam az ajtó felől.

-        Azt mondtam… nem! Állj! Kurvára állj meg, Travis! – mondta Shepley, ahogy beesett az ajtón, egyenesen a szoba padlójára.

Travis a küszöbön állt, nehezen vette a levegőt, széles vigyor terült el az arcán.

-        Drágám, hazajöttem!

Tátva maradt a szám és úgy éreztem, mintha lelassult volna minden. Azt sikítottam, hogy Nem!

-        Miért van itt? – kérdezte America vádló hangnemben a pasijától.

Shepley felállt és leporolta magát, égőarccal és bosszúsan.

-        Nagyon igyekeztem elvinni bárhova, csak haza nem, de tudta, oké? Megtettem mindent!

Travis elmosolyodott, de visszafogta magát, amikor meglátta az én fejemet.

-        Nem tehettél volna úgy, mintha meglepődnél? Mindenképp tönkre kellett tenned a terveimet? – nyafogtam. Még csak nem is próbálta tettetni magát. Nem volt tisztességes tőle.

-        Bébi, - szólt Travis, arrébb tolta az útból Shepley-t, hogy odajöjjön hozzám.

-        Nem, - mondtam, eltoltam magamtól. – Ne érj hozzám. Ne! – mondtam duzzogva. – Tudod te mióta tervezem ezt? Én nem próbáltam tönkretenni az én meglepetés bulimat!

-        Nem, - mondta Travis, igyekezett megtartani, erős tetovált karjaiban. – Parker tette tönkre.

Homlokomat ráncoltam és ellöktem.

-        Én meglepődtem! Te pedig elrontottad. Szállj le rólam!

Travis lehajolt, hogy puszit adjon az arcomra.

-        Haza akartam jönni és látni a feleségemet, akiről tudtam, hogy keményen dolgozik a szülinapi bulimon.

-        Amit szépen tönkre is tettél! – vicsorogtam, még mindig toltam. Nem is tudom miért próbálkoztam… még csak nem is mozdult.

America megölelte Shepley-t, és megpuszilta az arcát.

-        Mikor unod meg, hogy állandóan bajba kerülsz miatta?

Shepley lesimította a haját és összeráncolta a homlokát.

-        Ellopta volna a kocsimat és a parkolóban hagyott volna, ha nem ugrok be az anyósülésnél.

-        Á, - mondta America, de képtelen volt abbahagyni a kuncogást.

Shepley keresztbe tette karjait és próbált elhúzódni, de mégse túl keményen.

Travis megragadta az államat és kényszerített, hogy ránézzek. Tekintetünk találkozott és abbahagytam a küzdelmet.

-        Köszönöm, - mondta, keményen megcsókolt, még a szám is sajgott utána. Elengedett és kicsit összezavarodtam a csóktól és a hiába való küzdelemtől.

Valaki kopogtatott az ajtón és Jason Brazil nyitott be és besétált, hirtelen megállt, amikor meglátta, hogy Travis áll a lakás közepén.

-        Ó. A francba, Elkéstünk?

-        Igen, - mondtam, egy lufit dobtam Travis-nek. – És bajban van,

-        Nem is, - mondta Travis félig játékosan, félig bosszúsan.

-        Izé, - dadogta Brazil – a… buli még tart?

-        Igen. És már tíz perce itt kéne negyven embernek lennie állítólag, - morogtam.

-        Negyven? – kérdezte Travis. – Ez minden?

-        Plusz-mínusz 1-2 fő. – magyarázta America.

Travis nem nevetett.

Egy pár lány lépett be Brazil mögött, agyon szolizottak, túl sok rajtuk a smink és hamis dupla D kosaras melleik kibuggyantak a szűk V-kivágású pólóikból.

-        Április bolondja! – mondta America, a hívatlan vendégekre bámulva. – A kurvák megérkeztek.

A szövetségis lányok felhúzták az orrukat America megjegyzésére. Követték Brazil-t, aki a sörös hordót kereste, és nevettek, amikor felemelte a magasba.

-        Megtaláltam, - mondta, úgy lóbálta, mint egy kisgyerek a játékát a játszótéren.

Brazil és a barátai segítettek befejezni a dekorálást, lufikat fújtak és szalagokat raktak ki. Közben többen is megérkeztek és csatlakoztak hozzánk. Minél többet segített Travis, annál csalódottabb lettem. Nem miatta – magam miatt. Híres póker arcom volt, Vegas-i veteránok ezreit tudtam átvágni, de egy apró szülinapi bulit se tudok összehozni a férjemnek.

Ahogy lement a nap, az utolsó vendégek is megérkeztek, Trenton és Camille. Trentont segített a barátnőjének levenni a kabátját, majd öccséhez fordult, hogy megölelje.

-        Boldog szülinapot, faszkalap!

-        Helló, - mondta Camille és megölelt. – Jól nézel ki. Lett egy új piercingje az orrában, mióta utoljára találkoztunk, és a hajában is lett pár fekete tincs. Minél régebb óta dolgozott a SkinDeep-ben, annál vadabbul néz ki, és biztos voltam benne, hogy Trenton imádja ezt. Elmosolyodtam. Minden tetkó és smink jól állt neki. Szerelmes volt és nem lehetett ennél boldogabb.

-        Mi az? – kérdezte.

-        Semmi, - mondtam. Elhalványult a mosolyom. – Travis korábban jött haza.

-        Rávall, - Camille vigyorgott. Még a csapos ruhájában volt, és valószínűleg a buli után is dolgozni megy. Travis-re kacsintott, majd egy üveg whiskey-t adott neki, ami egy masnival volt átkötve.

Travis megpuszilta az arcát.

-        Köszönöm!

-        Hé, - szólt Trenton, homlokráncolva és kicsit meglökve Travis vállát. – Vidd a kibaszott szádat a csajomtól!

Travis felemelte a kezét.

-        Oké, oké. Csak kimutattam a hálámat.

Húsz gyertyát szúrtam a tortába, és gyújtóért indultam a konyhába. Egyik fiókot a másik után húztam ki, mégis üres kézzel tértem vissza.

-        Ez nevetséges, - forrongtam. – Egy láncdohányoshoz mentem hozzá, és még sincs öngyújtónk? Travis meggyújtotta a sajátját és az arcom elé tartotta a lángot. Megálltam, majd kikaptam a kezéből. – Kösz, - mondtam halkan, visszatértem oda, ahol a többiek összegyűltek és tányérokat is vittem.

Ahogy meggyújtottam a kanócokat, America lekapcsolta a lámpákat és Travis a reggeliző pultnál állt a tortájával, mosolyogva szavakat firkált a hab tetejére. Körém fonta a karját, hozzám bújt és elfújta a gyertyákat.

-        Szép torta, -suttogta.

KibaszottBoldog 20. Szülinapot, Travis!

-        Örülök, hogy tetszik. A szöveg Amercia ötlete volt.

Travis felemelte a kezét, hogy pacsit adjon a lánynak.

-        Szép munka.

America csak bólintott, Shepley hátulról ölelte, kezeik összefonódtak. A legédesebb mosolyt volt az arcán. Nem tudtam biztosan, mire gondolhat, de tudtam, hogy köze van America-hoz.

Elénekeltük a Boldog Szülinapot, utána Shepley felhangosította a zenét. Táncoltunk, ittunk és a zsaruk is csak egyszer bukkantak fel. A focicsapat fele jelen volt, és a legtöbb srác a SigTau-ból. Jim, Thomas, Taylor és Tyler telefonáltak sorban, de minden alkalommal ki kellett mennie Travis-nek cigizni, hogy tudjon kicsit beszélgetni velük. Minden alkalommal megcsókoltam, amikor kiindult, és minden alkalommal a szülinapom jutott eszembe, hogy milyen édes volt akkor, és milyen keményen próbáltam nem beleszeretni – ezért sokszor csókolóztunk. Egy ponton túl, Travis hátrahúzott a folyosón, körém fonta karját és türelmetlenül szorította ajkát az enyémre. Olcsó sör és cukor íze volt, és még közelebb húztam magamhoz.

Épp amikor, már arra gondoltam, hogy biztosan ölbe kap és a hálóba visz, lelassult a tempója. Visszahúzódott, megcsókolta a nyakamat, és halkan a fülembe suttogott.

-        Meglep, hogy nem hoztál még nekem feleseket.

-        Nem gondoltam, hogy ennyire kell a pénz.

-        Pedig kelleni fog, ha nem kapom meg a melót.

Egy kacaj szakadt ki belőlem.

-        Megkaptad a munkát. Csak be kell sétálnod és elfogadnod. - Travis körülnézett, majd visszafordította rám a figyelmét. – Mi az? – kérdeztem.

-        Csak megbizonyosodtam arról, hogy nem romboljuk le a helyet.

-        Áh. Hallgatlak. Már felnőttünk.

Travis a homlokát ráncolta.

-        Még nem tartottunk itt bulit… mert nem akarok senkit se seggbe rúgni, amiért összetört valamit.

Megérintett az arcát.

-        Szigorúan szerelmi bunker, mi?

Travis arca eltorzult az undortól.

-        Egy mi?

Kuncogtam.

-        Semmi.

-        Ó, hogy vicceltél, - mondta, és megcsipkedett.

A nappaliba futottam kuncogva és America mögé bújtam. Travis csak pár másodpercig kergetett, amíg egy lassú szám szólalt meg a hangszórókból, pont a kedvencem. A mi dalunk. Travis a karjába húzott. Csak egy pár pillanatig álltunk, mielőtt még szorosabban ölelt.

-        Amikor legutóbb táncoltunk erre a számra a szülinapi bulin, akkor mondtad tulajdonképpen, hogy szeretsz. – mondta.

-        Micsoda? – kérdeztem, lentebb húztam, hogy a szemébe nézhessek. Látszott rajta, hogy nem viccel. – Nem, nem tettem.

-        Pedig de. Kicsit már fejedbe szállt a pia, de kimondtad. Vagy valami olyasmi. Azt mondtad, hogy egy másik életben szeretnél.

Mosolyogtam, és meleg, barátságos szemeibe néztem. Emlékszem az első alkalomra, amikor láttam a küzdelem során. Izzadt és véres volt, de a szemei már akkor is ilyenek voltak.

-        Mit mondtál erre? Nem szaladtál el sikoltozva?

Hevesen megrázta a fejét.

-        Azt mondtam, én ebben is szeretnélek.

-        Tényleg? – kérdeztem és megérintettem. Ez már majdnem hat hónappal ezelőtt volt, és még sose mondta el. – Tehát te mondtad először. Eddig… azt hittem, hogy én.

-        Nem, - kuncogott. – Nem te voltál. Határozottan én voltam az első. Már a szülinapod után.

-        Nem, - megráztam a fejem. – Ez volt az az este, amikor el akartam menni Parker-rel.

Ő is megrázta a fejét.

-        Nem, bébi. Nem hiszem, hogy jól emlékszel.

-        Pedig de. Én mondtam előbb. Te csak beismerted. Én mondtam a szülinapomon.

-        Nem pontosan azt mondtad. Az, hogy más életben szeretnél, nem számít.

-        Nos, - mondtam, felemeltem az állam és győztesnek éreztem magam. – Üdvözöllek a következő életünkben.

Megállt a lakás közepén. Leengedte a vállát, szemében szerelem és áhítat tükröződött, az arcom kipirult.

-        Ez már valami, - mondta, magához ölelve. Állát a nyakam hajlatában pihentette. – Már azelőtt teljesült a szülinapi kívánságom, hogy ténylegesen kívántam.

Arcomat közelebb vittem a füléhez, a zenénk szavaira figyeltem, és megéltem a pillanatot.

-        Ez az első születésnapod a férjemként.

-        Ez a legjobb, - felelte. – És ne aggódj. Még az egész hátralévő életünk itt van arra, hogy meglepj.

-        Biztosra veheted, hogy azon leszek, - mondtam, közelebb húzva magamhoz. – Még ezer meglepetés vár ránk.

És remélem mindegyik jó.

 

Episode Nine: Compromised

eb-compromised-mcguire-fr.jpg

9, Veszélyeztetve

 

-Abby-

 

-        Bébi, - kezdi Travis, ahogy leveszi a dzsekijét és az ágyra dobja. – Mondtam, hogy sajnálom.

-        Tudom, - mondtam a sarkában haladva.

Csendben vetkőztünk, felváltva mentünk a fürdőbe, és később Travis figyelte, ahogy az ágyba mászok mellé. A takaró alá csúsztam, az oldalamra fordultam, háttal neki. Furcsa érzés volt haragudni rá, de tudtam, hogy nem kérhetem America-t, hogy vigyen el a koli szobámba. Nem lesz több szakítás, nincs több harc, ami kibékülős szexhez vezet. Egy nagy részem megkönnyebbült, de egy kicsit szűkebbnek éreztem a gyűrűt az ujjamon akkor. Túl szűknek.

Lehúztam, és az éjjeliszekrényre tettem.

Travis felült.

-        Mi a fasz? – mondta hangosan.

Nem fordultam felé, de a hanghordozása és a gyors mozdulatai megijesztettek.

-        Kényelmetlen alvás közben.

Még ha háttal is voltam neki, tudtam, hogy a homlokát ráncolja.

-        Mióta?

Sóhajtottam.

-        Travis, kérlek, fáradt vagyok.

-        Vett fel a gyűrűd, Gal. – Nem kijelentés volt. Könyörgött.

Nyeltem egy nagyot. Három választási lehetőségem volt. Figyelmen kívül hagyom őt, megerősítve ezzel a függetlenségemet, és összetörve a szívét; felveszem és folytatom a hazugságot, vagy felveszem és megmondom az igazságot, amivel szintén összetöröm a szívét. Mindennél jobban szeretem, de még csak 19 éves vagyok. Nem számít mennyire akartam, nem voltam kész a házasságra. Az idő nagy részében, amikor különösen pánikoltam miatta, próbáltam úgy tenni, mintha még mindig csak randiznánk. De ilyenkor nem tudtam. Travis akarta az elkötelezettségnek ezt a szintjét, és én Travis-t akartam. A házasság megtörtént, de szellemileg, még nem szoktam meg, hogy mennyire komoly döntést hoztam.

-        Abby, - kérte. – Megígérted.

A kis fém karika felé nyúltam, és felhúztam az ujjamra. Jim egyik délután azt súgta a fülembe, hogy a házasság a kompromisszumokról szól, de néha a kompromisszum inkább kényszerűség.

-        Igazad van, sajnálom.

Visszafeküdt, mögém bújt, és közelebb húzott. Lehunytam a szemem, a gyűrű szorította az ujjamat, és Travis erőltette rám. A levegő száraznak érződött, a torkom is kiszáradt. Eltoltam és felpattantam az ágyból.

-        Én csak, - kezdtem nehezen véve a levegőt. – Azt hittem már végeztél azzal.

-        Haragszol.

-        Igen, haragszom! És csalódott vagyok! És félek!

Ijedtnek tűnt.

-        Gal, soha többé…

-        Tudom! – kiabáltam csukott szemmel. Mély levegőt vettem, a következő szavak már lágyabbak voltak. – Tudom. Nem miattad aggódok. Sose miattad aggódok. Úgy értem, te többé már nem egy fősulis srác vagy, aki akármikor verekedhet, ha akar. A férjem vagy. Imádom, hogy biztonságban érzem magam veled, nem számít hova megyünk. Imádom, hogy megvédesz bármi áron. Sose engednéd, hogy történjen velem valami. De higgadtnak kell lenned. Nem emlékszel? Ezt már megbeszéltük. Attól, hogy még akkor nem értetted, most már értened kellene.

Utánam nyúlt, az emlék mosolyt csalt aggódó arcomra.

-        Gyere ide. - Amikor nem mozdultam azonnal, ideges lett. – Mit akarsz tőlem, Gal?

-        Szükségem van, - összerezzentem.  – arra, hogy felnőttként viselkedj, Travis. Már nem neked kell a környék rosszfiújának lenned. Nem kell semmit bizonyítanod. Több erő kell ahhoz, hogy önmérsékletet mutass.

Lenézett, úgy vette a levegőt, mintha megszorult volna benne.

-        Sértegetett. – Rám nézett. – A feleségemet sértegette. Kevesebbért is vertem már meg másokat.

-        Az korábban volt, - mondtam, és bemásztam hozzá az ágyba. Ujjaim közé fogtam az állkapcsát, hogy rám nézzen. – Az esküvő előtt. Mikor még a megélhetésért bunyóztál. A tűz előtt. Most már minden más. Óvatosnak kell lennünk.

A szavaimat emésztgette, ahogy lejjebb húzta kezem az arcáról, gyűrűsujjamat az ajkaihoz húzva.

-        Tudok óvatos lenni. – Tenyerembe csókolt, majd a csuklómmal és a karommal folytatta, huncut mosollyal a szája sarkában.

Elfojtottam egy vigyort.

-        Ez nem vicces.

-        Nem, nem az – mondta koncentrálva.

Csak egy fekete topban és hozzá illő pizsi nadrágban voltam. Ahogy a vállam felé haladt, észrevette a pántot. Megfogta a felsőm alját, és egy kézzel már le is kapta, lemeztelenítve. Lassan mozgott a szája és gyengéden indult a mellkasom és a hasam felé, elég sokáig megpihenve a kedvenc részeimnél, amiktől láng lobban bennem. Ellazultam a matracon és lehunytam a szemem. Imádta a testemet. Sőt istenítette.

-        Ez nem változtat semmin, - leheltem.

-        Tudom, - mondta fojtott hangon, ahogy a combjaim között feküdt. – De mérges vagy. És tudod, mit tesz velem, ha mérges vagy.

A nadrágom vékony anyagát félresöpörte, és arcát a bőrömbe temette. Ziháltam, ívbe feszítettem a hátamat.

-        Ó, mérges vagyok, - mondtam két lélegzetvétel között. Az ujjaim elfehéredtek, egész testem reagált Travis minden nyelvcsapására. – Dühös vagyok. Alám nyúlt, lehúzta a nadrágomat, majd visszatért combjaim közé, mintha egész nap erre éhezett volna. A térdem önkéntelenül megremegett, és a nevét nyögtem pár vallásos utalások kíséretében.

Megcsókolta a combom, majd a hasamat, büszke vigyorral nézett fel rám. Alig tudtam magamhoz térni, mielőtt feljebb mászott és belém nyomakodott. Ezek voltak azok az alkalmak, amikor örültem, hogy nem tudja visszafogni magát. Csak pár pillanatot láthattam abból, hogy milyen volt Travis más lányokkal, de velem, nem fogta magát vissza. Leengedte a pajzsait, hogy látszódjon minden gyengesége – és én voltam az egyik. Rám várt, hogy megérkezzem, és egyszer csak ott voltam, az életünk elkezdődött. Nem volt előtte és utána. Travis már a kezdetektől tudta, hogy vagyunk és mindig is leszünk. Az igazság a szemében volt, amikor csak rám nézett; minden alkalommal, amikor az arcomat fürkészte.

-        Bébi, - lehelte. Rám nézett, pontosan olyan volt az arckifejezése, mint mikor először szeretkeztünk (és azóta is minden alkalommal), mintha még mindig meglepődne azon, hogy milyen tökéletes és lenyűgöző ez az érzés.

Teltek az órák, és egy ponton úgy hiszem, hallottam Shepley-t és America-t a nappaliból. Travis nem esett ki a ritmusból, és végül lakótársaink visszavonultak a hálószobájukba. Az izmaim remegtek a fáradtságtól, lihegtem, levegőt is alig kaptam, de minél régebben gabalyodtunk már össze, annál ijnkább szükségem volt rá. Telhetetlen voltam, könnyen elcsábítottam Travis-t újra és újra, egyik csúcspontról a másikra, míg mindketten kimerültünk.

Hasra feküdtem, a párnámra, és a férjem is ezt tette. A takaróink egymást keresztezték. A bőröm csillogott a verejtéktől, a szemeim elnehezültek, és a hajam elég kuszán feküdt körülöttem. Travis szabad kezét a feje fölé emelte, egyik karamellszínű hajtincsemmel játszott. Nem beszélgettünk, nem volt rá szükség. Eltelítődtünk egymással, a levegő tele volt szexszel, szerelemmel és elégedettséggel.

 

***

 

Pontosan egy hónapja voltam Mrs. Maddox, amikor láttam Ricky-t és Joel-t, a két srácot, akik közeledtek America-hoz és hozzám a Red-ben – és akikkel elbánt Travis és Shepley. Elkaptam egy pillantásukat az angol irodalom órán. Megálltam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ők azok, majd óvatosan követtem őket, megbizonyosodva arról, hogy észrevétlen maradjak.

Amikor a folyosó végére értem, kikukucskáltam a sarkon, figyeltem, ahogy Joel a számítógép mögé ül. Ricky közel állt hozzá, egy halom papírral a kezében. Úgy tűnt diktál valamit Joel-nek. A helyiség elég zajos volt. Pár diák egyik asztaltól a másikhoz ült, mások a saját gépük mögött ülnek. Hátrahajoltam, hogy megnézzem, van e bármi jel az ajtón, hogy ez nem egy kis használaton kívüli könyvtár, amiről nem tudtam. Amikor újra közelebb hajoltam, próbáltam fülelni, mit mondhat Ricky, egy lányt ismertem fel, akivel együtt járunk statisztikára.

-        Elnézést, - mondta sietve.

-        Umm, uhh, - kezdtem.

Megfordult zavart arckifejezéssel.

-        Mi az? Késésben vagyok.

-        Sajnálom, - mondtam. – Én csak most csatlakozok az osztályhoz, és eltévedtem. Ez az Ókori görög filozófia?

-        Nem, - mondta bosszúsan. – Ez az Eastern Star. – Amikor látta, hogy nem értem, hozzátette. – Az iskolai újság.

Felhúztam a szemöldökömet, és azt suttogtam, hogy ó, ahogy sarkon fordult, hogy az íróasztalához szaladjon. Néhány percig még figyeltem, majd visszavonultam a folyosón a kijárat felé. Ricky és Joel információért volt a Red-ben, és azt vártál, hogy Travis visszaérjen. Még szerencse, hogy egyikük volt olyan hülye, hogy még a kérdések előtt sértegetni kezdett. Az esetről akartak cikket írni, vagy rosszabb… Travis részvételéről a tűzesetben. Összeszorítottam a fogamat, próbáltam rájönni, hogyan állítsam meg őket. Az ilyen dolgok miatt azok is újra beszélni kezdenek róla, akik már kezdték elfelejteni. Fősulis tanulók talán szívesen beszélnek a rendőrséggel.

Megálltam az előtér közepén, hátraléptem párat, amíg el nem értem a falat, majd lecsúsztam a földre. A térdemre könyököltem és a karomon pihentettem a homlokomat. Vajon valaha vége lesz ennek? Travis valaha is biztonságban lesz?

Két pár cipő indult felém, centikkel előttem megállva.

-        Abby? – az ismerős hang végre megszólal. – Jól vagy?

Felnéztem Ricky szemébe. Arcán még most is világos zöld foltok voltak Travis pár héttel ezelőtti bal horga miatt.

-        Attól függ.

Joel és Ricky egymásra néztek.

-        Mitől? – kérdezte Joel idegesen.

-        Merre indultatok? – kérdeztem.

-        Őőő, - dadogta Ricky. – Miért?

Homlokomat ráncoltam, de mielőtt megszólalhattam volna, Joel megmerevedett.

-        Követsz minket? Miért követsz minket?

Ricky önelégülten felhorkant.

-        Elkaptuk. Azt hitted itt ülhetsz az előtér közepén, és mi csak elsétálunk, anélkül, hogy észrevennénk? Tudod, hogy újságírók vagyunk, ugye? Mindent észreveszünk.

Nem mutattam a zavaromat, csak figyeltem őket, minden lehetőségtől paranoiásabb lettem.

-        Travis tudja, hogy a Star-nak dolgozunk, ugye? – kérdezte Ricky. – Hallott minket kérdezősködni? – Ricky nagyot nyelt. – Mit fog tenni?

Felálltam, egy kis mosolyt megengedtem magamnak.

-        Meglátjátok, - mondtam. Megfordultam lassan és elsétáltam. Kiléptem az üvegajtón és lekocogtam a lépcsőn, belül pánikolva. Travis-ről akarnak írni. Egyre több embert fognak kérdezgetni. Ha mélyebbre ásnak, valami kiderül.

Kabátzsebembe nyúltam, a kocsi kulcsért. Az agyam zakatolt, hogyan oldjam ezt meg; hogyan állítsam meg Ricky-t és Joel-t anélkül, hogy belevonjam Travis-t – mindenféle zsarolás, fenyegetés vagy kenőpénz nélkül?

 Mély hangot halottam.

-        Hé! – Egyenesen belerohantam valakibe.

-        Ó, Istenem, sajnálom. Én… - a gyomrom azonnal görcsbe rándult.

-        Hé, Abs. Reméltem, hogy összefutunk.

-        Parker, - mondtam, némi éllel a hangomban. Tettem egy lépést, hogy kikerüljem, de gyengéden megfogta a kezemet.

-        Gyerünk. Ne legyél ilyen. – Elengedte a kezemet és szélesen mosolygott, mintha az elmúlt három hónap meg se történt volna. – Tudnánk csak simán… beszélgetni?

-        Nem.

-        Abby. Mit akarsz, mit tegyek? Könyörögjek? Mert akkor megteszem, - mondta legelbűvölőbb mosolyával. – Bármit megteszek. Csak rendbe akarom hozni a dolgokat. Mit szólnál egy ebédhez? – Grimaszoltam. – Vagy csak egy kávé. Beszélhetnénk egy egyszerű kávé mellett?

-        Kávé? – kérdeztem. Bólintott. Vállam fölött a mögöttem lévő épületre néztem. Hányingerem lett a gondolattól is. – Bármit? – kérdeztem, visszafordultam Parker-hez. Visszanyeltem az epét. Éppen a lelkemet készültem eladni az ördögnek.

-        Csak mond ki.

Becsuktam a szemem, már most utáltam magam azért, amit tenni fogok.

 

Episode Ten: Twisted

eb-twisted-mcguire-fr.jpg

10, Összezavarodva

 

-Travis-

 

Megforgattam hideg fém karikagyűrűmet az ujjamon, ahogy az Iron E edzőterem felé néztem a parkolóból. A tavaszi időjárásnak köszönhetően az felhőkből hulló eső összemaszatolta az autómat és még most is kopogtak a szélvédőn. Leállítottam a motort, megfogtam a kormányt és fejemet a fejtámlának támasztottam.

 A Perkins Plaza tele volt butikokkal, golf felszerelés tárolóval, egy kisebb szupermarkettel, manikűrszalonnal, kávézóval és mindennek közepén található az Iron E edzőterem. A vastag szürke felhőknek köszönhetően könnyen látszottak a fluoreszkáló fények alatt sétáló emberek. Súlyt emeltek, vagy futottak a tizenöt futópad egyikén. Brandon a recepciós pultnál állt és a recepcióssal flörtölt.

Összeszorítottam a fogaimat.

Eakins-ben rengeteg rugalmas munkalehetőség van a főiskolások számára. A baj csak az, hogy már április van és a legtöbb állás, ami még most is szabad csak a hétvégi partikat fedezi, nem tud fenntartani egy házas párt. Már átböngésztem a hirdetéseket. Három tucat helyre adtam be az önéletrajzomat és mindenki azt mondta, hogy jöjjek vissza év végén, karácsonykor, akkor lesz nagyobb forgalom vagy, hogy már több srácot is felvettek és nincs szükség másra. A legtöbb munka az egyetem környékén kilenc dolláros vagy kevesebb órabérű – ennyiből nem lehet albérletet és számlákat fizetni, főleg, hogy az órák miatt, nem is tudok állandóan dolgozni.

Brandon-nak dolgozni és engedni a helyi pumáknak, hogy a mancsaikat rám tegyék, amíg úgy tesznek, mintha edzenének, az utolsó dolog, amire vágyok, de a számlákat valahogy ki kell fizetni. Abby már második hete korrepetál, de az alig fedezi a kaját és a benzint.

Mély lélegzetet vettem, kihúztam a kulcsot az indítóból, és becsaptam magam mögött az ajtót, éreztem, hogy az esővíz már kezd összegyűlni a lábam alatt. Bekopogtam az üvegajtón és vártam. Volt kívül a kódolt doboz, és minden dolgozónak saját négy számjegyű pin kódja volt hozzá. Már elég rég volt, hogy használtam a sajátomat. Egy pasas, akinek kétszer olyan vastag volt a nyaka, mint a feje, csöngetett a csengővel és a gyúrósokra jellemző járással az ajtóhoz jött és kinyitotta nekem egy bólintás kíséretében.

-        Brandon, - szólt a húsfej mogorva hangon.

Brandon már épp a recepciós fülébe suttogott, amikor felnézett. Széles vigyor jelent meg az arcán.

-        Maddox! – kiáltotta és kinyújtott a karját. – Mi a fasz, ember? Mi tartott ilyen sokáig? – megragadta jobb kezemet egy határozott kézfogásra, majd közelebb húzott, hogy vállaink összeérjenek, szabad kezével megpaskolta a hátamat. A geciládának mindig jól ment a tesós ölelés. – Kitöltesz egy jelentkezési lapot vagy mi lesz?

Bólintottam.

Brandon megfordult a recepciós felé és csettintett egyet.

-        Egy jelentkezési lapot, Steph. Most.

Steph hátat fordított nekünk és lehajolt, kihúzott egy fiókot és a lapok között keresgélt.

Brandon keze visszatért a vállamra, nevetett és Steph felé biccentett, mint egy tizenkét éves. Nem mosolyogtam, nem is reagáltam; csak arra koncentráltam, hogy közömbös maradjak.

Steph megtalálta, amit kerestünk, elindult Brandon felé tollal és a papírokkal a kezében.

-        Megvan, - mondta, várt, hogy megdicsérje a főnöke.

-        Nagyszerű munka, - mondta. – Ugye ügyes?

Egy kibaszottul házas ember számára, akinek még egy terhes felesége van ez nagyszerű teljesítmény lehet.

-        Igen, - mondtam, megköszörültem a torkomat. – Nehéz lehet megfelelő munkaerőt találni.

Steph teljes átérzéssel bólogatott, mintha átérezni a helyzetet.

-        Szeretnéd az irodámban kitölteni? – kérdezte Brandon.

-        Irodád is van? – mondtam, félig viccelve.

Brandon kihúzta magát.

-        Erre gyere. Steph, - mondta. – Vizet.

Ő bólintott és elrohant, hogy vizet hozzon nekünk.

Ahogy vártam is, a falak félmeztelen fitness modellek képeivel volt tele. Vonakodva ültem le az asztallal szemközti székre, biztos voltam benne, hogy minden este ott akciózik. Szám sarkában mégis mosoly jelent meg, mert eszembe jutott, hogy Abby is így undorodott a kanapémtól az első alkalommal, amikor a lakásba jött. Hosszú utat tettem meg az-az este óta.

Steph két üveget hozott be, és bólintott, amikor megköszöntem neki. Szemét Brandon-on tartotta, amíg megfordult, mintha emlékeztetné a férfit arra, hogy újra szívesen feküdne arra az asztalra.

-        Házas, - szólt Brandon a fejét rázva, Stephseggét bámulta, amíg be nem csukódott a lány mögött az ajtó.

Leültem és letettem az asztalra a papírokat, hüvelykujjammal benyomtam a toll végét és a lehető leggyorsabban töltöttem ki a lapokat.

-        Miért tetted? – kérdezte. – Biztos dögös.

-        Mióta tiéd ez a hely? – kérdeztem anélkül, hogy felnéznék. Nem akartam bemosni egyet Brandon-nak, amiért így beszél a feleségemről, ezért témát kellett váltanom.

-        Négy éve, - mondta. Három évig Joan-nal. – Széke megnyikordult, ahogy hátradőlt és összekulcsolta kezeit a feje fölött. – A váláskor lett teljesen az enyém.

-        Ó, tényleg. Elfelejtettem. Megörökölted.

-        A gyerekek örökölnek a szüleiktől, Maddox. Joan az ex-férjével nyitotta ezt a helyet, de aztán elcsavartam a fejét és mindent megadott, amit akartam. Ez a hely egy szarkupac volt – öreg csókákkal és kövérekkel. Miután összeházasodtunk felvirágoztattam. Most már az enyém. Háromszoros bevételt hoz, mint anno Joan idején.

Leírtam korábbi munkatapasztalataim rövid listáját, majd aláírtam a lapot és odacsúsztattam elé. Brandon folyamatosan az edzőterem történetéről fecsegett, miként állapodott meg Joan-nal és hogy milyen mérges volt, amikor rájött, hogy az egyik barátnőjét teherbe ejtette. Most Jaci volt a felesége, aki már hét hónapos terhes.

Szar alak volt és most már ő a főnököm.

Megragadtam a szék karfáját és hallgattam, próbáltam Abby-re, az esküvőre, az új közös életünkre gondolni, bármire, ami miatt megéri minden nap egy levegőt szívni Brandon-nal. Rápillantottam az órámra, már lefárasztott, de igyekeztem leküzdeni a késztetést, hogy megragadjam és kihúzzam a szájából a nyelvét. Brandon épp azt ecsetelte, milyen nagyszerű volt majdnem két órán keresztül.

Steph kopogott az ajtón és bekukkantott.

-        Bezártam. Indulok haza.

Brandon intett neki.

-        Én iszok valamit Travis-szel.

-        Jól hangzik, - mondtam Steph reménykedő mosollyal.

Felálltam.

-        Nem akarlak félbeszakítani, ember, de haza kell mennem.

-        Ó, rendben, - mondta Brandon, hangján érződött, hogy kicsit lenéz. – Házas élet. Mikor tudsz kezdeni? Nem fog sokáig tartani kiépíteni az ügyfélkörödet.

-        Jövő héten, - mondtam. – Hétfőn.

Brandon felállt és kinyújtotta a kezét. Elfogadtam, úgy éreztem magam, mintha eladtam volna a lelkem az ördögnek.

-        Majd a Bettikkel kezdesz, - szólt.

-        Kikkel?

-        BettyRogan és BettyLindor. Molyirtó szaguk van és több ráncuk, mint egy elefántnak, de dupla pénzt fizetnek, ezért edzhetnek együtt és kacsintgathatnak a srácokra. Imádni fognak téged. Kezdésnek tisztességes fizetés is lesz. Azt fogják kérni, hogy felük ebédelj az első napodon. Menj velük. Ki fogják fizetni a májusi albérleti díjadat. Tessék, - mondta, és egy kis könyvecskét és egy darab papírt nyújtott nekem. – Ez a működési szabályzat és a szerződés. Ebben benne van a fizetésed és a jutalékok. Nem akarok tudni a jattokról. Nem akarom tudni mennyit kaptál és miért kaptad. Ez amolyan mellékes itt az Iron E-ben.

Tehát így tartja meg a dolgozóit. Egy kibaszott strici.

-        Kösz, - mondtam, összetekertem a papírt és a zsebembe csúsztattam.

-        Hétfőn találkozunk.

Steph-től is elköszöntem és végigsétáltam az üres teremben, majd kinyitottam az üvegajtót. Az ég sötét volt, kis pocsolyák gyűltek a parkolóban, visszatükrözték a pláza fényeit. A Camry pont az egyik nagyobb pocsolya közepén állt.

-        Bassza meg, - morogtam az orrom alatt és kihúztam a kulcsokat a zsebemből. Másikból kihalásztam a telefonomat és a kijelzőre pillantottam. Volt egy nem fogadott hívásom. – Basszus, - morogtam újra, tárcsáztam és a fülemhez emeltem a mobilt.

-        Travis?! – szólt Abby, úgy tűnt, mintha pánikolna.

-        Sajnálom, Gal. Brandon rengeteget beszélt és nem tudtam közbeszólni, hogy menjen a picsába, és…

-        Trent-nek balesete volt, - bökte ki.

-        Egy újabb? – kérdeztem sokkos hangulatban. – De rendben van?

-        Egy részeg sofőr belehajtott. Kórházban van. Thomas már repülőn ül és hazafelé tart.

-        Akkor nincs túl jól, - mondtam.

-        Nagyon rossz állapotban van. És Cami még rosszabban.

-        Most azonnal indulok haza.

-        Oké. Légy óvatos. Ne vezess túl gyorsan az esőben.

-        Az leszek. Egy perc és találkozunk. Szeretlek.

Megnyomtam a piros gombot és a Camry-hoz szaladtam. Remegett a kezem, ahogy megfordítottam a kulcsot az indítóban.

-        A fenébeTrent, - mondtam és őrült sebességben indultam haza.

 

Episode Eleven: Wrecked

eb-wrecked-mcguire-fr.jpg

11, Összetörve

 

-Travis-

A kórház sürgősségi szobájának nyitott ajtaján beáramlott a levegő és megszorítottam Abby kezét, ahogy áthúztam a küszöbön. Kimerült anyukák tartották beteg gyerekeiket, mellettük törékeny idős emberek és egy csapat gördeszkást láttunk, akik az egyik barátjukat fogták közre, a srác a mellkasához szorította a csuklóját. Hiszti, nyöszörgés, babák sírása, telefoncsörgés és a hangszórókból hallatszó bemondások tették zajossá a helyiséget.

A várószobán kívül, kétszárnyú ajtók sorakoztak kicsi ablakokkal, egyik mögül tompa ricsaj és egy férfi káromkodása és kiabálása hallatszott.

Bólintottam és Abby-re néztem.

-        Ez lesz Trent. Oda kell mennünk.

Abby nem vesztegette az időt, a recepcióshoz fordult.

-        Helló… - kezdte, lepillantva a névjegytáblára, - Gladys. TrentonMaddox-szot keressük.

-        Családtagok? – kérdezte orrhangon Gladys, észre se véve Abby hangjában a kétségbeesést. Szemüvege üvegláncon lógott. Összepréselte vékony ajkait és a homlokát ráncolta válaszadás közben. Már legalább tíz éve itt dolgozhatott, ez több, mint amennyit az idegrendszere kibír, és szarik rá, hogy van a bátyám vagy hogy Abby és én aggódok érte.

-        A bátyám, - mondtam. Balesete volt.

-        Ó, az ittas vezető. – mondta Gladys.

Abby összehúzta a szemét.

-        Nem, az ittas vezető nekihajtott.

-        Tudom, - sóhajtott Gladys. – Nem hajlandó külön vizsgálóba menni.

-        Tehát Cami is megsérült? – kérdezte Abby. – Mennyire súlyos.

-        Nem adhatok ki ilyen információt. Szólok nekik, hogy itt vannak. Foglaljanak helyet.

Ökölbe szorult a kezem, de mielőtt elveszítettem volna a fejem, Abby megragadta a karom és egy rövid sor szék felé vezetett, ami még nem volt tele beteg várakozókkal. Leültem, észre se vettem, hogy a térdem vadul remeg amíg Abby rá nem szorította a tenyerét. Rákönyököltem, ujjaimat összecsíptem az orrnyergemen. A várakozás kínszenvedés. Trenton balesetet szenvedett valaki olyannal, akivel törődik. Még ha túl is éli, tudom, hogy ez felemésztheti. Ha túléli, de Cami nem… fogalmam sincs, hogy szedi össze magát ez után.

-        Travis? – Apa állt a nyitott kétszárnyú ajtóban.

Felugrottam és keresztülsiettem a szobán, magamhoz öleltem.

-        Hogy van? És Cami?

-        Trenton jól van. Bicegni fog egy ideig. A karja két helyen tört el. A bokája feldagadt, de a röntgen szerint rendben van, szerintem akkor történt, amikor futott.

-        Ó, Istenem. – mondta Abby, szájához kapta a kezét. – Futott? Hova? Miért?

-        Menjünk be, - szólt Apa. Összekapaszkodtunk, éreztem, hogy rám támaszkodik. Kívül nem látszott, de a keze izzadt és piros szemei fáradtak voltak.

-        Minden rendben, Apa?

-        Én? Persze… persze. – Camille szobájába vezetett minket, de megállt az ajtó előtt.

-        Mi történt? – suttogta Abby.

Apa kezét a hasán pihentette, tekintete a padlót vizsgálta.

-        Camille idegesen hagyta ott a munkát. Trenton beugrott az anyósülésre. Esett és veszekedtek. Nem vették észre, hogy a kis szemét nem áll meg a Stop táblánál. A Jeep-je négy és félszer megpördült. Amikor Trenton magához tért, kihúzta. Amikor nem tért magához, felkapta és egy mérföldön keresztül cipelte a legközelebbi házhoz.

-        Jézusom, - leheltem. – Törött karral?

-        Igen, úgy. – mondta, nem tudta elrejteni büszkeségét.

Apa az ajtóra tette a kezét.

-        Camille-nek CT vizsgálaton van. Trenton is vele van. Amikor visszajönnek… - Apának megcsuklott a hangja és megköszörülte a torkát. – Helyre teszik a csontokat, és begipszelik a kezét. Figyelmeztették, hogy már elkezdett magától gyógyulni és ha még vár, nehezebb lesz helyrehozni, de nem hagyta egyedül.

Magamhoz szorítottam.

-        És Cami?

Abby grimaszolt.

Apa a homlokát ráncolta.

-        Még mindig eszméletlen. Van egy nagy vágás a fején és néhány duzzanat is. Az ablak betört és eléggé megvágta.

Abby is megölelte és Apa is viszonozta.

-        Rendben van, Apa. Fogadok, hamarosan mindketten jól lesznek.

Apa mosolygott és megtörölte szemét kézfejével.

-        Jók az esélyek, nem?

Benyomta az ajtót és egy üres szobába léptünk. Se ágy se lélegeztető, csak az ER felszerelés maradt ott és két szék. – Foglaljatok helyet. Biztos hamar visszajönnek.

-        Mit keresel? – kérdeztem Abby-t, látva a fanyar arckifejezését.

-        Semmit, - csattant fel.

Mögé álltam, gyengéden nyakához nyomtam az ujjaimat, feszült izmain kezdtem körözni. Kifújta a levegőt és ellazult.

-        Bébi, - mondtam. – Mondd el.

Apára vetett egy pillantást, aki úgy nézett ki, már tudja, mit akar mondani.

-        Trenton sose engedi, hogy egy lány ittasan vezessen Mackenzie óta. Először… amit tett Cami, önzőség volt. És Thomas, - észbekapott. – Nem fontos.

-        Igen, - mondtam, Apára nézve. – Tommy iderepül?

Ő csak bólintott.

-        És mi van az ikrekkel?

-        Készenlétben vannak. Csak jövő héten tudnak hazajönni.

-        De minden rendben lesz, - mondtam. Összehúztam a szemöldököm, ahogy tovább dolgoztam Abby nyakán. – De Tommy nem vár? Ez nem vall rá.

Apa nem mondott többet.

Egy borotvált fejű és baba kék ruhás férfi nyomta be az ajtót, miközben a hordágyat tolta. Egy nő jött mögötte, Trenton-t hozva egy tolószékben. Bátyám szeme egy pillanatra felcsillant, amikor meglátta Abby-t és engem, de utána ki is aludt a fény.

Odaléptem a nőhöz és átvettem tőle, szőke haja még a homályos szobában is izzott. Névtábláján ’Christy’ volt, alatta pedig, hogy ’Röntgenológus’.

-        Köszönöm a segítséget Christy. – szólt a pasas.

-        Ugyan már, Julian. Segítsek a mérésnél is? – kérdezte. Megrázta a fejét. – Szólj nyugodtan, ha bármi másra szükséged van.

Julian mogorván nézett Trenton-ra.

-        Ha csak nem lesz vele újra gond.

Christy felnevetett, ahogy az ajtó felé fordult, kék szeme csillogott, amikor elbúcsúzott.

-        Szerintem nagyon édes.

Trenton állkapcsa hullámzott, de előre nézett. Bal karja az ölében pihent, egy fehér kórházi takaró szolgálta a rögtönzött sín szerepét. Nagy jeges tasak látszott ki alóla.

Megragadtam a kerekesszék fogantyúját, elhúztam az útból, amíg Julian beállította Camille ágyát.

AbbyTrenton elé térdelt.

-        Helló, - mondta. Szeme fehérje most vörös volt, és az arca, a nyaka és a karjai tele voltak különböző sérülésekkel, amiket a Jeep törött üvege okozott.

Leültem az egyik székre, és a combomra könyököltem.

Trenton elfordította a tekintetét.

Julien az utolsó gombot is megnyomta a mérőn és felhelyezte az érzékelőket Camille mellkasára, bólintott nekünk és csendben elhagyta a szobát.

-        Trent, - kezdtem.

-        Ne most, - nyögte.

-        Tudom, hogy mire gondolsz. – mondtam és megráztam a fejem.

-        Nem, nem tudod.

Megálltam egy pillanatra, próbáltam kitalálni, hogy milyen szavak segíthetnének most, ha én ugyanebben a helyzetben lennék és Abby feküdne Camille ágyában. Arra gondoltam, amikor a tűzben kerestem, a puszta fájdalom és a félelem, hogy elveszítem szörnyű volt. Nem lenne semmi, amitől jobban érezném magam. Camille arcát fürkésztem, furcsa kombináció látszott rajta a derűnek, vérnek és sápadtságnak.

-        Igazad van. Nem tudom. Ez kurva szívás, és sajnálom.

Trenton szeme rám vándorolt, alsó ajka megremegett.

-        Próbáltam megállítani.

Finoman megfogtam a tarkóját, homlokomat az övéhez érintettem.

-        Tudjuk. Ő is tudja.

Egy nővér surrant be a szobába. Mély, dupla gödröcskék színezték mosolyát. Rágózott, aminek olyan színe volt, mint az ínyének.

-        Helló mindenki – suttogta. – Katie vagyok. Helyre teszem Trenton kezét. Azt hallottam, nem hajlandó elhagyni a szobát, ezért Rosh perceken belül itt lesz a felszereléssel.

Trenton nem izgult.

-        Nem kellene, um... az orvosnak csinálnia? – kérdeztem.

Katie felemelte a röntgenfelvételt és a fény felé fordította.

Abby arca megrándult, ahogy elképzelte.

Katie felénk fordult, piszkos szőke haja meglibbent.

-        Rezidens vagyok… és csak engem kaphattok. Trenton legutóbbi kitörése után, az orvosok áldozatként ajánlottak fel engem.

-        Idióták, - mondta durcásan Trenton.

Egy lime zöld ruhás férfi jött be az ajtón, maga előtt görgette a felszerelést, a tálca tele volt eszközökkel, és egy tál vízzel.

-        Helló Rosh, - mondta Katie suttogva.

Rosh egy lime zöld tekercset emelt fel.

-        A legjobb színt hoztam, amink csak van.

-        Köszönöm, - szólt Katie. – Már csak szabad ágyra és altatóorvosra kell várnunk.

Trenton megrázta a fejét.

-        Nem. Itt akarok lenni, amikor felébred.

Katie habozott, majd minden jelenlévőre ránézett.

-        A családja itt van. És te is itt leszel, csak nem pont itt.

Trenton kihúzta magát.

-        Meg tudom csinálni.

Empátia járta át Katie arckifejezését.

-        Ha kiabálsz…

-        Egy kibaszott pisszenést se lehet majd hallani tőlem, - mondta Trenton és találkozott a tekintetük. – Esküszöm.

Katie egy pillanatig figyelte, majd bólintott.

-        Elhiszem. Oké, Rosh, csináljuk.

Megmosta a kezét, megszárította és egy pár gumikesztyűt húzott, amíg Rosh beállította Trenton előtt a széket, meggyőződött róla, hogy egy helyben fog maradni.

Trenton összeszedte magát, amíg Katie leszedte az ideiglenes sínt és a jeget. Megtapogatta a karját, majd bólintott Rosh-nak.

Abby visszatartotta a lélegzetét, és Apa is arrébb lépett párat.

-        Tessék Apa, ülj le. – mondtam.

Megrázta a fejét és intett nekem.

KatieTrenton-ra nézett.

-        Kész vagy? A csuklóddal fogjuk kezdeni. – Ő bólintott és Katie megragadta és húzni kezdte.

Trenton arca elvörösödött, állkapcsa megfeszült. Megragadtam bal kezét, és a bőrömbe vájta ujjait.

-        Ne tartsd vissza a lélegzeted, - mondta kedvesen Katie. – Nem akarom, hogy elájulj itt nekem. Már majdnem kész vagyunk. – Trenton az orrán keresztül fújta ki a levegőt. – Így jó. Koncentrálj a légzésre. Jól csinálod.

Megnyomta és körbeforgatta a kezét és én mellette ültem, imádkoztam, hogy ne ájuljon el. De Trenton ellenállt a fájdalomnak, elhatározta, hogy ébren marad és éber lesz Camille miatt. Amikor már azt hittem nem bír ki többet, kiegyenesedett a karja és Katie jelzett Rosh-nak.

-        Oké a nehezén túl vagyunk, - mondta. Letette az anyagot, amíg egy helyben tartotta a kezét, majd Rosh valami mást is benedvesített, és elkezdte körbetekerni a karját.

-        Gyönyörű, - mondta Rosh, vigyorogva csomagolta be a lime zöld szalaggal Trenton karját.

-        Amint ez a szörnyűség megszárad, elsőnek jelentkezek aláírni, - mondtam. – Már azt is tudom, mit írok rá.

-        Ez nem olyan borzalmas, - szólt Katie. – Ez az egyik legszebb kötésünk.

***

Abby hasa korgott, és rám nézett bocsánatkérően.

-        Gyorskaja valakinek?

Mindnyájan felemeltük a kezünket, még Trenton is, kihagyta a vacsorát. Órákkal és pár teszttel később, a személyzet közölte velünk, hogy Camille-t az emeletre viszik.

-        Miért nem tér magához? – kérdezte Trenton.

Az orvos mély levegőt vett és megrázta a fejét.

-        Az agy bonyolult dolog. A duzzanat már leapadt, és az agyi funkciói megfelelőek, ezek jó hírek. Szerintem hamarosan felébred. A 4-14-es szobába visszük. Az egy saroklakosztály. Nagyon szép.

Finoman megsimítottam Trenton épp vállát bátorításként, majd vártuk, amíg összegyűjtik a Camille-nak szükséges műszereket és a hordággyal elindultak az emeletre.

Követtük az ápolónőket, integettünk Katie-nek és Rosh-nak, ahogy elhaladtunk a sürgősségi személyzet mellett. Amikor elértük a liftet, mindenki azonnal észrevette a problémát. Camille hordágya és Trenton tolószéke nem férne el egyszerre a liftben.

-        Találkozunk fent, - mondta a nővér, eperszőke haja a vállát súrolta.

Trenton ép kezével felhúzta magát. Gyorsan rögzítettem a kerekeket, és a nővér szeme elkerekedett.

-        Kérem ne! – szólt.

Trenton bebicegett a liftbe, a hordágy korlátjára támaszkodott. Bólintott nekem.

-        Fent találkozunk.

A liftajtó bezárult, és három másodpercet vártunk, mielőtt újra megnyomtuk a hívógombot. Abby fújtatott.

-        Még mindig mérges vagy? – kérdeztem.

-        Igen. Sajnálom, de igen. Nem tudok segíteni, de szerintem Camille nem érdemli meg ezt a felhajtást, amit Trenton csap körülötte. – mondta.

Kinyílt a másik lift, feltárva az üres helyet. Bevezettem Apát és Abby követett minket. Úgy tűnt zavarban van amiatt, hogy így beszél a lányról Apa jelenlétében.

-        Megértem, - mondta Apa. – Ez egy érzelmes nap. Néha hibáztatnunk kell valakit, hogy értelmet nyerjen az egész.

-        Én… - kezdte Abby, de meggondolta magát. Apának mindig igaza volt.

Amikor kinyílt a liftajtó, kilépve megláttuk Thomas-t, aki a negyedik emeleti nővérpultnál áll.

-        Tommy! – mondtam.

Megfordult, és tárt karokkal felém indult.

-        Tudtok valamit?

Zsebre dugtam a kezem és vállat vontam.

-        Trenton karja eltört két helyen is. Több mint egy mérföldön keresztül cipelte őt a legközelebbi házhoz.

Thomas megrázta a fejét.

-        Ezt mondták a nővérek is. A francba. Még csak egy estét töltött itt és máris legendaként tekintenek rá.

Abby ártatlan mosollyal az arcán vállat vont.

-        Nagyszerű, hogy eljöttél.

Thomas megölelte Apát, majd bólintott, látszott rajta, hogy a feje tele van kavargó gondolatokkal. Ránk nézett.

-        Bemehetünk hozzájuk?

-        Igen, - mondta Apa. – A folyosó végén lévő szobába vitték… az 4-14-be.

Thomas sietett a szobába, és Abby vetett rám egy pillantást, mielőtt beléptünk a szobába. Amikor a bátyám meglátta Camille-t, lefagyott, szájához kapta a kezét. Onnan a sötétszőke hajához emelte.

-        Te… jól vagy, öcskös? – kérdezte, de nem vette el tekintetét Camille-ról.

-        Túlélem, - mondta Trenton.

Abby becsukta a nővérek mögött az ajtót, ahogy elmentek, figyeltük, ahogy Thomas megközelíti Camille ágyát. Gyengéden megérintette. Trenton is őt figyelte, arca kezdett elsötétedni.

-        Mi a faszt csinálsz Tommy? – kérdezte.

-        Hamarabb kellett volna jönnöm, - mondta, ara összeráncolódott. – Sajnálom, Trent.

Trenton fintorgott.

-        Miről beszélsz?

-        Nem… repülővel jöttem. A kocsiban ültem elég sokáig ahhoz, hogy azt hidd, úgy jöttem. Kibaszottul gyötrelmes volt, és nagyon fáradt vagyok… sajnálom. – mondta újra Thomas, de most Camille-nak.

-        Tommy, - mondtam és közelebb léptem. – Jól vagy, ember?

Thomas felém fordult, kicsit habozott, amikor apára nézett.

-        Már a városban voltam. A tűz miatt jöttem, de aztán maradtam…

-        A tűz miatt?  - kérdezte Abby, felemelve az állát. Tanulmányozta Thomas-t, ahogy a kezében lévő kártyákat szokta. Arca kisimult, mintha megkönnyebbülne az igazságtól. – Thomas James. – suttogta.

Homlokomat ráncoltam, zavart, hogy nekem még nem esett le. De Trenton-nak már igen. Elsápadt.

-        Nem.

-        Trenton, - kezdte.

-        Ne! – mondta Trenton, hangosabban, mint ahogy az elmúlt órákban beszéltünk. Fáradtnak tűnt, és olyan volt, mintha minden lélegzetvétellel meg kellene küzdenie. Bátyjára nézett, fájdalmas és csalódott arccal. – Tommy! Mond, hogy tévedek!

Abby odahajolt, hogy a fülembe súgjon.

-        A srác Kaliforniábaól, akivel Cami randizott… T.J.

A ráncaim elmélyültek.

-        Ó, baszki.

Thomas a szoba közepén állt, bűnbánóan, szégyenkezve, és sokkal magányosabban, mint eddig bármikor. Odasétáltam hozzá, és egy rövid szünet után Trentonra néztem. Nem tudtam mit tegyek. Sose tapasztaltunk korábban ilyet.

-        Rendben van, - mondta végül Trenton. – Semmi baj, Tommy. Értem.

Thomas meglepődött Trenton megbocsátásán, alig tudott megszólalni.

-        De te szeretted őt először.

-        És ő volt az első szerelmed, - mondta Trenton. Kuncogott, és próbálta oldani a feszültséget. – Próbált figyelmeztetni. De nem figyeltem rá.

-        Mert azt mondtam, hazudjon neked. Ne keress nekem kifogásokat, Trent.

Trenton felemelte a jó kezét, majd hagyta visszahullni a szék karfájára.

-        Mit akarsz, mit mondjak, Tommy? Azt akarod, hogy utáljalak? Kiabáljak? Bemossak egyet? A testvérem vagy. Szeretlek, nem számít semmi más. És ő is szeret téged.

Thomas lassan megrázta a fejét.

-        Nem annyira, mint téged.

Egy kis elismerő mosoly jelent meg Thomas arcán, és Camille-ra nézett.

-        Tudom.

-        Mi, ummm… - mondta Abby, rám várva. Bólintottam, majd folytatta. – Késő van, - körém fonta karját. – Hazamegyünk, de reggel visszajövünk. Szükségetek van valamire mielőtt indulunk?

Trenton megrázta a fejét és Apa is.

-        Kell fuvar, Apa? – kérdezte. Újra megrázta a fejét.

Megöleltem Thomas-t és Apát, majd óvatosan Trenton köré fontam a karomat, elköszöntem, és végül a lift felé vezettem a feleségemet. Nem beszéltünk, amíg az autóhoz értünk. Kinyitottam az ajtaját, ő pedig átkocogott az enyémhez és becsusszant a kormány mögé. Ujjaimat összefűztem az övéivel és kifújtam a levegőt.

-        Huh, - mondta Abby. Megérintette a vállamat. – Jól vagy?

-        Sok volt egyszerre, - mondtam. Majd elindultunk a lakás felé. A műszerfalon lévő óra 3:47-et mutatott. A fényszóróink voltak az egyetlen fényforrások az Eakins-en. Amikor megérkeztünk, Abby telefonja megcsörrent.

Megnézte, majd eltette.

-        Apa volt? – kérdeztem. – Minden rendben?

Nagyot nyelt, és kibámult a szélvédőn a lakásunkra.

-        Ha Trenton nem volna ennyire elnéző, most máshogy is végződhettek volna a dolgok.

-        Ez igaz. – mondtam bólogatva.

Összefonta ujjainkat.

-        Bébi, el kell mondanom valamit.

-        Kérlek, csak azt ne mond, hogy szerelmes vagy Tommy-ba.

Kuncogott, de még most is látszott rajta, hogy aggódik.

-        Trav… szeretlek. Annyira nagyon, de butaságot csináltam. Parker-rel kapcsolatban.

-        Parker? – éreztem, hogy kezdem elveszíteni a fejem.

-        Igen, de, - lehunyta a kezét. – Miattad tettem. Aggódtam érted.

-        Mit kellett tenned Parker-rel?

-        Csak… hallgass meg, - mondta. Összeszorítottam a fogamat és bólintottam, ó pedig folytatta. – Emlékszel a Red-es srácokra? Összevertétek őket Shep-pel. A suli újságtól voltak. Rólad kérdezősködtek, Travis. Azokkal beszéltek, akik a Körben voltak, de nem a zsarukkal. De attól tartok, hogy… mi van, ha valaki beismeri, hogy ott voltál?

Egy teljes percig vártam, hogy lenyugodjak, mielőtt megszólaltam.

-        Te, - kezdtem, éreztem, hogy a szívem ki akar ugrani a mellkasomból. – Hozzám gyere, ha valami elcsesződik. – Eltorzult az arcom. – Ne Parker kibaszottHayes-hez. Ő az utolsó ember, akihez kellene… - sóhajtottam, és éreztem, hogy rángatózik a szemem. Hosszú éjszaka volt, és miután lerendeztem a gennyláda leendő főnökömet és Trenton összetört, az utolsó dolog, amit hallani akartam a feleségemtől, hogy Parker-rel beszélt.

Szemében könnyek gyűltek.

-        Tudom. Igazad van. Nem tudom, mi a fenét gondoltam. Kétségbeesett voltam, és ő épp ott volt, és… beleegyezett, hogy segít, ha megiszom vele egy kávét.

Becsuktam a szemem.

-        Abby, mondd, hogy nem tetted meg.

Egy könnycsepp gördült le az arcán. Testem minden izma megfeszült, ahogy a válaszára vártam. Megrázta a fejét.

-        Igent mondtam, - szólt. – Azt mondtam, hogy majd megteszem, de nem mentem el. Nem tudtam.

Ellazultam, fejem hátraesett.

-        Köszönöm Istenem!

-        Sajnálom, - sírt.

Pislogtam néhányat, rájöttem, hogy ez az első alkalom, hogy hibázott. Ő volt most a bajkeverő. Felültem és a homlokomat ráncoltam, próbáltam legjobban összeszedni magam.

-        Jobb, ha nem fordul elő többet, Gal. Komolyan.

Megrázta a fejét.

-        Nem fog.

-        Nem hiszem el, hogy ezt tetted, - mondtam, a hangom halk volt és csalódott. Alsó ajkam megremegett és ő sírva fakadt. Nem bírtam tovább. – Bébi, nincs gond. Nem vagyok nagyon mérges. Galamb.

Egész teste remegett, ahogy zokogott.

-        Tudom, hogy csalódott vagy. Én is csalódtam magamban.

Kezembe fogtam az arcát, hogy rám nézzen.

-        Nem ismersz?

Szipogott és megrázta a fejét.

-        Bármi teszel, nem fogok kevesebbet gondolni rólad, főleg, ha a miattam való aggódás miatt vagy kétségbeesett. Azt hiszed, nem tudom, mi forog kockán, ha az FBI rájön az igazságra? Nem vagyunk még tiszták. Hogyan hibáztathatnálak olyanért, amit azért teszel, hogy otthon tarts?

Megfordult és megcsókolta a tenyeremet.

-        Olyan ostoba voltam, Travis.

-        Sok minden vagy, csak ostoba nem, Gal. – lehajoltam, hogy megcsókoljam, és közelebb húzott. Éreztem forró könnyeit a nyakán, puha nyelve az enyémet kereste. Parker nem volt több egy ex-nél. Úgy érezte magát, mint én, és az őrült szerelem vezet irracionális döntésekhez.

Figyelmen kívül kell hagynom, hogy Parker próbálta kihasználni a helyzetet… egyelőre.

Abby felém hajolt, majd előretolta az ülést. Hátrahúzott magával és rám ült. Lerángatta a felsőm, majd a sajátját is.

-        Itt? – kérdeztem. A gimi óta nem szexeltem hátsó ülésen.

-        Itt, - mondta. – És most.


 

Copyright – 2016 Jamie McGuire

Fordítás – Perpetua

(Blog: http://konyvjelzobloog.blogspot.hu/)

EB-Season Two-H.jpg

Season Two

Episode Twelve: Second Chances

 

Endlessly Beautiful: Season Two

Episode Twelve: Második esély

 

-Abby-

Egy kis szálka szúrta meg a hüvelykujjamat, amitől véres lettem és mérges. Izzadtságcseppek gyöngyöződtek a homlokomon. A hátam már kezdett fájni a sok állástól és egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat. Ha a körülöttem lévő diákok nem lettek volna szintén idegesek, még őrültnek is nézhettek volna. Csendben támogattuk egymást, még akkor is ha félév közben egymással versenyeztünk. A hirdetőtáblát néztük Mr. Mott irodájánál, és mind ugyanabban a csónakban eveztünk. A két legjobb pontszámot szerző automatikusan Mr. Mott tanársegédje lesz a következő félévben, és egy feltörekvő matek professzornak, egy ilyen előkelő hely jól mutatna az önéletrajzában, ugyanúgy, mint a többi ötven diáknak körülöttem.

Pár percre voltunk a nyári szünettől. Mr. Mott statisztika vizsgája az egyik utolsó volt az Eastern State egyetemen, így egyértelműen mi voltunk az utolsók is, akik még az egyetemen voltunk. Várhattuk volna online is az eredményeket, de Mr. Mott régi motoros volt és nyomtatott formában szerette kitenni, mielőtt feltölti a szerverre. Tehát, akiknek számított, itt vártak.

Kihagyhattam volna, és Travis-szel nézem meg, de dolgozott. Ötvenes, hatvanas nőket készített ki az Eakins-ban – nem úgy, mint a Körbeli harcokban, de most már az Iron E Gym-ben személyi edzőként dolgozott és ebből fizette a számlákat. Sokkal többet keresett, mint én a korrepetálásból, és még ez se lesz már nyáron. Próbáltam elnyomni bűntudatom. Travis szívesen fizeti a számlákat és ez a legjobb munkája eddig.

Travis dolgozott, míg a nők, akiket edzett igyekeztek úgy tenni, mintha nem figyelnék. Alapvetően Travis azért kapott fizetést, amit amúgy is minden nap csinálni. Egyre szálkásabb lett, és már amúgy is lenyűgöző izmai még jobban kirajzolódtak – ezzel még több vendéget bevonzva. Ő volt a legkeresettebb edző az Iron E-ben. Igyekeztem nem aggódni a nők miatt. Bíztam benne.

Mr. Mott ajtaja kinyílt és Trina, a mostani tanársegéd, kilépett. Az eredményeket tartalmazó lapot a kezében tartotta, megfordítva. Tudom. Ellenőriztem.

Trina kinyújtotta a nyakát, amitől kicsi nyikorgó hangja messzebb szállt.

-        Kérem, írjatok Mr. Mott-nak e-mail-t, ha bármi kérdésetek van a jeggyel kapcsolatban. Ma nem fogad kérdéseket.

Majd Trina kirakta a papírt a falra, piros rajzszöggel tűzte ki, majd megfordult és kislisszant a tömegből. Hátrafordultam, emlékeztettem magam, hogy a falon van a számomra fontos eredmény. Travis félretolta az embereket. Mindig megvédett az Első Nap óta.

-        Hé! Hátra! A fenébe is! – mondta Travis mögülem. Körém fonta egyik karját, másik kezével a többieket tolta félre. A gyomromban csapkodó pillangók százai jelentek meg, pont mikor rá szoktam nézni, de az első éjszakára gondolva, amikor találkoztunk – egy emlékezetes éjszaka – elég volt, hogy a legközelebbi szekrénybe húzzam és letépjem a ruháit.

-        Te jössz! – mondtam, dereka köré fontam a karomat és arcomat mellkasába fúrtam.

Egyik karjával tartott, másikkal továbbra is távol tartotta a többieket.

-        Martha mondta, hogy jöjjek el korábban. Mondtam neki, milyen ideges voltál a jegyed miatt. Azt is lehet említettem, hogy milyen szar, hogy nem lehetek veled.

Ünneplés és csalódottság hallatszódott és visszatértem a jelenbe, és megfordultam, kerestem a diákigazolványomat. Alul kezdtem, egyre feljebb haladva, míg elértem a tetejéhez.

-        Szent szar, - mondtam. Férjem felé fordultam. – Enyém a legjobb.

Travis előrehajolt és az első sorra mutatott.

-        Ez vagy te?

-        Igen, - mondtam hitetlenkedve. – Megcsináltam.

Travis arcán hatalmas vigyor jelent meg.

-        Megcsináltad?

Összecsaptam tenyereimet, és szám elé emeltem őket.

-        Megcsináltam.

Travis megölelt, felemelt és megforgatott.

-        Ez az én csajom! Juhuu! – kiabálta.

Mr. Mott kidugta a fejét az ajtó mögül, a zaj forrását kereste. Megkocogtattam Travis vállát és letett a földre. Mr. Mott apró mosollyal jutalmazta az ünneplést, bólintottam és eltűnt újra az ajtó mögött.

Igazi vadóc vagy! tátogta Travis.

Megragadtam kezét és magam után húztam a folyosón. Amikor kiértünk a tanszékről, Travis folytatta az ujjongást.

-        A feleségem egy kibaszott zseni! – magához húzott és gyors puszit nyomott az arcomra.

-        Köszönöm, hogy eljöttél, Trav. Nem kellett volna, de nagyon örülök, hogy itt vagy.

Ragyogott.

-        Én is. Meg kéne ünnepelnünk. Vacsora?

Megálltam.

-        Talán főzhetnék?

Félmosolyra húzódott a szája, kicsit úgy nézett ki, mint egy okos tojás. Zsebébe nyúlt és kihúzott egy köteg százdollárost.

-        Mrs. Throckmorton így gratulált, hogy túl vagyok a második évemen az egyetemen.

-        Csak úgy adott… - lenézem. – Ötszáz dollárt?

-        Ja, - összetekerte és visszadugta a zsebébe. – Tehát hova is vihetlek este?

-        Talán meg kéne tartunk…

-        Bébi. Had legyek férfi és ünnepeljek a feleségemmel, kérlek!

Összeszorítottam ajkaimat, próbáltam nem mosolyogni.

-        Valahol, ahol úgy viselhetek ruhát, hogy nem nézek ki nevetségesen.

A többi diák is elkezdett kiözönleni az ajtón és leindult a lépcsőn, elértek hozzánk. Csak egy pillanatig gondolkodott, mielőtt összehúzta szemöldökét. Csak egy jó étterem volt a városban: a Biasetti’s. Azonnal leesett. Travis grimaszt vágott.

-        Az a hely nem Parker szüleié? – Travis még mindig mérges volt, amiért megittam egy kávét Parker-rel, amikor el akartam terelni az újságírókat a tűz estéjéről. Tudnom kellett volna, mennyire hülye ötlet volt az.

-        Igazad van. Nem gondolkodtam. Nem kell odamennünk.

Egy pillanatig engem figyelt és szinte láttam a fogaskerekeket a szemei mögött. Válla ellazult és elmosolyodott.

-        Az a legszebb hely a városban, és majd belepusztulok, hogy lássalak egy csini ruhában. Itt az ideje, hogy saját emlékeket gyűjtsünk ott, nem gondolod?

-        Nincs gond, Trav. Chicago-ba is mehetünk és tölthetjük ott az estét. Menjünk olyan helyre, ahol ki tudjuk mondani az étel nevét.

-        Gal, az több mint egy óra. – összehúzta a szemét, majd elmosolyodott. – Csini ruhát akarsz felvenni és puccos tésztát akarsz enni? Akkor kiöltözöl és puccos tésztát fogsz enni. Mrs. Maddox bármit megkap, amit akar. – Felemelt és vállára kapott. Sikítottam, de nem törődött vele, trappolt lefelé a lépcsőn, a parkoló felé tartott. – Miért?

Sikítottam.

-        Tegyél le!

-        Mond ki! – mondta, játékosan a hátsómra csapott.

Újra sikítottam, nevetéssel párosítva alig tudtam megszólalni.

-        Mert te vagy a világ legjobb férje!

-        Hangosabban! – mondta felpörögve.

Sikítottam.

-        Te vagy a világ legjobb férje!

Hirtelen elhallgatott és letett a földre. Kuncogtam és kifulladtam a harctól. Egy ideig engem figyelt, majd megragadta a kezem és az autóhoz húzott.

-        A fenébe is, az vagyok.

Becsatoltam a biztonsági övet, és Travis ellenőrizte – apró szokás Trenton balesete óta. Trenton és Camille lakása felé mentünk – egy másik új napi rutin. Travis vezette a Camry-nkat a város másik végébe, a Highland Ridge lakások végéhez állt be, ami tele volt fiatal szakemberekkel és friss házasokkal, kolis kölykök helyett.

Követtem Travis-t a lépcsőn, elég sokáig vártam, hogy bekopogjon és besétáljon. Próbálok már nem csodálkozni azon, hogy a Maddox-ok miért nem várják meg, hogy beengedjék őket. Travis azt vallotta, hogy ha nem mehetne be valamelyik testvérének a lakásába, akkor az ajtó zárva lenne.

Trenton a kanapén feküdt párnával az ölében. A távirányító a kezében volt.

-        Mi a faszt nézel? – kérdezte Travis, felhúzva az orrát.

-        Dr. Phil-t – mondta Trenton. – Annyira szar. Ezek az emberek elbaszottak és kopasz köcsög kihasználja őket, mind azt reméli, hogy ingyen terápiát kaphat.

Travis és egymásra néztünk, majd leültünk a kanapéra Trenton mellé.

-        Cami dolgozik? – kérdezte Travis.

-        Ja, - felet Trenton. – Örülök, hogy benéztetek. Vagy ezerszer hívom egy nap. Nem tudok dolgozni, ezért takarítok és mosok, hogy minden rendben legyen, mire haza jön. A Days of Our Lives és a Dr. Phil műsorokat nézem. Sami Brady nagyon szexi. Ráhajtanék.

-        Nem tennéd – mondta Travis, kikapta a távirányítót Trenton kezéből. Kikapcsolta a TV-t és a fotelbe dobta. Visszapattant, de nem esett le.

-        Hé, - mondta Trenton morcosan.

-        Az edzőteremben kéne dolgoznod velem, - mondta Travis.

-        Igen? Hogy működik?

-        Brandon Kyle egy pöcs, - morogta Travis.

Trenton felém bólintott.

-        Az?

-        Nem tudhatom. Travis szerint nem lenne jó ötlet találkoznom a főnökével.

-        Ó. Nem tudja mikor kell befogni, mi? – ugratta Trenton.

-        Az a félkegyelmű nem akar élni, úgy tűnik, - mondta Travis, lenézve a padlóra. Majd gyorsan felpattant. – Hogy van Cami?

-        Jól, - bólintott Trenton. – Jól van. Tízpercenként bocsánatot kér. Még mindig rosszul érzi magát.

-        Érezheti is, - morogtam hangosabban, mint akartam.

-        Egy részeg sofőr hajtott belénk, Abby. – mondta Trenton védekezően. – Igen, idegesen vezetett, de nem segíthetett volna. Így jártunk. De tudom, hogy ezt csak azért mondod, mert szeretsz.

-        Nem igazán, - ugrattam és áthajoltam Travis-en, és meglöktem Trenton párnáját.

-        Aú! Hé! – mondta Trenton mosolyogvva.

Travis elmosolyodott.

-        Két mérföldön át vitted Cami-t az öledben. Most meg nem bírod ki Gal piszkálódását? Micsoda puhány vagy.

Kuncogtam. Semmi sem szerettem annál jobban, mint ülni és nézni, ahogy a testvérek egymással viccelődnek. Minden nap tudnám csinálni. Bármit csináltak, harcoltak, megölelték egymást, birkóztak vagy sértegették egymást, aranyos volt.

Trenton figyelmen kívül hagyta Travis beszólását és rám nézet.

-        Nagyon kedvel téged, Abby. Azt akarja, hogy te is kedveld őt.

-        De így van, - hazudtam. Valójában, nem érdekelt Camille és nem is fog, már akkor se érdekelt, amikor ő volt Travis kedvenc pultosa a Red-ben. Nem tudtam pontosan mi zavar benne, de még ha nem is ő ült a volán mögött, amikor a sógorom megsérült, egyszerre randizott Thomas-szal és Trenton-nal. Ez volt számomra a szög a koporsóban.

-        Sok mindenen ment keresztül. Ezt megértheted. Adj neki egy esélyt, - mondta Trenton.

Travis átnyúlt hozzám és megveregette a belső combomat. Keze a bőrömhöz ért és megdörzsölte a helyet arra az esetre, ha túl nagyot ütött volna. Nagy darab pasi volt és minden edzőteremben töltött órával csak nőtt. Minden alkalommal, amikor hozzám ért, félt, hogy fájdalmat okozhat. Kuncogtam.

-        Mi az? – kérdezte Travis.

-        Nem török össze, nem számít mennyire izmos vagy.

-        Megmondtam! A fenébe, fiam! – Trenton vetett egy pillantást Travis izmaira és megszorította. – Kezdesz kövérebb lenni!

-        Kövér, - ismételte Travis. – ez mind izom, puhapöcs. Féltékeny vagy? – kérdezte, befeszítve izmait. Felkarja annyira nagy és szálkás, hogy Trenton nem bírta tartani a fogást. Akkor jöttem rá, hogy pontosan mennyit is nőtt Travis az utóbbi hetekben.

-        Puhány, - morgott Trenton hátradőlve.

-        Erről jut eszembe, - felálltam megigazítva rövid nadrágomat. – Mennünk kell. Szükséged van bármire, Trent? Hoz Cami vacsit vagy… ?

-        Van vacsorám, - mondta és intett nekünk. – Tulajdonképpen, előre elkészített több féle kaját és lefagyasztotta nekem.

Büszkének látszott és kétségbeesetten várt a jóváhagyásomra, ezért megengedtem magamnak egy apró mosolyt.

-        Ezt édes tőle. Örülök, hogy gondoskodik rólad. – Odahajoltam, hogy puszit adjak a homlokára, majd követtem Travis-t le a lépcsőn.

Miután beszálltunk a kocsiba, Travis ráadta a gyújtást. Hátradőlt, ujjaival megérintette a kormányt.

-        Hiányzik a mindennapos motorozás, ugye? Csinálhatod. Nem bánom. Nekem is hiányzik.

Grimaszolt.

-        Bárcsak elfelejtenéd ezt az egész vezetős dolgot és a Tommy-s dolgot és adnál egy új esélyt Cami-nak.

Megdöbbentem. Nem szoktam hozzá, hogy a dolgok rossz végén legyek. Ahhoz se voltam hozzászokva, hogy Travis nem bízik a megérzésemben, de igaza volt. Camille családtag. Ez csak ront a helyzeten.

-        Te mindig kedvelted, - mondtam, figyelve a fiatal párt, ahogy várták, hogy a Yorkie-juk elvégezze a dolgát. – De nekem… nem megy.

-        A sógornőd lesz egy nap. Túl kell lépned rajta, bármi is az. Trenton szereti. Beszélned kell vele.

-        Nem akarok. Szerintem nem marad sokáig.

-        Igazán? – kérdezte Travis. – Miért gondolod ezt?

-        Szerintem elköltözik Kaliforniába, vagy máshova. Olyan típus.

Travis megrázta a fejét.

-        Ne mond ezt, bébi. Összetörné Trenton szívét. És Tommy nem fogadná őt vissza. Túlságosan szereti Trenton-t.

-        Ez még se volt elég, hogy távol tartsa magát először. Ne hibázz. Én is felbosszantottam.

-        Ez nem a mi dolgunk, Gal.

Felé fordultam.

-        Komolyan? Eddig ki se bújtál Trenton seggéből. Mindenbe beleütötted az orrodat, de én törődjek a saját dolgommal? – megérintettem a mellkasomat.

Travis kuncogott, és közelebb hajolt. Én hátradőltem, amitől még jobban nevetett.

-        Mi olyan vicces? – sziszegtem.

-        Nagyon szexi vagy, amikor mérges vagy. Nevetséges mennyire szükségem van arra, hogy megérintselek, amikor ennyire elvörösödsz és ideges vagy.

-        Nem is vörösödtem el. – duzzogtam.

-        Istenem, gyere ide, - mondta. Próbált megcsókolni, de én elhajoltam. Hiába próbálkoztam keményen, egyszerűen túl erős volt, és valahogy ez igazán erotikus volt.

-        Nem! – tiltakoztam, de mégse harcoltam elég keményen, hogy távol tartsam puha ajkát. Ilyen helyzetekben éreztem a leginkább, hogy hozzám tartozik. Ez nem egy álom volt, nem fantázia vagy csajos tévképzet. Travis Maddox valóságos és hozzá mentem feleségül. Megérintettem az arcát és kinyitottam a számat, engedtem, hogy nyelve becsusszanjon.

Egy kopogás az ablakon arra késztette Travis-t, hogy felnézzen.

Sóhajtottam, ujjaimmal kifésültem a hajam, míg Travis megnyomta a gombot, hogy lehúzza az ablakot.

-        Ó. Helló, Cami.

-        Látogatóba jöttetek? – kérdezte negédes hangján.

Túl kedves volt. Túl keményen próbálkozott. Tudta, hogy nem kedvelem – nem próbáltam eltitkolni.

-        Nos, őőő… mi épp indultunk. Úton vagyunk hazafelé, - mondta Travis.

-        Ó, - szólt Camille csalódottan.

-        Maradhatunk, ha akarod, - mondta Travis. Megcsíptem az oldalát, mire felnyögött és megragadta a kezem. – Pár percre. Randizós esténk van.

-        Az jók hangzik. Boldog leszek, ha már jobban lesz Trent. Elég régen voltunk már randizni.

-        Nos, - kezdte Travis. Szemeimmel könyörögtem, hogy ne mondja ki. – Ti is jöhettek, ha akartok.

Camille rám nézett, majd megvonta a vállát.

-        Kösz, Trav, de épp spórolunk a pénzzel. Majd talán máskor. Jó móka lenne.

Mindketten integettünk Camille-nek. Keresztbe fonta karjait maga előtt, ahogy a lépcsőn sétált fel. Épp mielőtt bement az ajtón, felragyogott a szeme és elmosolyodott.

-        Oké. Oké, igazad van, - mondtam. – Haragtartó vagyok, és el kell engednem.

Travis szájához emelte a kezemet és megcsókolta bőrömet. A lég kondi fel volt tekerve, mégis izzadt volt kicsit a keze attól, hogy pár perce már a kocsiban ülünk. Nagyra értékelte szavaimat, de ő a tettek embere volt. Meg kellett mutatnom neki.

Sóhajtottam és elővettem a mobilomat a táskámból, Camille számát kezdtem keresni. Ráböktem a nevére és fülemhez emeltem a készüléket.

-        Halló? – mondta meglepetten.

-        Helló, Cami. Abby vagyok.

-        Tudom, - mondta szórakozottan. Próbáltam nem észrevenni, hogy rajtam mosolyog, de mégis ez jutott először eszembe.

-        Őőő… elmehetnénk meginni valamit este vagy reggel. Nincs most már suli. Szólj, ha van egy kis szabadidőd.

-        Ó, - szünetet tartott. – Nagyon, nagyon örülnék neki, Abby. Holnap reggel van egy találkozóm fél tízkor, az az első. Utána ki tudom tenni Trenton-t valahol tízkor. Megihatunk egy kávét?

-        A Daily Grind-ben? – kérdeztem.

-        Jó. Úgy értem igen. Az nagyszerű lenne. Alig várom, - mondta, kereste a szavakat. – Oké. Ott találkozunk.

Mielőtt letettem, még hallottam, hogy Trenton-hoz beszél.

-        Kávézni akar!

-        Ez nagyszerű, bébi, - mondta Trenton.

Letettem, mielőtt rájönnének, hogy hallom őket és óvatosan a pohártartóba tettem.

-        Izgatott.

Travis kuncogott.

-        Hallottam. Feldobtad az egész évét.

Hátradőltem és felnéztem.

-        Akarok vele lenni. Tényleg. De nem tudok szabadulni az érzéstől – mintha fenn kéne tartanom a védőfalakat vele szemben.

-        Bármi is az, biztos vagyok benne, hogy kideríted holnap.

-        De ma este, - mondtam, és ránéztem mosolyogva, - jössz nekem egy vacsival a Biasetti’s-ben.

 

***

Köszönöm, hogy elolvastad a Végtelenül Gyönyörű második szezonjának első fejezetét! Rendkívül izgatott vagyok emiatt. Kérlek, itt figyeljétek a várható munkáimat, hogy lássátok mire várhattok ebben az évben.

Pár tudnivaló:

Van hírlevelem exkluzív hírekkel, nyereményjátékokkal és fotókkal. A honlapomon tudsz rá feliratkozni!

A Gyönyörű Temetés (egy Maddox Testvérek regény, az 5. rész) megjelent. Már New York Times, USA Today és Wall Street Journal bestseller, ne maradj le róla! Megtudhatod hol tartanak a Maddoy fiúk tizenegy év múlva, megtudhatod mi maradt le a Gyönyörű Sorscsapás epilógusából. Ez a regény felváltva mesél mindegyik testvér szemszögéből, a feleségeikéből és pár olyan emberéből is, akiket még nem hallottuk.

The McGuire Shop hétvégi akcióval vár. Limitált készletek. Ne szalaszd el a pulcsikat, dedikált könyveket és másokat!

Találkozzunk csütörtökönként a Végtelenül Gyönyörű új fejezeteivel.

<3

Jamie

 

Beautiful-Funeral-3D-book.png

13, Titkok

 

-Abby-

 

Camille egyedül ült a kétszemélyes asztalnál, egy tökéletes fából készült darabon az ablaknál. A reggeli nap besütött, és ahogy közeledtem, észrevettem, hogy a hamarosan sógornőm egy szalvétát gyűröget tetovált ujjaival. Amikor leültem vele szemben, még mindig azon agyalhatott, amiről eddig is, bármi legyen is az. Előttem próbálta egy fájdalmas mosollyal leplezni.

-        Szia, Abby, - mondta halkan.

-        Minden rendben van?

Gyorsan bólintott.

-        Köszönöm, hogy eljöttél.

-        Hogy mennek a találkozások az orvossal?

Lenézett a kezére, és letette a szalvétát, amikor rájött, hogy már majdnem szétszedte.

-        Minden gyógyul. Trenton-nak még egy ideig fizikoterápiára kell járnia. Aggódik, hogy nem fog tudni többet tetoválni.

-        Nem is törte el a kezét, - mondtam.

-        A csuklóját. Sok múlik a csuklómunkán.

Homlokomat ráncoltam.

-        Menni fog neki. És mi a helyzet veled? Hogy van a fejed?

Megérintette a sötétvörös sebhelyet, ami a hajtövénél futott.

-        Még mindig fáj a fejem. Elhomályosodik néha a látásom. De amúgy minden rendben.

-        Örülök, hogy mindketten jól vagytok.

-        Tudom, - kezdte habozva. Újra felvette a szalvétát, nekiesett, mintha az ellensége lenne. – Tudom, hogy engem hibáztatsz. Nem akarok védekezni se. Milliószor gondoltam a balesetre és én is ugyanúgy érzek. Egy korábbi barátnője mellett kész roncs volt, és most valaki mással meg balesetezik. Tehát, természetesen, amikor beszállt velem az autóba, nem álltam meg; nem lassítottam vagy húzódtam le; tovább hajtottam – idegesen kiabálva és nem figyeltem teljesen az útra.

A szavai megleptek. Mintha olvasna a fejemben, és ettől kicsit megenyhültem.

-        Trenton szerint csak az a seggfej hibáztatható, aki belétek rohant.

-        Trent sok mindent mond, - morogta Camille. Megérintette egyik tetoválását a sok közül, amit Trenton csinált neki. – A lényeg: én is ezeket mondogatom magamnak, de nem tudom visszacsinálni. Nem hibáztatlak, amiért haragszol rám, mert én is haragszom magamra. De megígérhetem, hogy óvatosabb és figyelmesebb leszek, és tanulok a hibáimból.

-        És Thomas?

Camille összerezzent.

-        Wow, nem csoda, hogy Travis elvett. Nem kertelsz.  – Felhúztam egyik szemöldökömet, és úgy összehúzta magát, mint egy hangya a mikroszkóp alatt egy forró napon. – Mit akarsz, mit mondjak, Abby?

-        Még mindig szerelmes vagy belé?

-        Igen. – Apró sóhaj hagyta el a száját, mintha nem ezt szeretné mondani. – Abby, - mondta lecsukva a szemét. – Szeretem Trent-et. Szerelmes vagyok belé, és csakis vele akarok lenni. Thomas és én végeztünk.

-        Biztosan.

Homlokát ráncolta.

-        Mi lenne… mi lenne, ha Travis meghalna? – Rámeredtem. Felemelte a kezét. – Csak hallgass végig. Mi lenne, ha Travis meghalna és egy évvel később összefutnál valakivel, aki érzéseket ébresztene benned, amikről azt hitted, csak Travis tud kiváltani belőled? Talán még erősebbet?

-        Lehetetlen.

-        Így van, de mi van, ha mégis? Így érzek Thomas és Trenton iránt. Thomas már nincs az életemben úgy, és nem is lesz, de mindig szeretni fogom. Amikor Trenton megjelent, nem tudtam nem beleszeretni. Higgy nekem. Próbáltam.

-        Tehát, nem akarsz Thomas-szal lenni?

-        Nem.

-        Mi lett volna, ha Trenton nem jön a képbe? – kérdeztem, összefűztem ujjaimat az asztalon.

-        Irreleváns, mert bejött.

Egy pincérnő jött és letett elénk két vizet.

-        Helló, Shannon vagyok. Kértek valami mást inni?

-        Kávét, - szólaltunk meg kórusban.

-        Egyhangú, - mondta Shannon, már fordult is a konyha felé.

-        Camille, szeretném, hogy kijöjjünk. Szeretem Trenton-t, és ő szeret téged, és ettől egy család vagyunk. Én csak…

Csalódottnak tűnt, de nem lepődött meg túlságosan.

-        Nem tudsz és nem tudsz mit kezdeni vele.

-        Így van.

-        Nos, talán majd kialakul.

-        Biztosan. Ha Thomas és Trenton is beléd szeretett, kell lennie valami lenyűgözőnek benned.

-        Talán csak lenyűgöző vagyok az ágyban.

Összehúztam az orrom és kuncogtam, hátradőltem, amikor a pincérnő kihozta a kávéinkat. Shannon előhúzott egy tollat és megkérdezte.

-        Reggelire?

-        Palacsintát, - mondtam, visszaadva Shannon-nak az étlapot. – És tojást közepesen megsütve. Nem pirultan és pirítós se kell.

Shannon bólintott majd Camille-ra nézett.

-        Csak bacon-t kérek, jól átsütve.

-        Rendben, - mondta Shannon, gyorsan lefirkantotta, mielőtt elvette volna Camille étlapját is. Sarkon fordult és újra eltűnt a konyhánál.

Camille cukrot tett a csészéjébe, majd megkeverte, ivott egy kortyot és kinézett az ablakon. Nem tűnt olyan idegesnek, mint korábban. Nem mintha megoldottunk volna valamit, de nyilván úgy érezte, hogy jó ha beszélünk róla.

-        Visszatérve, Cami, - mondtam. – Ha Travis meghalna – és újra szerelmes tudnék lenni – a következő férfi, akibe beleszeretek, nem lenne a testvére.

-        Szóval, nem szeretsz, mert veszélybe sodortam Trenton életét, vagy mert Thomas-szal voltam, vagy mindkettő?

-        Mindkettő, - mondtam habozás nélkül.

Camille bólintott.

-        Elfogadható. De nem tudom egyiket se kijavítani, Abby. Nem lehetne, hogy csak simán haragszol rám, ahelyett, hogy nem kedvelsz?

-        Próbálom, - mondtam. – Próbáltam úgy is megközelíteni, mert te vagy az első barátnő utánam és alapból fenntartásaim vannak.

Camille elmosolyodott.

-        Tehát nem szeretsz, és nem vagyok különleges. Kíméletlen vagy, Abby Abernathy.

Elvigyorodtam.

-        Ahogy mondtam.

-        Mi lenne, ha én lennék az első? Mi lenne, ha Trenton és én már összeházasodtunk, és te csak most kezdesz randizni Travis-szel? Mi lenne, ha nem adnám rá az áldásom?

Elgondolkodtam a hipotetikus kérdésen. Hajlottam rá először, hogy azt mondom, nem érdekelne, de nem volt igaz. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, de ha nem lenne már egy feleség a családban – különösen egy új – nem zavarna.

-        Mi lenne, ha, - folytatta. – fenntartásaim lennének veled kapcsolatban, amiért olyan sokszor összetörted Travis szívét, amikor például Parker-rel randiztál, hiába tudtad, hogy szerelmes beléd.

Megállítottam.

-        Nem tudtam, hogy szerelmes belém.

-        Baromság. Nem vagy buta, tehát ne tegyél úgy, mintha nem tudtad volna.

-        Azt hittem, csak én vagyok az új lány. Őszintén mondom, azt hittem valami gond van velem. Tulajdonképpen egyszer azt mondta nekem, hogy nem alszik velem, mert túlságosan szeret. Azt hittem már a barát zónába kerültem.

Camille nevetett.

-        Emlékszem arra. Hónapokig kísértette, hogy kimondta. De minden tökéletesen zárult, nem?

Vállat vontam.

-        Eléggé. – Körmömmel babráltam, igyekeztem kiigazodni az érzéseimen. Camille-nek jó meglátásai vannak. Nem volt olyan rossz beszélgetni vele, de valami még mindig zavart. – Van még valami, amit nem mondtál el? Talán, amit senki másnak nem mondtál, nem is tudom. Ha nem vagy teljesen őszinte velem, ki vele, meg tudok vele birkózni.

Camille szeme felcsillant.

-        Ó, a fenébe, - mondtam. – Mi az?

-        Hogyan? Pszichés gondjaid vannak, vagy mi? Még csak nem is tudom.

Összehúztam a szemem.

-        Mit nem mondasz el nekem? Mit nem mondasz el Trent-nek?

Az asztal fölé hajolt, megfogta a szalvétámat, és odatartotta az arcához, ahogy elsírta magát.

-        Nem mondok semmit.

-        Mi a fenéről beszélsz?

-        Én, őőő… terhes voltam. Az orvos mondta, hogy a balesetben vagy közvetlen utána. Két választási lehetőséget adott: természetes vetélés vagy a kikaparás

-        Micsoda? – kérdeztem, próbáltam feldolgozni, amit mondott. – Terhes vagy?

-        Az voltam.

-        De még mindig… benned van? – Lenéztem a hasára, nem tudtam kontrollálni az arckifejezésemet. Nem volt gyerekem és egyke voltam. Az egész terhesség dolog idegen volt számomra.

-        Megvolt a kikaparás április első hetében. – magyarázta Camille. – Nem mondtam el Trenton-nak. Dühös a találkozók miatt és hogy milyen lassú a gyógyulási folyamata. Nem akartam még mást is a nyakába zúdítani.

-        Cami, nem titkolhatod el ezt előle.

Megrázta a fejét.

-        Nem mondom el neki. Most már úgy se tud semmit tenni.

-        Gyászolhatnátok együtt.

-        Én, - megremegett az alsó ajka, - nem gyászolok. Megkönnyebbültem. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy gyereket vállaljunk. – Szégyenkezve hajtotta le a fejét. – Talán ezt érzed rajtam? Hogy önző vagyok.

Visszadőltem a székemben.

-        Valójában, az hogy ezt egyedül dolgozod fel, nem önző dolog. De ez rossz döntés. El kellene neki mondanod.

Camille megtörölgette a szemét a szalvétámmal, én próbáltam megérteni az érzéseit.

-        Nem akarom látni azt a fajta fájdalmat a szemében. Tudod, mennyire szereti Olive-ot. Remek apa lesz. De a legrosszabb a dologban, hogy attól tartok ötletet is adnék neki ezzel, hogy próbálkozzunk, ami őrültség lenne.

-        Nem hinném, hogy ragaszkodna ahhoz, hogy próbálkozzatok egy vetélés után. Amúgy jól vagy? Nincs fájdalom?

-        Még mindig vérzek, de nem annyira, mint korábban. nem szeretném újra átélni. Dr. Lee azt mondta sok vér volt, és nem tudott rendesen elhegesedni.

-        Fúj, - mondtam, grimaszolva. – Sajnálom, a gondolat, hogy egy halott babával a hasadban mászkálsz… elég undorító.

-        Mesélj róla, - mondta Camille. – És úgy látom, nehezen tudsz mással együtt érezni. Ezen dolgozni kellene.

-        Istenem, sajnálom. Én… ez nagyon rossz. Szeretnél… egy ölelést vagy valamit?

Camille a szemét forgatta.

-        Nem.

Bűntudatosan lenéztem a kezemre, és éreztem, hogy bennem is megjelenik az érzés. Épp most mondta, hogy elvesztette a Trenton-nal közös babájukat – az unokaöcsémet vagy unokahúgomat – és úgy beszélgetek vele továbbra is, mintha okom lenne elítélni.

-        Camille… nem hiszem, hogy veled van a baj. Azt hiszem ezt mondtad korábban. Sok szarságot csináltam Travis-szel. Talán csak nem szeretnék én lenni az egyetlen. Talán a kudarcaidra kell összpontosítanom, így figyelmen kívül hagyhatom a sajátjaimat. – Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, éreztem, hogy a haragom kezd eltűnni. – Milyen idős volt?

-        Az orvos azt mondta, hat hetesen állt meg a fejlődésben. – Nevetve sóhajtott. – Ez azt jelenti, hogy az első alkalom során estem teherbe Trenton-tól.

-        Biztos, hogy nem Thomas-e volt?

Ez a kérdés megdöbbentette, de gyorsan magához tért.

-        Biztos. Hálaadás óta nem voltunk együtt Thomas-szal.

-        Palacsinta tojással közepesen átsütve, - szólt Shannon, meglepve.  Hátradőltem újra, mert rájöttem, hogy újra túl közel húzódtam az asztalhoz. Shannon letette elém a tányért, majd Camille elé is. – Bacon jól átsülve.

-        Köszönöm, - mondta Camille szipogva.

Egy falat palacsintát tettem a számba. Camille csak piszkálta a bacon-t, apró köröket rajzolt a tányérra.

-        Mit jelent pontosan? A hegesedés? Később ez gondot okozhat?

-        Nem tudom biztosan, de talán. El kell mondanom neki. De most mérges lesz, hogy nem tettem meg azonnal.

-        Ne foglalkozz ezzel, - mondta. – Jobb később, mint soha. És, Cami… én tényleg sajnálom. Tudom, hogy nem álltatok rá készen, de akkor is nagyon szomorú.

Camille egy apró falatot a szájába tett, és vigyorgott miközben rágott.

-        Köszönöm… Abby? Újrakezdhetnénk? Megegyezhetünk abban, hogy mindkettőnkkel van gond és valószínűleg nem érdemeljük meg a szerelmet, és dolgozunk kettőnk dolgán?

-        Ó, megérdemeljük. Velük is vannak gondok. Legalábbis Travis-szel biztos. Elég sokszor.

Camille kuncogott és harapott még egyet.

-        Jól vagy, ugye? – kérdeztem. – Úgy igazán.

-        Igen, - mondta egy elismerő mosollyal. – Pont erre van szükségem.

Visszamosolyogtam rá, most először éreztem, hogy ugyanazon az oldalon állunk.

-        Istenem. És, - szünetet tartottam, még egyszer átgondoltam, hogy tényleg ezt akarom mondani, - ha szükséged van valakire, akivel beszélgetni szeretnél, miután megbeszélted Trent-tel, csak hívj fel.

-        Tényleg? – kérdezte Camille, a szeme újra felragyogott. Számos barátja volt, akivel megoszthatná a gondjait. De biztos vagyok benne, hogy a gesztus nagyon jól esett neki.

Bólintottam. Abban a pillanatban, hogy elmondta a titkát, eltűnt a gyanakvásom. Tudtam, hogy titkol valamit. Most már nem, az érzés eltűnt. Nem sokan értik meg, hogy milyen érzés, ha egy Maddox fiú szeret. Össze kell tartanunk. Még egy falat palacsintát lapátoltam a számba, és rámosolyogtam a húgomra. Hosszú élet áll előttünk. És ez az első napja.

***

Köszönöm, hogy elolvasta a Végtelenül gyönyörű tizenharmadik részét.

Pár fantasztikus és csodálatos hír: Ha még nem hallottad, a Beautiful Burn megnyerte az iBooks és a Kobo legjobb romantikus könyvének díját. Rengeteg 2016-ban megjelent könyvből lett kiválasztva, magán és hivatalosan kiadottak közül, ez hihetetlen megtiszteltetés!

Még csak most jelent meg a decemberi hírlevél, és mindenki izgatott! Titkos nevek és nagy megjelenési hírek! Következő hónapban se szalaszd el! A honlapon feliratkozhatsz, ha még nem tetted meg.

A McGuire shop már majdnem kifogyott a csomagokból. Van Providence és Maddox Testvérekhez kapcsolható, de általános McGuire csomag is… mindegyik személyesen dedikálva! Az általános csomagban titkos meglepetés is található! Ha karácsonyi ajándékot keresel egy McGure rajongónak, itt a tökéletes választál!

Remélem élvezted ezt a részt is és továbbra is olvasod. Most belejöttem az írásba!

<3

Jamie


14, Karma

 

-Travis-

 

Csizmám sarka a forró aszfalton koppant, az apró egyetemi város, Eakins központjában. Harley-m zümmögése segített ellazulni. Könnyű volt felejteni vagy koncentrálni vezetés közben a motoron, még ha az izmaim fáradtak és kimerültek is voltak az Iron E edzések után.

Abby már kicsit eufórikus állapotban van a randink óta. Szerencsére fölöslegesen aggódott, mert kiderült, hogy az étterem tulajai nincsenek ott. Lehet, hogy Parker Haynes szüleié a hely, és lehet, hogy Parker is oda vitte Abby-t az első randijukon, de most Abby az a kuncogó, szellemes, szarkasztikus és természetes szépség volt, mint a mi első nem-randinkon a pizzázóban. Olyan volt, mintha újra egyetemisták lennék: aggódni való számlák és szövetségi ügynökök nélkül. Még ha tudjuk is, hogy szerencsések vagyunk. Adam a helyi börtönben ült, az előzetes meghallgatására várt. Én randizni viszem a feleségemet, mintha az lenne a legnagyobb gondunk, hogy Abby és Camille kijönnek-e egymással.

A lámpa zöldre váltott, és egyszerre emeltem fel a lábam és adtam gázt. Újabb nap a munkahelyen és újabb félév van mögöttem. Van egy egész nyaram, hogy az új feleségemmel legyen, dolgozatírás nélkül és a házi feladatok és a munka közötti zsonglőrködés nélkül. Munka… haza… Gal. Mennyországnak tűnik számomra – ha nem végzem megbilincselve. Ez a forgatókönyv mindig a gondolataimban motoszkált.

Próbáltam az első félév utáni nyaramra emlékezni: sok pia és szex – nem aggódtam, hogy életfogytig börtönbe csuknak, messze Abby-től, vagy bármi más miatt – visszanézve csak időpocséklás volt. Abby miatt minden pillanatot fontosnak érzek. Rájövök, hogy a találkozásunk tett mindent valóságossá. Annyi szarságon mentünk keresztül és mégis valahogy egymás mellett kötöttünk ki, méghozzá boldogan. Néha úgy érzem, mintha várnám, hogy a valóság fejbe kólintson.

Most már az apa felhajtóján lévő kavics hangját hallottam a Harley-m alatt, és kitámasztottam a motort. Apa kilépett a verandáról, üdvözölt, úgy ahogy minden alkalommal szokott, de most Trenton is vele volt, felkötözött kezét a másikkal fogta.

-        Nos, helló, - mondta apa barátságos mosollyal. Arca megemelkedett, amikor mosolygott, és kicsit összeszűkült a szeme. – Jó látni. Gyere be… gyere be.”

Megveregettem Apa vállát, ahogy beléptem és bólintottam Trenton-nak.

-        Hé, pina, - mondtam.

Trenton csak bólintott.

Mentem előre a rövid folyosón és beléptem a nappaliba, lehuppantam a kanapéra. A falnak volt tolva, de Apa ezt nem említette. Csak ült a fotelében és a háttérbe húzódott, csendesen várt, hogy elmondjam miért jöttem.

Trenton mellettem ült – óvatosan – sokkal törékenyebbnek tűnt, mint bármikor korábban.

Homlokomat ráncoltam.

-        Jól vagy?

-        Ja, - morogta, - túlélem.

-        Komolyan mondom. Szarul nézel ki. Még lassabban mozogsz, mint máskor.

-        Kösz, pöcsfej, - morogta

Apára néztem.

-        Csak velem ilyen?

-        Nem, én is mondtam neki. – mondta Apa. – Reméltem, hogy te tudsz valamit.

Trenton hátradőlt és felnyögött, hagyta, hogy a fejtámlához érjen a feje.

-        Rendben. Vonszolom a seggem. Csak nem érzem jól magam. De, beteg azért nem leszek.

-        Ne légy kibaszott idióta, Trent. Ha nem törődsz vele, rosszabb lesz. Főleg, amikor a tested a gyógyulásra koncentrál, - mondtam.

Apa és Trenton is rám bámult.

-        Mi a fene, Trav? – mondta Trenton. – Megnősültél és olyan lettél, mint Apa?

Apa nevetni kezdett és én lefelé néztem, hogy elrejtsem mosolyomat.

-        Nos? Milyen az új munka? – kérdezte Apa.

Visszadőltem, próbáltam kényelmesen elhelyezkedni Apa kanapéján. Kicsit darabos volt már, mintha a fél töltelék hiányozni, de még Anya választotta, mielőtt születtem. Apának sikerült elengednie, de a bútoroktól nem szeretne megválni.

-        Rendben van. A főnököm egy fasz, de megtanultam már nagyrészt kezelni. – Trenton-ra pillantottam. Izzadtság látszódott a homlokán. – Trent. Ugye bevetted ma a fájdalomcsillapítódat?

Ép vállát megvonta.

-        Egyet bevettem reggel.

-        Akkor mi a helyzet?

-        Nem tudom, ember. Csak nem érzem magam jól.

-        Hogy jutottál ide? – kérdeztem. Camille autója totálkáros, ezért Trenton rozoga Dodge Intrepid-jét használta, mióta újra vezethet.

-        Apa hozott ide a teherautóval.

Apára pillantottam, aki Trenton-t figyelte aggódva.

-        Nem hallatszott jól a telefonban, - mondta Apa.

-        Rendben, - mondtam és felálltam. Felé nyújtottam a kezem. – Dobd ide a kulcsokat, Apa. Elvisszük Trenton-t a sürgősségire.

-        Mi? Bassza meg, nem, - mondta Trenton.

-        Kelj fel, - szóltam.

-        Trav, - mondta Trenton. Kimerülten felnézett rám. – Nem engedhetem meg magamnak.

Egy pillanatig figyeltem, majd sóhajtottam. Majd én állom. Menni kell.

-        Nem. Nem kérhetem tőled ezt, - mondta, egy pillanatra még rosszabbul nézett ki.

-        Gyerünk Trenton, vagy a vállamon cipelem ki a seggedet.

Trenton a szőnyegre meredt, az orra alatt morgott, majd felállt. Imbolygott, ezért ép karját a nyakam köré húztam, hogy rám nehezedjen, amíg kiérünk apa pick up-jához. Besegítettem a bátyámat, majd Apát is. Idedobta nekem a kulcsokat, és a másik oldalra sétáltam, megnéztem, hogy a motorom elég messze van-e.

Előhúztam a telefonomat a zsebemből, hogy írjak a feleségemnek, de rájöttem, hogy bárhogy is magyarázom a dolgokat aggódni fog, ezért inkább megvártam, hogy konkrét hírekkel szolgáljak. Becsúsztam a kormány mögé és gyújtást adtam. Apa kocsija nyöszörgött, majd lefulladt.

-        Nem pumpálja a gázt, - mondta Apa. – Meg kell tölteni a motort.

Újra megpróbáltam, figyelve a hangra. Trenton-ra néztem. Sokat dolgozott Apa kocsiján, de most fájdalmai voltak és nem érezte jól magát, ezért nem is mondta, hogy mi lehet a gond. Apa öreg Chevy-je állandó munkát igényelt.

Apa rámutatott a gyújtásra, kört rajzolt ujjával.

-        Oké, próbáld még egyszer, hagyd picit pihenni, majd próbált, földig nyomd a gázpedált.

Úgy tettem, és amikor földig nyomtam, köhögött négyet és beindult. Megkocogtattam a kormányt, sebességbe tettem, és kihátráltam az udvarról. Trenton morgott, amikor ugrott egyet a padka miatt. Minél tovább haladtunk, annál rosszabbul festett.

-        Trev, - mondta, lecsukva szemét. – Nem érzem, hogy lázam lenne. Húzódj le.

Rápillantottam. Az arca hamuszürke volt, verejtékezett a homloka.

-        Baszd meg, akkor is elviszlek a sürgősségire.

Tranton mormogott pár szót, aminek nem is volt értelme, majd elájult. Apa a mellkasához szorította a fejét, és meredten figyelte.

-        Travis, - mondta Apa. Hangja nyugodt volt, de érződött benne a félelem is.

-        Két perc.

Apa bólintott, tudta, hogy olyan gyorsan megyek, ahogy csak tudok.

Újra pattogtunk, amikor elértük a kórházat. A kocsi nyafogva állt meg és gyorsan kipattantam, hogy a másik oldalhoz menjek. Apa már a járdán állt. Odaértem és kihúztam Trenton-t, a vállamra kaptam, alig éreztem a súlyát.

Amint beléptünk, ránk nézett a recepciós és már hívta is az ápolókat. Három élénk színű ruhás hölgy lépett ki az automata ajtó mögül. A hátára fektettem Trenton-t, és a három nő már vizsgálni is kezdte, miközben vitték is tovább.

Apa Trenton-ra nézett, majd rám.

-        Menj csak Apa. Majd én gondoskodom róla, - mondtam.

Apa bólintott és követte eszméletlen fiát. A dupla ajtó bezárult, és megköszörültem a torkomat a recepciós felé nézve. Nem tűnt idegesnek, kattintott párat az egérrel, mielőtt előhívta a nyomtatványt.

-        Neve? – kérdezte.

-        Az övé? Trenton Allen Maddox.

Beképelte és bólintott.

-        Már a rendszerben van… elég régóta, úgy tűnik.

Bólintottam.

-        Ó. Ő az egyik, aki… - A hangja elcsuklott, és megállt, mielőtt többet mondott volna.

-        Igen, ő az egyik, - mondtam.

Felvette az adatokat, majd felajánlotta, hogy kövessem Apát és Trenton-t. Először megkérdezte a szoba számát, majd kikísért az ajtón keresztül. Átsétáltunk pár szobán, majd követtem őt egy fehér folyosón. Intett, hogy lépjek be a tízes vizsgálóba.

-        Köszönöm, - mondtam és beléptem. Elhúztam a függönyt, hogy lássam Apát, aki a sarokban áll, és figyeli, hogyan dolgoznak a nővérek. Trenton magánál volt, de kimerültnek tűnt.

-        Hé, - krákogta.

Végigfuttattam kezem borostás fejemen és felsóhajtottam.

-        A frászt hoztad rám.

-        Helló, - egy fehér köpenyes nő szólt, és nyújtotta a jobb kezét. Megráztam. – Dr. Walsh vagyok. Most már stabil és éber. A szívverése nem olyan, mint lennie kellene, de sok folyadékkal szerintem rendben lesz.

-        Mi a baja? – kérdeztem.

Elmosolyodott, élénkvörös haja laza kontyba volt fogva a feje tetején. Feltolta fekete keretes szemüvegét az orrát.

-        Még elvégzünk pár vizsgálatot. Apád azt mondta, hogy elég nagy balesete volt nemrég.

-        Igen, közel két hónapja, - mondtam.

Még mindig mosolygott, engem figyel, mintha várna valamire.

-        Micsoda? – kérdeztem.

A mappára nézett, amit a kezében tartott. Megkocogtatta párszor, és a falon lévő monitorra nézett. Trenton legutóbbi és mostani röntgen felvétele tűnt fel rajta. Eltört az orra.

-        Elég csúnya törés. Csoda, hogy nem volt szükség orvosra.

-        Nem volt hajlandó elhagyni a barátnője szobáját, hogy ellássák, - mondtam.

-        Igen, ő is az autóban volt. A karjában hozta be, ugye?  - kérdezte az orvos. Még mindig mosolygott, és végre rájöttem, hogy miért. A kórházi személyzet valószínűleg romantikusnak találja a történetet. Újdonság voltunk számukra.

-        Igen. Jobban lesz? – kérdeztem, bosszúsan.

Dr. Walsh hozzáért kezemhez, és rosszallóan néztem rá. Közelebb húzott az ajtóhoz, válla fölött apámra és Trenton-ra nézett, majd odahajolt, és halkabban folytatta.

-        A kishúgom az Eastern-re jár. Valószínűleg nem emlékszel rá.

A gyomrom összeszűkült. Meghúztam a doki húgát és most megszívom?

Mosolygott.

-        Szerette ezt a srácot. Reménytelenül, - mondta, és megrázta a fejét. – Ha egyszer belezúgsz valakibe, akkor követi mindenhova. Követte a Keaton Hall-ba az utolsó harcod éjszakján is.

Nagyot nyeltem.

Megváltozott a mosolya és a távolba révedt.

-        Amikor kiütött a tűz, akkor otthagyta. Nem ismerte az épületet. Sok volt a füst. Sarkon fordult. Egyenesen beléd botlott. – Dr. Walsh tekintete találkozott az enyémmel.

Összehúztam a szemöldökömet.

-        Emlékszel? – kérdezte. Meg volt rémülve. Azt hitte, meg fog halni. A srác után húztad, aki a harcokat rendezte… Adam? Rábíztad, mert tudtad, hogy ő ismeri a kiutat, és azt mondtad, segítsen neki. És tudod mit? Úgy tett. Segített neki és még tizenhat másik embernek biztonságba jutni, amikor mindenki menekülni akart. Csak pár perc, de te Tarvis „Veszett Kutya” Maddox, megmentetted a kishúgom életét.

Apára pillantottam.

-        Én…

-        A zsaruk és a szövetségi nyomozók is beszéltek a húgommal. – A doki mosolya visszatért.

-        Sose látott. Adam mondta, hogy így tegyen, az a tizenhat ember, akit megmentett, ugyanígy tett, és a bátyád kórházi számláját a ház állja.

Megragadta a kilincset és kinyitotta az ajtót.

-        Micsoda? – kérdeztem döbbenten.

-        Nem mondhatom el mindenkinek, amit tettél, tehát a magam módján mondok köszönetet. – Becsukta maga mögött az ajtót, és én Apára néztem, próbáltam visszatartani könnyeimet.

-        Meg fogok halni? – kérdezte Trenton.

Kuncogtam és lenéztem, elővettem a mobilomat, hogy sms-t küldjek Abby-nek.     

-        Nem, te kőbunkó. Rendbe fogsz jönni.

-        Elmondta, hogy mi a gond? – kérdezte Apa.

Bepötyögtem egy rövid üzit a feleségemnek és egy másikat Camille-nak. Összerezzentem, amikor elküldtem, tudtam, hogy mindketten felfújják.

-        Vizsgálódnak. Hamarosan többet tudunk.

Trenton visszadőlt a párnára.

-        Meg fogok halni.

Egy nő tolta be az ajtót, egy doboz szalagot, gézt és egyéb dolgokat hozva.

-        Helló, Lana vagyok. Pár percig itt leszek. – Először Trenton csuklóját vizsgálta meg, és aztán a kis adatlapot. – Meg tudod mondani a neved és a születési dátumodat?

Épp, amikor Trenton elkezdte mondani, rezegni kezdett a telefonon. Felvettem és a fülemhez emeltem.

-        Helló, bébi.

-        Trav? – Jól van? – kérdezte Abby.

-        Még lefuttatnak pár tesztet. Életben marad.

Sóhajtott, és én mosolyogtam, szerettem a feleségemet, amiért ennyire aggódik a családomért.

A telefon csippant egyet.

-        Ó, egy perc, Gal, Cami hív.

-        Oké. Már fél úton vagyok.

Kattintottam.

-        Jól van. Teszteket futtatnak. Éppen vért vesznek.

-        Jól van? – kérdezte Camille, pánikkal a hangjában. Nagyot sóhajtott. – Istenem. Nem aludt jól. Tudtam reggel, hogy nem kéne egyedül hagynom. Tudtam.

-        Cami az? – kérdezte Trenton.

Bólintottam.

Kinyújtotta a kezét, és odaadtam neki a telefont.

-        Helló, bébi. Jól vagyok. Cssss.... cssss. Jól vagyok. Tudom. Mondanom kellett volna a dokinak legutóbb. – Szünetet tartott és összehúzta a szemöldökét. – Cami ez nem a te hibád. Állj. Bébi, állj. Nem. NEM, vezetsz ide. Várd meg Abby-t. – Rám nézett. – Abby fel tudja venni? Elég ideges.

Bólintottam.

Trenton folytatta a beszélgetést.

-        Abby úton van feléd. Minden rendben lesz, ígérem.

Trenton visszaadta a telefont, és írtam egy sms-t Abby-nek. Azonnal válaszolt is: „K”.

-        Abby felveszi. Ideérnek hamarosan.

Trenton sóhajtott.

-        A fenébe. Ki lehet akadva.

-        Helyezkedj el kényelmesen, - mondta Lana, felcímkézve az ampullákat. – Azt mondták, még maradnod kell.

Trenton szeme elkerekedett.

-        Micsoda? Nem. Nem lehet.

-        Hé, - mondtam, mellélépve. – Rendezve van.

-        Trav, - mondta, az állkapcsán lévő izmok megfeszültek. – Biztos nagyon sokba kerül.

Lana kimentette magát, és vártam míg teljesen elhagyta a szobát.

-        Beszéltem a dokival. Rendezve van. – Közelebb hajoltam, hogy a fülébe súgjak. – A húga a tűznél volt és megmenekült.

Felálltam és Trenton összehúzta a szemöldökét.

-        Nem értem, - monda.

-        Megmagyarázom később. Most pihenj, az a fontos.

Trenton bólintott, ellazult a háta, és lelassult a légzése, végre átérezte teste nyomorúságát. Lehunyta a szemét és összerezzent, teste megrándult fájdalmában.

Apa Trenton ágyánál állt és végigsimított Trenton barna haján.

-        Csak pihenj, fiam.

Trenton belehajolt Apa érintésébe, és továbbra is csukva tartotta a szemét.

Bármi is volt az oka, de éreztem, hogy Trenton nem csak egy estét tölt itt.

Thank you SO MUCH for your patience as I tried to work around the holidays this year. I know I said the episodes would be posted as usual, and I missed last week. The translators are volunteers, and like me, they're doing this for free. We decided two weeks ago it would be better to post all the languages at once so everyone could read at the same time, so we skipped a week to get caught up. Thanks again for your understanding, and I hope you've enjoyed this season so far!


15, Jobb

 

-Travis-

Pislogtam, míg hozzászokott a szemem a sötétséghez Trenton szobájában. Apa még feküdt és mélyen szuszogott a sarokban lévő heverőn. Én is elbóbiskolhattam a Trenton ágya melletti széken. Az infúziós pumpa olyan volt, mintha nagy levegőt venne, műszer jelzett a nővér pultnál lévő nővéreknek, és valaki bejött vért venni, és egy nővér bejött óránként ellenőrizni Trenton-t. Azon tűnődtem, hogy képes valaki pihenni a kórházi lábadozás ideje alatt. Nem voltam páciens és mégis kimerültnek és betegnek éreztem magam.

Megcsörrent a telefonom, és láttam, hogy már elég sok olvasatlan üzenetem van.

-        Basszus, - sziszegtem, felültem, hogy ellenőrizzem a telefonomat. Csak egy volt Abby-től, jóéjt kívánt. Mosolyogtam, és visszafogtam magam, hogy ne válaszoljak. Istenem, nagyon hiányzott. Ez az első este, amit külön töltöttünk Vegas óta, és ez elég szar. Nagyon. A többi üzenet Thomas-tól és az ikrektől volt. Végigolvastam őket és válaszoltam.

Semmi új.

Stabil az állapota.

Telefonálok, ha bármi változik.

Dr. Walsh csúszott be halkan, két pohár kávéval, úgy nézett ki, mint aki éppen akkor kelt fel.

-        Helló, - suttogtam, és megdörzsöltem a szemem. – Az az enyém?

Az egyik poharat felém nyújtotta, majd belekortyolt a sajátjába, figyelte, ahogy Trenton alszik.

-        Visszatért a színe. Jók az életjelei is.

-        Hogy mondhatod ezt? – kérdeztem.

AZ ajtó felé biccentett.

-        A nővér pultnál lévő monitorok alapján tudom.

-        Fél szemmel őt figyeled?

-        Minden betegemet, de igen. Trenton-t különösen.

A válasza aggasztott.

-        Megjött már valamelyik teszt eredmény?

Dr Walsh végigfuttatta szemét Trenton-on, a fejétől a talpáig.

-        Igen. A fehérvérsejt száma nagyon megemelkedett. 1-2 a normális, Trenton-nak tizenkettő volt.

Összeráncoltam a homlokomat. Nem hallottam még erről.

-        Mit jelent ez pontosan?

-        Ezek a sejtek nyomot hagynak a csontvelőben. A magas számuk fertőzést jelezhet a csontvelőben, amit valószínűleg a baleset során kaphatott. Intravénásan kezeljük antibiotikumokkal és 1-2 napon belül rendbe kell jönnie.

-        Ó, - mondtam feldobódva. – Köszönöm.

Mosolygott, egy vörös tincs az arcába hullt.

-        Eléggé kiszáradt. Ez hozzájárulhatott, hogy miért nem tudta leküzdeni a teste. Van, aki segítsen neki otthon?

-        Igen. Igen, a barátnője segít. Elég makacs típus.

-        Hol van?

-        Én… - kellett egy pillanat, hogy átgondoljam a választ. – Hazaküldtem. Dolgoznia kell reggel. Most ő az egyetlen kenyérkereső és –„

-        Itt az ideje, hogy megtanuljon makacsabbnak lenni Trenton-nál.

-        Rendben.

Dr. Walsh olyan halkan távozott, mint ahogy jött. A vakok nem látják, de a fény mindig átszűrődik. Ez egy másfajta sötétség. A nem igazi sötétség, mielőtt a nap felkel és árnyékokat vet a fehér falra.

Apa szája tátva volt, mintha néha felriadt volna éjszaka. Horkolása gyerekkoromra emlékeztetett, és megnyugtatónak találtam. Halványan emlékszem, amikor elaludt anya kórházi ágya mellett, egy emlék, ami megmaradt. Trenton-ra néztem, és emlékeztettem magam, hogy minden rendben lesz. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna erre, de végül mégis valóra vált a rémálom. Trenton nyugtalan volt korábban, de ahogy hatni kezdtek az antibiotikumok, mély álomba merült. Feje oldalra billent, teste besüppedt az olcsó kórházi matracba. Remélem ez volt az utolsó alkalom, hogy valamelyik testvéremet egy kórházi ágyon látom. Most legalább jó hírekre ébred Trenton és Apa. Thomas és az ikrek más időzónában voltak – egy vagy két óra eltolódásban – ezért adtam nekik még pár órát, hogy aludjanak a hívás előtt.

Rezgett a telefonom. A főnököm, Brandon neve jelent meg a kijelzőn.

Kellesz 4 órára ma. Van néhány ügyfél, akikkel foglalkozni kellene.

Bepötyögtem a választ. A bátyám kórházban van. Szólj Ray-nek.

Ray beteg.

Akkor kérj meg valaki mást. A válasz olyan diplomatikus volt, amennyire tőlem tellett. Ismerve Brandon-t, valamelyik csajával találkozik egy hotelben, így a terhes barátnője nem fog rájönni, hogy megcsalta… újra. Nem akartam Trenton-t és Apát egyedül hagyni, de tudom, hogy a munkából fizetem a számlákat. Ez azt jelentette, hogy ki kellett jönnöm Brandon-nal.

Mi lenne, ha megkérdezném a feleségedet?

Öt egész percbe tellett, hogy lenyugodjak, mielőtt a válaszon kezdtem gondolkodni. Brandon hamar megtanulta, hogy Abby érzékeny pontom, és imádott ezzel piszkálni. Szükségem volt a munkára, majdnem annyira, mint amennyire szét akartam rúgni a seggét. Brandon volt az egyetlen a földön, aki nem csak tisztelettudóan beszélt Abby-ről és megúszta, de közeledett a határhoz, amit mentálisan megrajzoltam neki.

Mi lenne, ha meggyilkolnálak álmodtam? Megvan. Elég szarkasztikus, hogy azt higgye, viccelek.

LOL. Oké. Megkérem Luke-ot.

Eltettem a telefont és kezembe temettem az arcomat, a könyököm Trenton matracába süllyedt.

-        Helló, - suttogta Trenton megérintve a fejemet. – Mi az? Itt járt a doki?

Összehúzta a szemöldökét, az aggodalom mély ráncokat húzott közötte. Elvettem a kezem a fejemtől és a matracon tartotta.

-        Igen. Jó hírei vannak.

Trenton a mennyezetre nézett és felsóhajtott.

-        Hála Istennek. – Néhány másodperc múlva a párnába bokszolt az ép kezével és felült. – Megjöttek a teszt eredmények?

-        Néhányuk. Úgy tűnik csontvelőfertőzésed van a baleset miatt. Visszajön később és elmagyarázza, de egy-két napon belül elmehetsz.

Trenton elvigyorodott és arcára tette kezeit.

-        Bassza meg, annyira megkönnyebbültem.

-        Azt hitted, meghalsz, puhapöcs? – ugrattam.

-        Nem voltam benne biztos, - mondta Trenton. Arckifejezését látva elhalványult a mosolyom. – Sok szarhoz volt idén szerencsém.

-        Legalább a számla rendezve van, - mondtam hátradőlve és keresztbefontam karjaimat a mellkasom előtt.

-        A szart, - mondta Trenton, felhúzva szemöldökét. – Akkor mi a baj?

-        Ó, csak a főnököm azt akarta, menjek be. És tett egy megjegyzést Abby-re. Próbálok nem arra gondolni, hogy elteszem láb alól.

Trenton ágya megnyikordult.

-        Pletykálják, hogy Brandon-nak halálvágya. Tudod, hogy ágyba bújt John Brigham feleségével tavaly?

-        A zsaruval?

-        Ja. Az, akit felfüggesztettek, amiért megütött egy megbilincselt embert. Brandon hallott róla, majd szaladt és megdöngette a feleségét.

A homlokomat ráncoltam.

-        Bízom Abby-ben, de szükségem van a melóra, és nem kell sok, hogy bemossak neki.

-        Csak tartsd tőle távol, és akkor ő is távol marad. Jobb, ha nyugodt maradsz, de ha hozzáér… Isten irgalmazzon neki.

Bólintottam. Ez a terv. Az kell, hogy elfelejtse Abby-t. Félreértés volt, és nem engedhetek meg magamnak ilyet.

-        Menj haza, - mondta Trenton. – Pihenj kicsit. Vidd Apát is.

Megráztam a fejem. – Tudod, hogy nem megy el nélküled.

-        Nincs szükségem mindkettőtökre itt. Kifelé, köcsög. Senki se akarok itt láttni.

Bemutattam neki, felkeltem és megragadtam a kulcsaimat, a pénztárcámat és majd lehajoltam, hogy az arcommal a halántékához dőljek. Majd elbúcsúztam.

A hazaút csendes és hosszú volt a taxiban. Örültem, hogy a sofőr fáradt volt a beszélgetéshez, mert sok gondolat cikázott a fejemben. Tudtam, hogy egy órával azelőtt bújok be Abby-hez az ágyba, hogy fel kellene kelnie, hogy kezdje a napját. Ahogy a nap kikukucskált a felhők mögül, a sofőrt a Camry melletti parkolóhelyhez irányítottam, majd adtam neki egy tízest. Mielőtt visszaadhatott volna, én már felmásztam a lépcsőn és az ajtónk előtt álltam, a kulcsot a zárba dugtam.

A lakás sötét volt, apró körmök kopogtak a padlón. Odahajoltam Toto-hoz, majd megragadtam a pórázt, visszaindultam vele a lépcsőn, az udvarra. Toto megszimatolt minden bokrot, minden fényes pontot, amit csak elért, majd végül elégedetten felemelte a lábát. Elkaparta a földet, ahol pisilt, mint egy mérges viking harcos. Majd felnyaláboltam és felvittem, hogy végre befeküdhessek a feleségem mellé.

Letettem Toto-t, levettem a pórázát, majd lehúztam saját pólómat, miközben a hálószobába indultam. Amikor kinyitottam az ajtót, nyikorgott és láthattam Abby alakját az ágyban. Lerúgtam a csizmámat, kigomboltam a farmeremet, lerántottam és kiléptem belőle, mielőtt bebújtam a takaró alá.

Abby motyogott, ahogy köré fontam karom, megsimogattam a fenekét, ahogy az ölembe simult. Tíz másodperc alatt kemény voltam, de ettől csak még jobban hozzám bújt.

-        Úgy döntöttél, hogy végre haza jössz? – kérdezte.

Magamhoz húztam, éreztem meleg bőrét és citromos samponjának illatát. A mennyországban éreztem magam. Homlokomat nyakához érintettem, és lefagyott.

-        Trent rendben van?

-        Igen, - mondtam, megcsókoltam puha bőrét. – Jól lesz. Még egy vagy két estét kell bent maradnia, utána azt mondták, haza mehet.

Megnyugodott.

-        Jól van. Tudják mi volt a gond?

-        Csontvelő fertőzés, - mondtam, hátába temetve arcomat. Egész testem érte sajgott.

Felém fordult.

-        Mi a fene az?

-        Szerinted én tudom? Én se hallottam még róla. Csak most. – megcsókoltam a nyakát, és füle felé indultam.

Vett egy mély levegőt az orrán keresztül.

-        Ki kell vinnem Toto-t.

-        Már kivittem, - mondtam.

-        Mondtam már, hogy te vagy a kedvenc férjem? – kérdezte, kiszélesedett a mosolya.

-        Csak mert én vagyok az egyetlen férjed, - mondtam, gyengéden megcsókolva.

Visszanyomott a matracra, én meg felpillantottam a plafonra. Szája a nyakamon volt, ízlelgetett, felváltva csókolta és nyalta. Hümmögött, ahogy kulcscsontomhoz ért, majd hamar eltűnt a takaró alatt, mellkasomtól hasam felé indult, majd elérte boxeremet puha kezével.

-        Szent Isten, Gal, - nyögtem, reagálva forróságára, nedves szája a farkam köré zárult. Eltakartam kezemmel arcomat, azon tanakodtam, hogyan érdemeltem ki ezt a nőt. Tíz perce még arra vártam, hogy hozzá bújjak. Most meg a lábaim között van, és a férfiasságomat fogja, ami megmutatja, hogy mennyire is boldog, hogy otthon vagyok.

Lefejtette magáról a takarót és felnézett rám, szürke szemei álmosak és csábítóak voltak. Felemeltem a fejem, hogy ránézzek, ujjamat végigfuttattam arcán, félelmemben megráztam a fejem. Minden nappal egyre jobban szerettem, hihetetlen, de igaz. Néha azon gondolkodom, milyen erősek lesznek az érzéseim egy év múlva, vagy tíz év múlva, és a fenébe is, elég félelmetes, és én még nem féltem semmitől.

-        Ki a legjobb feleség? – kérdezte, lehajtotta a fejét, miközben találkozott a tekintetünk.

-        Te vagy, - mondta, hagytam, hogy a fejem újra visszaessen. – Sőt mi több, a legjobb. Nem kétség.

A fejét lehajtotta és a szemem fennakadt, elfelejtkeztem minden másról.


16, Suhancok

 

-Abby-

America sóhajtott, olajozott bőre csillogott a korai júniusi napsütésben. Az ő bikinije még kevesebb anyagból volt, mint az enyém, korall és fehér vízszintes csíkos felsővel és elég merész alsóval, ami maximális felületet enged lebarnulni. A poharában lévő jég darabok összekoccantak, miközben olvadtak – mint minden más Eakins-ben. Boldogan süttettük a bőrünket a strand egy távoli pontján, ami a medence és a lakásunk között volt. Fröccsent a víz és America vicsorgott, felemelte a fejét, hogy lássa a forrást.

-        Mare, - figyelmeztettem.

-        Csak egyszer had kiabáljak. Csak egyszer.

-        Azt kihívásnak veszik. Marsha Becker fiai. Hagyja, hogy össze-vissza szaladgáljanak, mint a vandálok, majd kiabálnak minden emberrel, aki megpróbál szólni nekik. Csak engedd el.               A víz kellemes még, nem számít úgyse.

-        Egészen addig, amíg rájössz, hogy belepisiltek a vízbe, - morgott, és megigazította nagy szögletes napszemüvegét.

Kuncogtam, felnéztem legjobb barátnőmre. Profilja hibátlan volt, telt ajkaival, pisze orrával, és lágy állkapcsával és arccsontjával. Lehetne modell vagy színésznő LA-ben, ha nem követett volna engem az Eastern-be.

-        Tehát Trent rendbe jön. Ez megnyugtató, - mondta. – Úgy tudom, hogy Shepley szülei meglátogatták tegnap. Azt hiszem Jim nagyon aggódik.

-        Igen, de jó abban, hogy leplezze.

-        Valószínűleg ezért jöttök ki jól egymással, - mondta vigyorogva. – Apropó, gratulálok a tanáros melóhoz. A szakmai gyakorlathoz, vagy mihez. Nagyon büszke vagyok rád. Keményen dolgoztál érte.

Mosolyogtam, szokatlan gyengédséget éreztem iránta most.

-        Mare, emlékszel arra, amikor találkoztunk? – kérdeztem. – Úgy értem az első napra.

Feltámaszkodott a könyökére és rám nézett napszemüvegén keresztül.

-        Hogy felejthetném el? Maga voltál a megtestesült szürkeség, elveszett, elhagyott valami. Már akkor szerettelek, amikor megláttalak.

Hasra fordultam és rámosolyogtam.

-        Nem szerettél. Csak fellángolás volt.

-        Nem, szerelem volt. Szándékosan ültem melléd és már öt percen belül megkértem, hogy gyere át hozzánk. Nálunk vacsoráztál és azóta is itt vagy. Javarészt.

-        A szüleit nagyszerűek. Az én anyukám…

-        Egy alkoholista. – halványult a mosolya. – Beszéltél vele?

Megráztam a fejem.

-        Szerintem még azt se tudja, hogy férjhez mentem. Hogy romolhatott el ez így?

-        Hívott?

-        Mick? Nem, - mondtam és újra megráztam a fejem. – Travis meg is ölné, ha megpróbálná, és ismered Mick-et. Mindig gyáva.

America a medencét bámulta.

-        Travis rendben lesz. Tudod min gondolkodtam a minap? Te és Travis összeházasodtatok Vegas-ban.

Próbáltam közömbös arcot vágni, emlékeztettem magam, hogy jobb, ha nem tudják a teljes igazságot. Amire tudta, hogy mi is ott voltunk a harcon, és tudta, hogy Vegas-ba menekültünk, de még most is játszotta a hülyét, a szövetségiek kérdezték a dologról, és próbáltam olyan távol tartani a dolgoktól, amennyire lehetséges.

-        Véletlenül nem futottatok bele Jesse-be? – kérdezte.

A kérdés miatt leengedtem a pajzsokat. Jesse nem jutott eszembe, mióta először mentem Travis-szel Vegasba.

-        Miért kérdezed?

-        Nem tudom. Csak eszembe jutott és elképzeltem, ahogy meglát a menyasszonyi ruhádban és elhányja magát.

-        Hány? – Megfordultam és felültem, a topot is emeltem magammal, amin feküdtem. Oldalra húztam a hajam, ujjaimmal kifésültem, mielőtt befontam oldalra. Még ha a vége már a mellemig ért. Egyre hosszabb és világosabb a napfény miatt, egy szőkébb változata alapvetően karamellszínű hajamnak. Nem voltam modell-alkat, mint America, de mégis Travis Maddox mellett kötöttem ki. Viszont egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki miatt hányni kellene. – Úgy érzem meg kellene sértődnöm.

-        Nem, te buta, - nevetett. – Elhányja magát, amiért máshoz mész feleségül. Vegas utolsó napjáig meg volt győződve arról, hogy összeházasodtok. És a majdnem egy évvel későbbi sms után, szerintem még mindig azt hitte.

-        Szép cickók, - mondta az egyik Becker fiú, felhúzta a szemöldökét mielőtt továbbszaladt és beleugrott a medencébe. A vihogásból és a pacsiból, azt gondolom ez nagy bátorság volt részéről.

America kinyitotta a száját, de intettem neki, hogy ne beszéljen.

-        Csak, ne, - mondtam. – És tudom, hogy mit gondolt Jesse. De nem, nem láttam.

-        Meglepődtem, hogy hagyott ott maradni és visszanyerni a pénzt Mick-nek. Azt hittem volna, hogy gyűlöl.

-        Valószínűleg így is van.

America nyújtózkodott, hagyta, hogy a feje visszadőljön.

-        Nos, hát. Azért nem szívesen látnék ilyen drámát újra.

Kinyújtottam a nyakam és áthatóan tanulmányoztam.

-        Mi az? Egészen Wichita-ig vezetett, hogy lásson. Még csak nem is engedted, hogy kifújja magát. Még a szüleim is fel voltak háborodva.

Lehunytam a szemem, próbáltam felidézni az emléket.

-        Beszélni akarsz róla?

-        Csak gondolkodtam róla a minap. Vajon mit gondolhatott, vagy hogy festett volna, ha meglát. Ha nem… rendez jelenetet.

Homlokomat ráncoltam, figyeltem Marsha Becker ördögfiókáit, ahogy belöknek egy lányt a medencébe. Jesse szerelmes volt belém, és sokáig próbáltam viszont szeretni. Biztonságot nyújtott, amikor az anyukám ivott és Mick éppen vadászaton volt. Jesse mindig kedves volt és halk-szavú és gyengéd. Most már, hogy Travis felesége vagyok, tudom, hogy miért nem tudtam beleszeretni. Ezért vagyok Mrs. Maddox.

-        Vajon mit csinálna Travis és Shep most, ha nem jöttünk volna Eakins-be? – kérdeztem.

-        Ötletem sincs. Shepley a lakásban lenne – ha még az övé lenne – és Travis börtönben lenne, mint Adam.

-        Ne mond ez, - mondtam undorodva.

-        Elmehettek volna arra a harcra, és a Keaton hall kigyulladt volna…

-        Adam próbált volna kevésbé feltűnő lenni, mert a harcok már egyszer befuccsoltak. Nem hívták volna fel a zsaruk figyelmét. Azért jöttek, mert verekedés tört ki, és az azért tört ki, mert az a barom megtámadt. Ha nem jöttünk volna, talán a tűz se történt volna meg.

America felhúzta a szemöldökét.

-        Abby, ha nem lettek volna illegális harcok abban a régi épületben azzal a túl sok emberrel és túl kevés kijárattal, senki se lett volna ott a tűz kialakulásakor. Senki se halt volna meg. A saját döntéseinket hozzuk meg. És nem hagytad volna, hogy Travis halljon a dologról. Bűnösnek érezné magát.

-        Nem beszélek Travis-szel erről. Ezért beszélek a legjobb barátnőmmel.

-        És a legjobb barátnőd azt mondja maradj csendben. Hagyd. Elkanyarodtunk. Az esküvődről beszéltünk.

-        Hé, szöszi, gyere, ülj az ölembe, - kiáltott az egyik Becker fiú.

America felemelte az öklét és büszkén mutatta fel középső ujját.

-        Mare! – szidtam meg.

Ő inkább elégedettnek tűnt.

Leengedte kezét és visszafeküdt.

-        Kérlek, ne beszéljünk ma az esküvőről. Mondtam, hogy meg tudjuk csinálni. De ez érted van. Én nem akarok egy másik esküvőt, nem emlékszel?

America előhúzott egy jegyzetfüzetet és egy tollat a strandtáskájából.

-        Tehát, a St. Thomas-ra gondolta. Miért? Mert nincs szükség útlevélre, gyönyörű, nem egy átlagos esküvői helyszín és a Ritz-Carlton-nak gyönyörű esküvői csomagja van.

-        Jól hangzik, - mondtam.

America tett egy pipát a listában.

-        Reméltem, hogy igent mondasz. Tökéletes lesz! Oké. Második kérdés. Színek. Tengerkékre, korallra, pinkre és krémszínre gondoltam. Vagy lehetünk kicsit bátrabbak és lilával párosítanánk a narancsot, de inkább az első verziót javaslom.

-        Szerintem is az első.

Újabb pipa.

-        Megvolt, - az egyik Becker fiú kiabált. – Kétszer.

America vett egy nagy levegőt az orrán keresztül, kétségbeesetten próbálta figyelmen kívül hagyni őket.

-        Most a fogadás. A Ritz-nek van egy hatalmas kinti étterme, Sails néven. Nagy ponyvákkal, amit kis is húznak, és mivel a karib világra emlékeztetnek még az esetleges esőtől is megvéd. De el is lehet húzni, ha szükséges.

-        Nagyszerű.

Felsikoltott.

-        Tudom, hogy nem akarod ezt, de gyönyörű lesz és mindannyian ott leszünk, és én gyönyörű koszorúslány leszek.

-        Igen, az leszel.

-        Még egy utolsó dolog, - mondta, komolyan. – A dátum.

-        Felteszem, már kinéztél egyet.

-        Nos, szerintem érdemes lenne az első évfordulóra tenni. A jövő évi tavaszi szünetre esik, de vasárnap, így ki kell majd hagyni a szünet utáni első napot.

Próbáltam nem mosolyogni, de nem sikerült. Az első évforduló olyan távolinak tűnt és mégis olyan közeli. Akkor már egy éve Travis Maddox felesége leszek, és már a másodikat kezdjük.

-        Mi az? Mi ez a furcsa arckifejezés?

Felnevettem, és lesütöttem a szemem.

-        Én csak… szeretem.

-        Március 21, ugye? – kérdezte, lerakva a füzetet.

-        Március 21.

A nagyobb Becker fiú beugrott a medencébe, térdét felhúzva, ezzel ránk zúdítva egy nagy adag vizet. Mindketten levegő után kapkodtunk és nyitott szájjal ültünk fel.

-        Mare, - mondtam, de már túl későn.

Felállt, a strandtáskája csuromvizes lett, belelépett papucsába.

-        Kis szarosok! A legjobb, ha szaladtok anyuci szoknyájához!

Mindenki lefagyott a medencénél, és ránk bámult.

-        Ó, a pokolba, - mondtam, összegyűjtve a cuccainkat.

-        Menjünk mielőtt Marsha meghallja, mit mondtál.

-        Remélem, hogy meghallotta!  - rikácsolta America. – Valakinek meg kell mondania neki! A kölykei egy szörnyetegek! Ti aljas! – kiabált, és a lakás felé kezdett csörtetni. – Mond meg anyukádnak, hogy a közösségi medence nem egy kibaszott gyerekmegőrző! – Mutatott egyikükre.  – És egy hajvágás is rátok fér! – A másikra mutatott. – Neked meg fogszabályzóra! Jézus Krisztus, zavarban lennék, ha egy csordányi lenne belőlük! Miért nincs veletek az anyukátok? Mert otthon ül, bujkál a társadalom elől, megszégyenülve, hogy ilyen rossz munkát végez!

-        Basszus, America, elment az eszed. Menj tovább. Tovább! – parancsoltam.

A Becker fiúk vihogtak, jót mulattak America reakcióján.

-        Lányaim lesznek és ők jól neveltek lesznek! – mondta, úgy nézett ki, mint egy őrült.

-        Most átkoztad el magad, - mondtam, a lakásunk felé sétálva. – Most már vonzani fogod az ilyen srácokat.

-        Nem, nem fogom. Iker lányok, fehér ruhában, akik felpofozzák az ilyen Becker féle fiúkat.

Kinyitottam az ajtót, majd becsuktam America mögött, letettem a táskámat, a napszemcsimet és a kulcsokat a konyhapultra. America a kanapéra ült, most már a közösségi oldal foglalta le a mobilján. Lerúgtam a szandálomat és a konyhába léptem megnézni, mi lehetne vacsorára. A ház tiszta volt, a mosás kész volt. Csak a főzés maradt. Az órára néztem, ami a konyhában lógott. Travis egy órán belül hazajöhet, és -,

-        Gal? – szólt Travis, ahogy belépett az ajtón. Ledobta kulcsait az enyémet mellé és bólintott America-nak. Amikor meglátott, felragyogott. – Hé, bébi.

-        Helló, - mondtam, vigyorogtam, ahogy belépett a konyhába és átkarolt.

Számos csók után, America felnyögött és felállt.

-        Ez a jel. Telefonálok később. Visszamegyek Wichita-ba reggel.

-        Nem, - nyafogtam, ahogy kisétáltam vele. – Nem maradhatnál itt?

-        Mark és Pam nincsenek jól, - mondta, lebiggyesztve száját. – Apa fél, ha túl sok időt töltök Shep-pel, szintén megszökünk. Már a gondolat is megrémíti őket.

-        Megszökni? Nem is tudom, honnan szedték az ötletet, - mondta Travis, megcsókolva az arcomat, mielőtt kinyitotta a hűtőt. Elővett egy adag csirkemellet és a mosogatóba tette. – El kellene jönniük. Hogy lássák, Abby nem szerencsétlen. Valójában átkozottul boldog. – Rám kacsintott, és próbáltam megnyugtatni a pillangókat a hasamban.

-        Még mindig azt akarják, hogy ne menjek férjhez diploma előtt. Én se, de Wichita szívás. És hiányzik Shep. És persze ti is srácok, azt hiszem.

Belecsíptem az oldalába, és felsikoltott.

-        Vissza is jövök, mielőtt észreveszed.

Megölelt, és megpuszilta az arcom, és eltűnt az ajtó mögött.

A telefonon már pár perccel később megjelent America neve.

-        Vannak dolgok, amik nem változnak, - mondtam.

Büszke vagyok Travis-re. Nem beszélve a bikinidről.

-        Ugye nem ez volt rajtad kint? – kérdezte Travis.

Kuncogtam.

-        Mi az? – kérdezte.

Oda dobtam neki a telefont, hogy elolvashassa America sms-ét.

-        Áh… nem segít. Nézz magadra, - mondta, mind a tíz ujjával rám mutatott. magához rántott, apró csókokkal borított be. – Nem könnyű annak, akinek gyönyörű felesége van.

-        Hozzá lehet szokni.

-        Igenis, hölgyem.

-        Hogy van Trent? Ugye benéztél?

-        Nem, kifáradt délután. Arra gondoltam, hogy később benézhetnénk. Apával marad, amíg Cami dolgozik.

-        Jó ötlet, - mondtam, kinyitva a szekrényt. A konzerveket néztem, próbáltam dönteni a kukorica, a borsó és a zöldbab közül. – Mit csinálunk a csirkével?

-        Csak simán grillezem.

-        Tehát kukorica krumplipürével? – kérdeztem.

-        Jól hangzik. Utána Netflix és lazulás?

Rábámultam.

-        Olyan unalmasak vagyunk.

-        Szeretem az unalmast. Az unalmas jó.

Valaki dörömbölt az ajtón, otthagytam Travis-t a konyhában, hogy kinyissam.

-        Mare biztos itt felejtett valamit, vagy Marsha Becker az.

-        Marsha Becker? – kérdezte Travis.

-        Ha ő az, meg kell mutatnod, milyen gyors vagy, - mondta, mielőtt elfordítottam a gombot. – Helló.

-        Szia, - mondta a férfi, aki előttem állt, szája ördögi félmosolyra húzódott. Izmai kiduzzadtak, mint Travis-éi, és úgy nézett rám, ahogy korábban Travis nézett minden picsára, még előttem. – Travis itt van?

-        Brandon, - mondta Travis, feszült hangon. – Mit keresel itt?

-        Gondoltam benézek, - mondta és besétált mellettem. Körbenézett, minden sarkot bírált a lakásban, majd végigpásztázott engem, tetőtől talpig. Keresztbefontam magam előtt a karom, úgy éreztem, mintha röntgen szemei lennének. Nem segített, hogy bikini felsőben és rövid nadrágban voltam, amikor először találkozok Travis főnökével. – Találkozni akartam a nővel, aki megszelídítette Travis Maddox-ot.

Travis álla megfeszült, keze ökölbe szorult. Ha még egyszer rám néz Brandon, attól tartok Travis megüti.

-        Bébi, - mondtam, odasétálva hozzá, hogy mögé kerüljek. – Épp vacsizni készültünk. Nem tudtam, hogy a főnököt is várnunk kéne. Örülök, hogy találkoztunk, Brandon, de talán majd egy másik este?

Brandon pislogott, meglepte az elutasítás.

-        Uh… persze. Igen. Elnézést a zavarásért. Csak egy közeli barátnál jártam, és hirtelen ötlet volt, hogy benézek. Igazad van. Travis már nős. Nem jöhetek akármikor.

-        Minden rendben, - mondtam. – Legyen szép napod.

-        Találkozunk holnap Trav. – Tekintete megállt rajtam. – Remélem találkozunk még Abby.

Travis lehajtott fejjel figyelte, ahogy Brandon távozik, mintha támadásra készen állna. Abban a pillanatban, ahogy bezárult az ajtó, Travis válla ellazult és kifújta a levegőt.

-        Bassza meg, - mondta, megdörzsölve tarkóját. – Ez majdnem rosszul sült el.

-        Mi a fene volt ez? – kérdeztem, odamentem, bezárni a reteszt.

-        Brandon Kyle baszakszik velem.

-        Sok pénzt keresel neki. Miért csinálja ezt?

-        Nem tudom, - mondta Travis és visszafordult a mosogatóhoz. Kinézett az ablakon, figyelte, ahogy Brandon átsétál a parkolóban a következő épület felé. – Van egy olyan érzésem, hogy ki fog derülni.

 

 

 

 

 
McGuire_EndlesslyBeautiful_17.jpg

17, Egy gyémánt nem elég

 

-Travis-

 

Az ebédlőasztal helyett, Abby és én az öreg, megviselt szőnyegre ülve ettük a vacsorát Apa nappalijában. Abby hozott egy tálcát Apának, és Trenton a kopott kanapén pihent, párnákkal körülvéve, asztalként használva az ölét. Nyolc különböző vényköteles gyógyszer sorakozott körülötte a kanapé mellett.

Mosolyogtam, ahogy Abby a térdére támaszkodott, és egy falat csirkét tett Trenton szájába egy villa segítségével, a bátyám és a feleségem is kuncogott. Apa mosolygott mindkettőjükre. Az ilyen boldog pillanatokban éreztük kicsit úgy magunkat, mint mikor még Anya élt.

Trenton fogait megkaparta a villa, amikor Abby elhúzta a szájától, és összerezzent.

-          Ó! Ne! Tudod, hogy utálom ezt a hangot.

Trenton csak vigyorgott evés közben.

-          Tudom.

Abby összeszorította a száját, megragadt egy újabb darab csirkét, és Trenton arcához emelte. Biztosan számított rá, mert kinyitotta a száját és most már nem volt gond. Rágott, és Abby rámeredt, egy kicsit bosszúsan.

-          Ez jó, Abby, - mondta Trenton.

Azonnal meglágyult.

-          Ez Trav receptje.

-          Pontosabban Anyué, - mondta Trenton.

Ő hozzám fordult.

-          Komolyan beszél? – bólintottam, ő pedig elsápadt. - Ugyan már, Trav. El kell mondanod nekem az ilyen dolgokat. Nem süthetek Apudnak egy szerényebb változatát Anyukád sült csirkéjéből.

-          Pedig nagyon hasonló, - mondta Apa.

-          Majdnem, - szólt Abby, duzzogott, miközben körbetolta az ételt a tányérján.

-          Sajnálom, Gal. Nem is gondoltam erre. Évek óta nem ettük Anyu főztjét. De nézd, - mondtam, megmutatva üres tányéromat. Abby a homlokát ráncolta. – Remek szakács vagy. Csak emiatt vettelek el.

Vigyorogva bólintottam, hogy elrejtsem a tényt, hogy kicsit megbántódtam.

-          Ó, igazán? Nos, én csak azért mentem hozzád, mert… - Abby felhúzta a szemöldökét, én meg nagyot nyeltem. – Undok vagy.

-          Azért jöttél hozzám, mert undok vagyok?

-          Ez az egyik indok a sok közül. - Vállat vont, és egy falatot a szájába tett. – Nem is számít, már régóta házasok vagyunk.

Ha Apa és Trenton nem ült volna itt, megöleltem volna, és újra megkérem, hogy jöjjön hozzám feleségül. Abby ritkán dobott meg ilyen csontokkal, és ilyenkor arra gondolok, hogy nem vagyok olyan jó férj, mint amilyen barát voltam.

-          Bébi, - mondtam, és nem tudtam elrejteni a valódi hangulatomat. A legnehezebb dolog abban, hogy Abby férje vagyok az, hogy újabb módszereket találjak, hogy kimutassam, ő a mindenem. A virágok és a randis esték semmik ahhoz képest, hogy megkértem a kezét. Rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is én kértem meg a kezét. Abby javasolta a dolgot. Megvettem a gyűrűt, és volt pár forgatókönyvem, de semmi konkrét.

Abby elvette az utolsó falatot, majd letette a tányért és odajött hozzám. Hozzáért az arcomhoz, és elvette az én üres tányéromat is.

-          Végzett még valaki?

-          Intézem, Abby, - mondta Apa, előrecsúszott a foteljében, ahogy próbálta felemelni a tálcát. – Te főztél. Én mosogatok.

-          Ne merészeld, - mondta Abby, elvéve a tányérját.  – Négy tányér, négy villa, és egy kevés megmaradt étel, azt hiszem meg tudok vele birkózni.

Apa figyelte, ahogy Abby elvette a tányérját, majd Trenton-ét is, mosolygott, ahogy boldogan s peckesen ment a konyhába.

-          Sok mindent lehet rá mondani. És ez azt is jelenti, hogy ő az igazi.

-          Igen, az, - mondtam, figyeltem, ahogy buta vigyorral öblíti a tányérokat. – És komolyan mondtam, Galamb a legigazibb számomra.

-          Igazi picsogós baba vagy, Travis. – szólt Trenton.

A szememet forgattam és hátradőltem a kanapén.

-          Istenem, nem bírom kivárni, hogy jobban legyél, ezért inkább bemosok egyet.

-          Előbb elő kell másznia a férfias énednek.

Odanyúltam és megragadtam néhány szőrszálat a lábán, Trenton pedig felkiáltott.

-          Aú, köcsög! Nem érzem jól magam.

-          Travis Carter, - figyelmeztetett Apa.

Felemeltem a kezem Apa felé.

-          Hogy tudsz élni olyan tudattal, hogy egy hazudós vagy?

Apa kuncogott, olyan messzire tolta a tálcát, hogy fel tudjon állni.

-          Minden alkalommal ezt kérdezem magamtól, amikor rád nézek.

Trenton vihogott, majd a hasához nyúlt felnyögve.

-          Ó, basszus. Ne nevettess. Fáj mindenhol.

-          Trav, - szidott Abby a konyhából.

-          Bocsi, Gal! – válaszoltam. Rosszallóan néztem Trenton-ra. – Nyavalygós, csak bajba keversz.

-          Megsérültem itt, te pöcs!

A térdére csaptam.

-          Én vagyok a pöcs? Több pöcs van a személyiségedben, mint a gatyádban.

Trenton újra nevetett, majd nyögött.

-          Utállak, hagy abba.

Sóhajtottam, hátrapillantottam a vállam fölött, hogy meggyőződjek, Abby még mindig elfoglalt.

-          Tehát… Brandon Kyle eljött hozzánk ma. Váratlanul. Hogy szemügyre vegye a feleségemet.

Trenton mosolya elhalványult, ahogy meghallotta a főnököm nevét.

-          Mi a fasz volt ez?

-          Ki az? – kérdezte Apa.

-          Brandon Kyle. Az Iron E tulaja, - mondta Trenton. – Legalább két edzőjének a feleségével vagy barátnőjével összefeküdt, nem beszélve más pasikról a városban. A legtöbb igazi kemény pasi, dühös természettel. Brandon sportot űz belőle.

Apa leintett minket.

-          Nos, azok a feleségek nem voltak Abby Maddox, ugye?

Ahogy Apa kimondta Abby új nevét, nagyot dobbant a szívem. Brandon próbálkozhat éjjel-nappal, de semmi nem fog történni. De még a gondolat is, hogy ez a faszfej a feleségemre hajt, miközben az én arcomba vigyorog, arra késztet, hogy megöljem.

-          Azt hittem azt mondtad, hogy megfenyegetted, nem? – kérdezte Trenton.

-          Igen. Ezért nem értem, - mondtam. Csak egy dolog motiválhatja még Brandon-t, a pénz.

-          Nos, nyugton kell maradnod egy ideig, - mondta Apa. – Nem érné meg, hogy valami idióta halála miatt újra a rivaldafénybe kerülj.

Apának igaza volt. Nincs szükség arra. Ha összerúgnám vele a port, az csakis ellenünk dolgozna, Abby-nek és a családomnak meg kellene védenie.

-          Más téma, - kezdtem, - America képtelenül sokat beszél a második esküvőnkről. Megvettem a gyűrűt, de rájöttem, hogy a tényleges lánykérés meg se történt.

Trenton kuncogott.

-          Mi? Te csak odatoltad elé a gyűrűt, te barom?

-          Nem, - ráncoltam a homlokom, Abby-re pillantottam a konyhában. Éppen szárítgatta az edényeket, majdnem elkészült. A beszélgetésnek gyorsnak és lényegre törőnek kell lennie. – A Vegas dolog az ő ötlete volt. Már korábban megvettem a gyűrűt, tehát odaadtam neki, de nem volt igazi lánykérés. Mivel hamar belevágtunk, így elmaradt, de be kellene pótolni.

Apa mosolygott.

-          Jó ötlet, fiam.

Trenton elvigyorodott.

-          Flash mob. A csajok nagyon szeretik.

-          Haszontalan vagy, - mondtam pléhpofával.

-          Oké, - szólt Abby, kezében egy pohár jeges vizet tartva. – Tudod minek jött el az ideje, Trent?

-          A csápos pornó ideje? – kérdezte Trenton komoly arccal.

Abby és Apa kicsit össze volt zavarodva.

-          Micsoda? – kérdezte Abby. – Fúj. Nem. A gyógyszerek ideje jött el.

Trenton felsóhajtott. Becsukta a szemét. Megitta a fél pohár vizet, a pirulák mellé. Trenton többször is nyelt, végül visszaadta a poharat Abby-nek. – Köszi,          hugi.

Abby elvitte a poharat a mosogatóhoz, majd visszajött, a keze ráncos volt a mosogatástól. Összefűztem ujjainkat, és annak ellenére is keménynek és vizenyősnek éreztem egyszerre.

Épp amikor az ég kezdett más színt ölteni, felálltam és magammal húztam Abby-t. Megölelte Apát és megpuszilta az arcát, majd Trenton-t is megölelte, és megbizonyosodott róla, hogy nincs semmi másra szüksége mielőtt elmegyünk.

-          Akarod, hogy elvigyük a kocsit és megtankoljuk holnap? – kérdeztem.

Apa megrázta a fejét.

-          Talán majd pénteken.

Elsétált velünk a bejárati ajtóhoz, és integetett, amíg elhajtottunk. Abby hétköznapi dolgokról beszélt, mint például, mit kellene vennünk a botban, és melyik számlát, mikor kell fizetni, de én a lánykérés tervezésével voltam elfoglalva. Most, hogy elhatároztam, meg is kell csinálnom, és semmi más nem számít. Minden csodálatos dolog arra emlékeztetett benn, hogy mennyire hozzám illik.

-          Tehát, WC papír és új zuhanyfüggöny a boltból. Bármi más, amiből kifogytunk? – kérdezte. Túlméretezett pilóta szemüveg pihent az orrán, és a haját magas lófarokba fogta. Az egyik kedvenc pólóját viselte, farmer rövidnadrággal, és szandállal. Semmi különleges, és mégis, sose láttam még ilyen szépnek. Nem múlt el nap, hogy nem gondoltam arra, hogy még jobban szeretem, mint eddig.

-          Trav?

-          Igen?

-          Beugorhatunk a boltba hazafelé?

-          Ó. Igen, - mondtam, és balra is kanyarodtam. Majdnem továbbhajtottam.

-          Jól vagy?

-          Én? Igen.

-          Aggódsz Trenton miatt? Nagyon jól nézett ki ma. Vissza fog térni hamar a nagyokos énje.

-          Imád téged, tudod.

Abby megérintette a mellkasát.

-          Tudom, és én is szeretem őt.

-          Az egész családom szeret téged. Egy vagy közülünk.

Láttam, hogy egy gyors kacsintást megereszt felém a napszemüvege mögül.

-          Ez volt a tervem. – Amikor nem vettem fel a poént, megfogta és megszorította a szemem. – Trav, miért mondod ezt?

-          Csak jelesre vizsgáztál, Gal. Úgy néz ki, hogy minden rendben van, mert végre valamit jól csináltam.

-          Állj. Nem gondolják ezt.

-          Nem fogom elrontani. Ígérem.

Felhúzta a szemöldökét.

-          Trav. Honnan jön ez?

Előre néztem, az úton tartottam a figyelmemet.

-          Csak nem akarom, hogy aggódj Brandon miatt vagy a munkám miatt… kézben tartom a dolgokat. Büszkévé teszlek.

-          Már büszke vagyok rád, - mondta.

Amikor rám nézett, semmi más nem számított. A számhoz emeltem a kezét és megcsókoltam az ujjait.

-          Elég elgondolkodtató, - mondta, lábát feltéve a műszerfalra. Máskor zavarni szokott, de most nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen gyönyörű a lábfeje.

-          Micsoda? – kérdeztem.

-          Miért vártunk ilyen sokáig. Mert ez maga a mennyország. – mondta, hátrahajtotta a fejét, a fejtámlára. Az esti nyári szellő befújt a nyitott ablakon, a haja lobogott a szélben.

Megbirkózok egy háborúval, heggyel, egy óriással vagy bármi mással, amit az élet rám dob. Brandon Kyle lehet, hogy egy barom, aki a tűzzel játszik, de Abby Maddox a feleségem, szeret engem, és sose tűnt még boldogabbnak. Kész voltunk túl lenni a múlt váratlan eseményein, és vártuk az újabb különleges pillanatokat.

Pontosan ezért nem ér el minket senki. Az FBI nem jött vissza, a riporterek se tértek vissza. Még Parker se vette a fáradtságot, hogy Abby felé nézzen. Már három hónappal több telt el a házasságunkból, mint az emberek várták, és még messze van a vége. Legalábbis, ebben a pillanatban, ebben hiszek.